Volt Egyszer Egy BTS

6. RÉSZ

Még az állam is leesik. Talán még levegőt sem kapok pár másodpercig. Csak állok egyhelyben és nézek tátott szájjal.

-Jót aludtál?-szólal meg Suga a vacsorája mögül és közben lassan rám emeli tekintetét. -Ömm...-próbálkozok valamit kinyögni, de érzem, hogy nem fog menni. Most nincs rajta a maszk, így teljesen látom az arcát. Néhol kicsit sebes, de ezen kívül teljesen ugyanúgy néz ki. Kontaklencse nélkül is gyönyörű szeme van. -Nagyon ismerős vagy nekem. Egy halvány mosoly csillan meg az arcán. Nah, ettől végleg végem van. Máskor elég beszédes vagyok, de most...Nem tudom mit mondjak. Annyira kínos, de egyben tök jó helyzetben vagyok. Tényleg nem tudom, mit mondhatnék: Bocsi, hogy elaludtam az ágyadban.

Egyáltalán mit gondol, mit keresek itt? Fogalmam sincs, hogyan fogom kimagyarázni magam ebből az igen kellemetlen helyzetből. -Sosem történt velem még ilyen, hogy egy idegen lányt találtam az ágyamban.
-Ömm...Sajnálom...Én...-ennyi telik tőlem. Erre most komolyan mit mondjak?! Ja, csak egy elvetemült újságíró vagyok és véletlen elaludtam az ágyadban, mert épp a lakásodat kutattam át.
-Te voltál az a lány, akit két órája elütöttem, ugye?-méreget kíváncsi tekintettel. -Igen, én voltam. Azta! Végre egy értelmes és egész mondat!

-Gyere, ülj le-kéri kedvesen. Furcsa, hogy nem haragszik. Mondjuk, várjuk meg, amíg kimagyarázom. Odamegyek és leülök a kicsi asztalhoz, Yoon Gi-val szembe. -Európai vagy.-állapítja meg és közben mindig végig néz rajtam. Ez kezd zavaró lenni. -Igen.-helyeslem mosolyogva. -Hogy kerültél Koreába?
-Három évvel ezelőtt költöztem ide. Úgy látszik, cseppet sem zavarja, hogy az ágyában keltem. -Szépen beszéled a koreai nyelvet. Teljesen nyugodt. -Köszönöm. Egész kedves. MÉG. Nem tudom ezzel mit akar, de tetszik. Beszélgetek Min Yoon Gi-val és nem egy fanmeeteng-en. Itt senki sem hall minket és senki sem zavarhat meg. -Hol születtél?-teszi fel következő kérdését. -Londonban. Jártál már ott? Fogalmam sincs, hogy voltak-e már ott a bandával. -Anglia. Még nem, de azt mondják szép hely. Igaz? Látom, hogy tényleg érdekli a dolog. -Igen szép. Szerettem ott lakni.-mosolygok.
-Családod gondolom ott él, nem?
-Igen.-felelem. Mindig csak ő kérdez, de én nem merek kérdezni tőle semmit, mert félek, hogy akkor már nem lenne ilyen kedves és nyugodt. Meg nem hiszem, hogy bármit is az orromra kötne a mostani életéről. Nem érdekel, akkor is el kell mondanom, hogy mit keresek itt. Egyszer úgy is kérdezni fogja és minél tovább húzom, annál rosszabb lesz. -Amúgy...Én... -Te?-próbál besegíteni Suga és kisség oldalra dönti a fejét. Milyen aranyos, amikor kíváncsi! -Egy...
-Újságíró vagy. Igen, tudom.-fejezi be lazán a mondatot. Nem haragosan mondja és nem is lett ideges. Lehet, hogy nem is zavarja? Nem hiszem, hogy bárki is járt itt előttem. Senki sem tudja rajtam kívül, hogy hol lakik Suga. -Honnan?-meredek rá tátott szájjal.

Mondjuk nem is értem, hogy miért lepődök meg, hiszen egyértelmű szerintem. -Tipikus újságíró szerkód van.-vágja rá könnyedén. Na, ilyet sem hallottam még senkitől. Még az a hülye Sam se vágta hozzám soha, hogy úgy öltözök, mint az újságírók.
-Tényleg?-kérdezem, mert én eddig ezt nem vettem észre.
-Igen. És találkoztam a barátnőddel a parkolóban.-meséli. Mi a szar? Hogy találkozhatott volna Catie-vel? Csakis akkor, ha a drága barátnőm szándékosan le nem szólította.
-Hogyhogy?-csodálkozok.
-Megkérdezte...-gondolkozik el egy pillanatra -Hogy nem láttam-e egy színes hajú lányt a lépcsőházban.-mosolyodik el. Akkor már értem. Catie sem ismerte fel őt és csak utánam érdeklődött, mert elég sok ideje távol vagyok már. -Egyébként te vagy az első újságíró, aki idáig eljutott.-mondja  Suga és feláll, hogy betegyen egy újjabb koszos tányért a többi mosatlan közé. -Honnan tudtad, hogy hol lakom?
-Ez szakmai titok.-válaszolom mosolyogva, azonban ahogy meglátom Yoon Gi arcát, egyből visszaszívom ezt a mondatot. Teljesen megváltozott az arckifejezése. -Mármint...
-Hogy hívnak?-vág a szavamba. Furcsán nézek rá. -Jane. Jane Gray.-válaszolom kissé félve. Suga a kezébe veszi telefonját és elkezd rajta pötyögni, közben pedig magában motyogja a nevemet. Ez para. Most komolyan rám keres az interneten? Érdeklődéssel nézi a képernyőt, néha elmosolyodik, de nem mond semmit. -Találtá...
-Meg is van!-vág újból a mondandómba lelkesen. Ez már kezd kicsit idegesítő lenni. -Ezt az oldalt te vezeted?-nyomja elém a telefonját, amin az én blogom van megnyitva. -Igen.-válaszolom. Mosolyogva, szinte már boldogan elkezdi olvasni.