Amikor mindenféle kacifántos útvesztők végén az vár, hogy holnaptól kezdve ismét a kedvenc hegedűtanárod a hegedűtanárod - mármint úgy rendesen, a zenesuliban, nem csak párszor, amikor mindketten ráértek.
És aztán amikor azt mondja: néha eljön az a pillanat, amikor szükségünk van egy másik hegedűre. Amikor kinőjük a sajátunkat, és már inkább akadályoz, mint segít.
Ez vegyes érzés. Hatalmas sztorijaink vannak a mostani hegedűmmel, és nyilvánvalóan fáj, hogy hát izé na... De a másik oldalon ott van, hogy akkor innentől kezdve legálisan nézegetek eladó hegedűket, már nem csak csorgatom a nyálam, hogy "Hűhahókamóka, ezt de szeretném," és amúgy tök izgi az egész, meg ki tudja, mire leszünk együtt képesek az új hangszerrel. És persze a jelenlegi hegedűm is velem marad. Őt ismerem, nagyrészt megtalálom rajta a hangokat, még szükség lehet rá.
YOU ARE READING
Üzenem neked: Jól vagyok! 11.
Non-Fiction@Hollosy kezdeményezése. Csak és kizárólag olyan dolgok, amik boldoggá tesznek. Mert igenis vannak az életben ilyenek. 2016. 12. 23.: #48 in Igaz történet, hűha 2017. 04. 26.: #46 in Igaz történet 2017. 11. 18. #41 in Igaz történet 2017. 11. 19. #37...
