Kamilla

5. fejezet - 7 évvel korábban

Megint egy ketrecben voltam, de most egyedül. Sok hozzám hasonló kutya volt itt és nagyon kedves emberek, akik enni adtak naponta kétszer is, és mindig volt friss vizem. Minden nap szaladgáltam, aztán visszahoztak a helyemre. Még nevem is volt. Ha azt hallottam, hogy Ritmus, tudtam, hogy nekem szólnak. Éreztem, hogy nem ez az én nevem, de figyeltem rá.

Nagyon sokat aludtam és olyankor mindig a lányról álmodtam. Ő Millikének hívott az álmomban. Tudtam, hogy egyszer meg fogom találni őt, de még mindi nem tudtam merre keressem. És innen nem is lehetett csak úgy kisétálni, mert mindenhol kerítés volt.

Egy ideje már itt éltem, amikor egy nő elkezdett látogatni. Sétáltunk és simogatott. Szimpatikus volt nekem. Mindig kutya szaga volt és egy másik állatot is éreztem rajta, de azt nem ismertem fel.

-Holnap hazajössz velem jó? - a hangja barátságos volt és szeretettel beszélt hozzám, én mégis tudtam, hogy nem őt kell megtalálnom. Ez a nő magas volt, idősebb és szőke hajú. Akit én keresek fiatal és barna hajú, nagy sötétbarna szemekkel. Ez a nő nem hasonlított rá, de sejtettem, hogy azért van itt, hogy segítsen megtalálni a lányt.

Másnap beültünk egy autóba és hosszú utat tettünk meg. Amikor megérkeztünk a nő várt engem egy másik kutyával és egy.... nem is tudom milyen állattal. Nagyobb volt nálam, a fülei hegyesek voltak, sárga szemei csak úgy világítottak. A karmai hegyesek voltak és furcsa, nyávogó hangot adott ki. Nem tetszett nekem. Furcsán mozgott és mindenkihez odadörgölődzött. Ilyet nem csinál egy kutya sem... mi megválogatjuk, hogy kit szeretünk. Ez az állat úgy viselkedett, mintha ő lenne a főnök. Gondolom még nem találkozott tacskóval.

Hogy megmutassam neki hol a helye, odaugrottam hozzá, és megmutattam a fogaimat. Abban a pillanatban belém karmolt. Tudtam, hogy nem leszünk barátok. Visszakullogtam a nő mellé, aki a gazdámnak nevezte magát.

Furcsa szó ez a 'gazda'. Tulajdonképpen olyan, mintha a tulajdona lennék. Az emberek szeretik ezt gondolni a kutyájukról. Pedig ez nem így van. A kutya az ember társa. Ott van vele, amikor boldog, amikor szomorú, amikor fáradt vagy amikor magányos. Érezzük a hangulatukat, tudjuk, hogyan kell rá reagálnunk. Ilyet a tulajdonod nem csinál. Csak a társad.

Szóval mi így kezdtük meg a közös életünket. A nő, a macska, a másik kutya és én.