Belezúgtam a sötét lovagba /Szünetel/

3. fejezet: Amikor a fény kihunyt

Egy hét telt el az első találkozásunk óta. Az alatt a hét nap alatt elég sok mindent megtudtam Damianről. Például azt, hogy redszeresen iszik. Általában Whisky-t. Ami engem nem nagyon zavart, mert én is szeretem. De az egyik nap, ha jól emlékszem péntek délután egy kicsit többett ivott a szokásosnál. Éppen a nappaliban néztem a videókat az okostelómon, amit Damiantől kaptam az előtt pár nappal. Ő belépett a szobába félmesztelenül és egy kicsit perverz mosolyt villantott felém. Én ezt észrevéve csak a szememet forgattam és folytattam a videók nézését. Mindig így mosolyog rám, ha előtte ivott. Amikor elkezdett  felém közeledni már akkor éreztem a piaszagot rajta, pedig akkor még csak 8 méterre volt tőlem. Egy kicsit meg is ijedtem. Addig még sosem láttam részegen. De mivel egyenesen járt nem gondoltam, hogy nagyon aggódnom kellene. Amikor odaért hozzám leült mellém a kanapéra és azzal a perverz mosolyával a szemembe nézve lopta az ajkunk közti távolságot. És a csókja... Érzéki volt és szenvedélyel teli! Annyira jó érzés volt! De akkor még nem tudtam, hogy mit akar tőlem. Amikor elhúzta a fejét, mosolyogva, a szemembe nézve szépen, lassan letette azt a kezemet amiben a telót tartottam és lefektetett a kanapéra, miközben elkezdett csókolgatni. Jobb kezét lassan a pólóm alá csúsztatva haladt a hasamtól egészen a mellemig.
- Damian! Ezt nem akarom! Ez még korai! - húztam el a fejem tőle.
- De én most ezt akarom! És, amit én akarok, azt meg is kapom! - fogta meg az államat és húzta az arcomat maga elé. Nagyon fájt! Míg ő erőszakosan csókolt a fejemben csak kérdések cikáztak. Miért csinálja ezt? Mikor józanodik ki? Miért nem lehetek máshol? Amíg én a kérdéseimet tettem fel magamnak, amikre nem kaphattam választ, addig Damian már szedte le rólam a nadrágomat. Már alig kaptam levegőt. Már adtól féltem, hogy addig fog csókolni, amíg el nem ájulok. Szerencsémre abbahagyta mielőtt elájultam volna. De csak azért, hogy levegye rólam a pólót. Majd újra elkezdte. De akkor még rosszabb volt. Hirtelen benyúlt a bugyim alá és három ujjával benyult a nemiszervembe. Nagyon fájt! Szinte csak sírni, nyöszörögni és könyörögni tudtam. Azt hittem, hogy ennél rosszabb már nem lehet. De tévedtem! Hirtelen a három ujja mellé bedugott egy negyediket is. Ekkor egy fájdalmasat ordítottam és legszivesebben összegömbölyödtem volna, de mivel Damian már  rég félig rajtam volt, ezért nem bírtam. Pár másodperc múlva, nagy örömömre kihúzta onnan az ujjait és egyesével megnyalva őket, majd feltápászkodott és levette a nadrágját. Ezt kihasználva feltápászkodtam és elkezdtem futni, amilyen gyorsan csak tudtam. De még mielőtt kiértem volna a nappaliból ő megfogta a karomat és egy hírtelen mozdulattal visszalökött a kanapéra, úgy, hogy hasra érkeztem. Ő ezt kihasználva hozott egy kötelet és a kezeimet hátratette és a kötélel hátrakötötte a kezemet. Nagyon erősen szorította meg a kötelet! Abban a pillanatban mást nem tudtam csinálni csak sírni. Közben egyre több és egyre hangosabb kérdések cikáztak a fejemben. Miért bánt? Hol az a kedves Damian, akit megismertem? Mikor ér véget ez az egész? Lelki osszeomlásaim közepette szinte már észre sem vettem, hogy a bugyim már rég a földön hevert és Damian a farkával már rég bennem volt. Akkorra már abban a lelki állapotomban voltam, hogy már sírni sem voltam képes. Csak csendben tűrtem azt, hogy az, aki elméletileg a "barát féleségem" megerőszakol, ezzel nem csak a szüzességemet vette el, hanem a normális lelki állapotomat is. Féltem, hogy a végére teljesen megőrülök és a következő az öngyilkosság lesz. Viszont én még nem akartam meghalni. Ezért megpróbáltam erőt venni magamon és hátulról egy hatalmasat rugtam Damian oldalába. Akkora ütést kapott, hogy leesett a kanapéról. Én kaptam az alkalmon és amíg ő feltápászkodott én addig hátulról előre bújtattam a megkötözött kezemet és mikor fölémtornyosult, remegve néztem azt a férfit, aki az előtt fél percel tett teljesen tönkre lelkileg. De meglepődve tapasztaltam, hogy ő is olyan ijedten nézett rám, mint ahogy én rá.
- Én... Én... - próbált mentegetőzni. Úgy tűnt, hogy az ütésemtől hirtelen kijózanodott. Ahoz képest, hogy máskor mennyire nyugodtan kezeli, abban a pillanatban nem tudta hogyan kellene azt a helyzetet kezelnie. Próbált közeledni felém, de minél közelebb jött, én annál távolabb hátráltam.
- Nyugi! Többé nem foglak bántani! Csak el akarlak oldozni! - közeledett felém, miközben nyugtatni próbált. Én remegve nyújtottam felé a megkötözött kezemet. Mikor eloldozott én egyből kaptam fel a cuccaimat és felrohantam az emeletre és gyors bezárkóztam a szobámba. Másfél héten keresztül nem mentem ki a szobámból. Csak sírtam és sírtam 17 napon keresztül. Nem mertem Damianre nézni! Féltem attól, amit láttam aznap. Mert mindenki fél látni azt, amikor a fény kihunyt