A csend áldása

második fejezet

 Pár másodperc múlva visszatért belé az öntudata és egy kisebb vájatba vetette magát.

-Búj el Carlos

A következő pillanatban mind fedezékben voltak, az ikrek a fák mögött, a szerencsétlen pedig az árokban. Pár másodperc múlva süvítés adta sípolás csapta meg a fülünket. Nagy csattanás és enyhe porfelhő jelezte érkezését a Mimiknek. Tudták, ilyen közelről elég egy lélegzetvétel és... A Mimik egy hirtelen mozdulattal kitépte az árokból és kitörte a nyakát az embernek. Gyanakvóan körülnézett, épp a mikor indult volna. -reccs Carlos rálépett egy leesett faágra. Egyetlen ugrással 5 méterről nézhettünk vele farkasszemet. Apró szemében nem volt pupilla, félig griff félig embernek nézett ki, szárnyai mintha sötét fellegek lennének, hátsó lábain vérfoltos karmok, egyedül a feje hasonlított inkább Gollaméra mint egy emberére, szájában ezernyi fogsor.

Legalább fél percig állt elötük dühödt fejjel. Észre se vettük, hogy vihar jön, pedig már esni is kezdett. Az így keletkezet állandó zaj miatt inkább föladta felkapta zsákmányát és nagy bőszen tovább ált.

-Ez közel volt.

-Túl közel.

-Mindig mondom, hogy nézz a lábad elé!

-Bocs megijedtem.

-Mindegy nézzük meg mi maradt szegény táborába.

A táborban találtak mindössze egy pár konzervet, néhány üveg vizet, egy éles kést és egy sátort. Be is bújak oda éjszakára. A szokásos rutinjuk után Jack szinte azonnal elaludt, de Carlos nem tudta kiverni a felyébö a mimik nézését. Azt a sötét és átható nézést, miközben a fogát csikorgatja.