Harc az ízekkel

10. fejezet - Itt nincs minden rendben!

Az elmúlt napok rettentően megterhelőek voltak számomra. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy lehet én is közre játszottam a történtekben, hiszen felszakíthattam sebeket a strandon, mikor életéről kérdeztem. Illetve azért is, hogy miért tehette ezt. Rengeteget agyaltam, hogy vajon mi lesz,ha kikerül innen és esetlegesen tudok-e vele barátságot kötni. Nem telik el úgy nap, hogy ne mennék be a korházba, pedig a történtek miatt úgynevezett elkülönített helyre zárták, ahol ténylegesen megfigyelhetik, hogy ne tehessen kárt magába. Fogalmam sincs, hogyan viseli, mi járhat a fejében. Annával se beszéltem elmúlt napokban. Persze nem hibáztatom őt, hogy ide jutott Bella, de mindenképpen aggódom, hogy mi lehet vele. Miközben ezt itt a folyosón írom neked, épp erre jött egy ápoló akitől érdeklődtem.

- Jó reggelt! Belláról megtudhatok valamit? Ő az, akit én hoztam be Annával, mert eltűnt a korházból. – mondtam aggódóan.

- Jó reggelt! Maga rokona, vagy családtagja? – kérdezte.

- Nem! Én itt ismertem meg és szimpatikus és megtudtam mi történt vele, azért vagyok itt nap, mint nap. – mondtam, hátha megérti a helyzetet.

- Sajnálom! Ebben a helyzetben nem adhatok ki róla információt. – majd elment sebesen és bezárta az ajtót.

Na látjátok ez aggaszt, hogy vajon mi folyhat odabent. Persze gondolom, nem ostorozzák, de akkor is a tudat önmagában nehéz, hogy eddig nap, mint nap jöttem, figyelni, addig ő most teljesen el van zárva előlem és a világ elől. Nem bírtam tovább, hogy nem tudok róla semmit, így Anna irodája felé vettem az irányt.

Bekopogtam ....

- Szia! Anna, elegem van a tudatlanságból! Minden ápoló titkolózik. Nem érdekel, hogy szabályt szegtek, kérem árulj el róla információt.

- Bella tiltakozik minden ellen, továbbra sem akarja elfogadni azt, hogy segíteni akarunk neki. Úgy tekint ránk, mintha ellenségei lennénk, akik elé állnak. – mondta. – Na ez jól esik, hogy tudod? – kérdezte megvetően.

Nem tudtam mire vélni ezt a hirtelen érdeklődésemre érkező feldúltságot. Futva hagytam ott a korházat. Nem tudtam, hogy mit hoz a jövő, de éreztem, hogy bármi történjék megtudom, hogy mi folyik ott az ajtók mögött. Csak egy mondat ismétlődött a fejemben, mintha valaki folyton mondaná: Most érkezik el a te időd!