Volt Egyszer Egy BTS

4. RÉSZ

Remélem nem látta senki ahogyan...Alszok. Istenem csak azt remélem, hogy nem vágtam ilyen tipikus 'Jane' alvós fejet. Na, mindegy. Kétlem, hogy nem vették volna észre.

Előveszem a telefonom, aminek képernyőjén 23 nem fogadott hívás villódzik Sam-től. Hmm, gondolhattam volna, hogy ki fog akadni, de azért szerintem ez már túlzás. Ajánlom neki, hogy nehogy szétcsesszen valamit a dolgaim között bosszúból, mert akkor az biztos, hogy két lábbal rugom ki a lakásomból. Erre a feltevésemre elkezdek gyorsabban sétálni, hogy minél hamarabb ellenőrizhessem azt az idiótát. Az a fiú tuti képes lenne elrontani valamit, csak mert letiltottam a pornót a gépéről. Nem mintha nem tudná visszaállítani, ha nagyon akarná, hisz valamennyire ilyen hecker féleség, vagy mi. Nagyon okos az egy dolog, de akkor is beteg. Csak úgy szedem a lábaim, még majdnem el is esek.

Végre már a lépcsőfokokat lépem, majd felérve irtó csendesen kinyitom az ajtót. Mintha az NCIS-ben lennék és pont a gyilkos házát készülnék felkutatni. Kommandós mozdulatokat téve beslisszanok a szobámba és magamra zárom az ajtót. Hála Istennek, Sam nem hallotta, hogy hazajöttem. Elindulok a szekrényemhez, hogy keressek valami kényelmes ruhát. Kinyitom a szekrényajtót és majdnem szívinfarktust kapok.
-B*SZKI SAM!-ordítok ijedtemben a ruháim közül előugró hülyére. Ő meg csak nevet. -MI A FRANC?!-helyezem szivemre a kezem.
-Ezh...Kh*rva...Jóh...Vholth!-fulldoklik a röhögéstől ez a kis rohadék. Esküszöm, hogy lekeverek neki egyet! Mekkora egy idióta! Már lendítem is a kezem, azonban ő könnyen hárítja az ütésemet. Lefogja a kezem és csak röhög tovább. -Na, engedj már el!-mondom durcásan, de már én is a kitörő nevetés határán vagyok. Szinte már a képembe mászik annyira nevet a bolond. Előredől, úgy röhög, mert ugye nincs hasizma, vagyis egyáltalán semmilyen izma nincs. -Engedd már el a kezem!-nevetek most már én is. -Hallod?! Kiszabadítom a kezem kihasználva, hogy a röhögéstől enyhít a szorításon és villámgyorsan lekeverek neki egyet. Kicsit hátra tántorodik és a meglepettségtől nem tud szóhoz jutni, csak fogja a fejét. -Na mivan, erre nem számítottál, mi?-nevetek gúnyosan. -Aú!!-csak ennyit bír kinyögni szegény. -Na jól van! Nehogy sírni kezdj nekem!-biggyesztem le a számat. -Ez fájt, te!-néz rám összeráncolt homlokkal, azonban nem bírja sokáig és újból rájön a  röhögőgörcs.

-Várj, én most haragszok rád.-néz összeszűkült szemekkel a szemembe. -Ugyan már! Undorító vagy!-teszem csípőre a kezem, mint egy anyuka, amikor a gyereke szétkeni a szájából kiszedett gumicukrot a szőnyegen.
-Nem tehetek róla! Akkor sem kellett volna letiltani! Nem haraggal mondja, csak önsajnáltató hangon. Utálom, mikor így beszél. -Nincs harag?-próbálom lezárni, hogy végre dolgozhassak. -Nincs.-mosolyodik el a fiú. -Tökéletes.-vágom rá, majd elkezdek túrkálni a szekrényben. -Ennyi?!-háborodik fel Sam. -Miért, mit akarsz?-nevetek keservesen. Mára elegem van belőle. -Nem akarod esetleg visszaállítani?-kérdezi. -Nem áll szándékomban, bocsi.-válaszolom mit sem törődve vele. -Ne szopass már Janeike! Na erre feláll a szőr a hátamon. Abba is hagyom a válogatást és gyilkos tekintettel ránézek erre a eszetlenre. -Jó, jó mentem, semmi!-húzza össze magát, mint egy kiskutya, majd kisétál a szobámból. Csak megtanulja egyszer, hogy hol vannak a határok.

Felöltözök egy kényelmes ruhába és ledobom magam a kanapéra. Benyomom a tv-t és bekapcsolom a laptopom, hogy tovább nézhessem Suga mappáját. -SAM!-ordítok. -Igen?!-hangzik az unott válasz. -Csinálnál nekem egy olyan gyümis poharat, légyszi?! -Máris!-hallom, ahogy már az ajtóban áll. -Haladj!-nézek hátra vigyorogva. A fiú lassan elindul egy grimasz kíséretében.

Előugrik Catie üzenete, amiben azt írja, hogy ma este érkezik haza. Hála Istennek, nem egyedül kell mennem Suga-hoz. Ugyanis holnap már el is nézek arra a környékre, ami itt van nem messze. Bő három órás autóút. Már alig várom, hogy találkozhassak vele. Sok koncertjükön voltam, amíg fel nem bomlottak. Imádtam! Sokkal furcsább lesz találkozni így, hogy már nincsennek együtt. Egyáltalán milyen lesz, amikor csak úgy beállítok hozzá? Biztosan megkérdezi majd, hogy honnan jöttem rá, hogy hol lakik, meg ilyenek. Meg is írom Catie-nek az új infókat és azt is, hogy Sam elmegy érte. -Sam?!-ordítok ismét a fiúnak. -Mindjárt hozom!-ordít vissza. -Jó, de Catie ma este érkezik haza! Megírtam neki, hogy elmész érte!-világosítom fel. Nem válaszol. Lehet, hogy előtte meg kellett volna kérdeznem? -Ugye nem baj?!-kérdezem hosszas csend után. -Most már mindegy.-jön be mosolyogva gyümis poharammal a szobába. -Nagyon köszönöm Samie!-veszem el az ínycsíklandó kedvencemet a fiú kezéből. Ő erre furcsa tekintettel bámul. -Mi van?-nézek rá teli szájjal. -Samie? Már nagyon rég nem hallottam a szádból ezt a szót.-gondolkozik el egy pillanatra. -Ne is szokj hozzá.-mondom gúnyosan egy újjabb falatot a számhoz emelve. -Annyira imádom, hogy ennyire kimutatod az érzéseidet.-nevet Sam. -Őszinte vagyok. Örülj.-vigyorgok a hülyére. -Ott egy eper a fogadon.-mutogat az arcom felé. -Kabd be!-piszkálom a nyelvemmel a fogaimat. -Most mi van? Én is őszinte vagyok.-mosolyog elégedetten. -Nem állj jól.-grimaszolok. -De neked meg igen.-teszi keresztbe karjait a fiú. -Ez van.-mondom flegmán. Miután már sok ideig nem szólal meg, bájosan rámosolygok. Biztosra veszem, hogy a fogaim epresek. A fiú kérdően néz rám. -Tudod, hogy szeretlek.-mosolygok még mindig. -Ez most...Egy szerelmi vallomás, jól hallottam?-teszi a kezét a füléhez. -Nevetséges vagy Sam!-lököm arrébb. -Én is.-mosolyog, majd elsétál. -Kilencre a reptéren legyél!-kiáltom utána. -Igen is!-feleli a fiú. Idegesítő, nyomi, eszetlen, de imádom.