Szadista?

1.3K 90 2
                                    

- Terembe beérve az óra még ment ám megnézve az időt csak 5 percem maradt és mehetek haza.

- Sarah még is hol voltál ennyi ideig?- kérdezte a tanárnő

- Tudja, vannak női gondjaim, remélem, megérti. – kacsintottam rá.

- Üljön le a helyére!

- Rendben. –ám pont ekkor szólalt meg a csengő

Cuccomat fogva siettem ki a teremből az iskola elé. Nem kellet sokat várnom apa már ott volt értem. Így beültem mellé és haza mentünk út közben megkérdezte milyen volt a suli stb.. mindent elmondtam neki ő meg büszke volt rám. Otthon ettem és elindultam a bázisra. De mivel messze volt így fogtam a motorom és kihajtottam vele az útra, de túl léptem a sebességet pechemre pont trafiztak, úgyhogy kezdődhetett egy kis üldözés, míg le nem ráztam őket. Ezek után már hamar oda értem, és mentem egyenesen a kínzó szoba felé. Benyitottam, de még nem volt ébren ez a semmire kellő így fogtam a széket és leültem rá várva, hogy felkeljen. De elaludtam.

Másnap:

Most keltem fel elő vettem a telefonom és megnéztem, hány óra 9.15-öt mutatót szóval ma kimaradok. De ő még mindig nem kelt fel. Bah, meddig akar még kiütve lenni? Mindegy is. Ki mentem a Főhadiszállás konyhájára ahol ott találtam Dory-t (egyik hackerünk).

-Többiek? –kérdeztem.

- Vagy alszanak, vagy a szállítmányt veszik át.

- Remek, így tovább. Egyébként hogy haladunk? Mennyire nőtök itt be a helyet?

- Elég jól, csak egy területünk nincs meg ahol egy másik maffia van. Próbáltam utánuk nézni, de csak áll neveket találtam.

- Szuper! Ezt minél előbb ki kell deritenünk és megszerezni a földet!

- Ez nem olyan könnyű tudod te is! Téged sem ismer senki, máshonnan vagyis csak látásból állnévvel és nem Maffia fönöként.

- Tudom, de figyelj muszáj lesz rajta dolgoznunk. Egyébként nekem dolgom van, amit holnapra megoldok és szólj, a fiuknak iskola után a holnapi drog adagot én szállítom le! Ők meg mehetnek egy kicsit pihenni, ahogy te is. –mosolyogtam rá.

- Köszönjük, örülünk, hogy te lettél a főnökűn miután apád visszavonult.

- Semmiség, én is örülök, hogy az embereim, sőt a családom vagytok.

Ekkor rá néztem konyhába található kamerára és láttam, hogy felébredt.

- Figyelj mennem, kell, látod azt ott? Na, őt el kell intéznem!- mutattam rá a kamerára

Szép komótosan sétáltam a szoba fele és még hallottam, ahogy Dory nevet.

- Láttomfelébredtünk Troy.

- Mit akarsz? és miért vagyok kikötve?

- Tudod, egy kicsit játszunk. – nevettem fel.

- Te beteg vagy!

- Nem, csak egy maffia főnök! Már nem vagyok apuci lánya Troy két év alatt sok minden történt. – ciccegtem. Tudod enyém itt minden és neked ezen a helyen lesz az utolsó napod!

- Te tényleg nem vagy normális!

- Hagyd magad és hamarabb készen leszünk. Akarod tudni mit, fogok csinálni veled vagy legen titok?

- Nem akarom tudni!

- Áh, szóval akarod, rendben először is eltöröm a kezed. – oda sétáltam az egyik sarokba és felvettem a baseball ütőt azzal visszamentem hozzá. – például így. –üttettem és egyben törtem el a karját. Úgy sikított akár egy lány, bah de idegesítő!

- Kurva anyád!- mondta

- Anyám nem kurva csak nem él! De folytassuk, másodszor egyesével töröm el az ujjad és a lábad. –mondtam és közben minden szónál egy ujját eltörtem a lábait meg a végén.

- Ez kurvára fáj, hagyd abba!

- Nem, és még csak most jön a legjobb!- röhögtem és vettem a kezembe a nyelvvágó ollót. – Mond szépen á Troy

- Nem! Te szadista kurva!

- Ezt nem kellet volna. – morogtam és megfogva az alsó és fölső állát ki nyitottam a száját és ki téptem a nyelvét.

- Szóval gondolom, akarod kérdezni miért? Egyszóval Bosszú, de hosszabban kifejtve, Elvetted a szüzességem! Hátba szúrtál és ki adtad apámat, aki miattad fél szemére megvakult! A banda háborúnak köszönhetően egy évig komában volt. Ja meg nekem jöttél tegnap és már maffia főnök vagyok! Nem teheted meg! Ezért szépen mondva föld alá teszlek. –mosolyogtam rá, neki a szeméből már folytak a könnyek nem hatottak meg.

Hihetek rólam bármit, de ő se könyörült rajtam mikor kértem!

- Mondj szépen búcsút a szar életednek! Pá. –küldtem felé egy légpuszit azzal elő vettem a pisztolyom és először, hogy még kínozzam, a családfáját lőttem meg. Utána a két szeme közé tettem a pisztolyt és lelőttem.

Magamba morogtam, hogy tiszta vér lettem miatta.

Utam a konyhába vezetett ahol most ott volt a pár emberem.

- Főnök sose akarok az ellenséged lenni.- mondta kitágult szemekkel Dan.

-------------------------------------------

Remélem tetszik és tényleg sajnálom. :c 

xx Becky

overWhere stories live. Discover now