Hangjegyek útján

VI.

○|CHERYL|○

Where do I go
now?

Connor távozik a könnyeim pedig megindulnak. Hazudtam neki.

Megijedtem a hirtelen közeledésétől, abszolút nem számítottam arra, hogy meglátogat.

Erre nem készültem még fel lelkileg. Túl sok volt a felszakadozó seb, szerettem volna visszagyógyítani őket, majd amikor teljesen elhalványodnak, akkor találkozni Connorral. Akkor, amikor már magamban lezártam ezt az egészet.

Bár, talán ez sose jött volna össze.
Sosem fogok túllépni rajta.

Felszaladok a szobámba, a lépcsőn pedig majd felbotlok az egyre homályosodó látásom miatt.

Az ágyra hasalok. Valahonnan egészen mélyről könnycseppek törnek a felszínre, amelyek lassan zokogássá alakulnak.

Testem felhevül, a hajam az arcomra tapad. Levegőért kapkodok, közben pedig beborítja az arcom felületét a maró, sós folyadék.

And where do I
start?

Az idő egyre csak telik, a fájdalom azonban nem múlik.

Kopognak a szobám ajtaján, én pedig ijedten kapom fel a fejem.

- Cheryl...- hallom anya hangját kintről- Bemehetek?

Erőt veszek magamon, megtörlöm az arcom a pulcsim ujjával, megköszörülöm a torkom majd visszaszólok neki:

- Gyere!- szipogok.

Belép az ajtón, majd tágra nyílnak szemei, és az ágyamhoz szalad.

- Drágám... Hányszor mondtam már, hogy egyik fiú sem ér ennyit? Még Connor sem- szól lágy hangon.

- Ezt mondhatnád annak a lököttnek is, ott belül- fordulok a hátamra, és a szívemre mutatok.

Halványan elmosolyodik.

- Mit akart?

Tettetett lazasággal megrántom a vállam.

- Számít ez?

Most ő a soros, vállait magasba emeli.

- Nem tudom, számít?

A könnyeim újra utat törnek maguknak, miközben beszélni kezdek.

- Elküldtem, azzal az indokkal, hogy van valakim. Azt hiszem, helyre akarta hozni az egészet, én pedig megijedtem, hogy ha most belemegyek, később újra el fog taszítani magától.

- Jaj, kicsim..- néz rám aggodalmasan- Miért hagyod, hogy a félelem irányítsa az életed?

I don't wanna pick up
the pieces

Erre nem tudok felelni, csak a párnámba fúrom a fejem, közben pedig próbálon visszatartani a rám törő újabb sírásrohamot.

- Nem szeretném befolyásolni az életed,- szólal meg megint- pláne nem szeretnék helyetted dönteni. De úgy gondolom, korlátozod a saját boldogságodat. Megvonsz magadtól dolgokat, ezzel pedig saját magadon ejtesz sebeket. Félelemből, és nem pedig akaratból cselekszel. Attól, hogy valami egyszer megtörtént, nem jelenti azt hogy újra be fog következni, amint lesz rá alkalom.
Néha meg kell bocsájtani, szemet kell hunyni bizonyos dolgok felett, ha szükséges. Hidd el, a "mi lett volna ha" sokkal rosszabb, mint a kudarc. Mert abban még évek múlva is látod az elmenő lehetőségeket, és ezáltal a fajdalmat nem tudod megszűntetni.