Üzenem neked: Jól vagyok! 11.

3. Erdély

„Im az ég és tiszta levegője,
Im az erdők tengerének árja,
Mely örök zöld s mint a büszke lélek
Fellegekben úszik koronája.

Hótetőknek távol csillogása
Rá fénylik az erdők éjjelére,
Színeikből gyönge szivárványt sző,
Hajnal, alkony a táj kék egére.

Oh minő kép! smaragd halmok, völgyek
Koszorúja, mint egy tündér álom;
Kékes ködben elzavart falucskák,
S dűlt tornyával egy-egy mohos várrom.

Bérc-oldalban nyájak legelésznek,
Csermelyek kigyódznak a határon,
És fészekként könnyű malmok függnek
Zuhatagot síró vén sziklákon.

Itt kél a nap, itt nyugszik le később,
Itt néz a sas büszkén a szemébe,
Itt ereszti meg szárnyvitorláját,
Hogy elsápad a kelő hold képe.

Itt zendíti az erdők tündére
Fuvoláját sokszor csöndes éjjel,
Kérve a hold édes mosolygását,
Bús dalával, harmatos szemével.

Szánja a hold, föllebbenti fátylát,
Ajakára nyájas mosolyt vészen,
És szerelme fényes tengerárját
Elönti az erdő-messzeségen.

Néz a pásztor, s bámulja világát,
Hosszu horgas botjára hajolván,
S elmereng a távolban morajló
Fürészmalom s vizesés siralmán.

A hold fényén, éji pompájában,
Im a vidék még egyszer kitárul,
Árnyak nyulnak, himbálnak a légben
A virasztó hegytetők ormárul.

Álmos erdők mélán álmodozva
Felsuttognak, lágy morajt lehelnek;
Meg-megharsan távolból egy kürtszó,
És reá száz visszhangok felelnek.

Majd a csendben a szomszédfalvakból
Az ebeknek csaholása hallik,
S nyikorgása borviz-szekereknek
A kanyargó úton megnyilallik.

Őrházaknál hamvadó tűz pislog,
Egy-egy székely vészi útját arra,
Hosszu puska mellett énekelve
Bús-nótádat, gyászos Mádéfalva!"
(Gyulai Pál: Erdély)

Erdély.

Nos igen, az a hely, ahonnan mindig vérző szívvel jövök haza.

Nem is tudom, mikor kezdődött ez a hatalmas Erdély-őrületem, de az biztos, hogy néptáncosként majd népzenészként mindig is nagyon közel állt hozzám. Először még körbelengte valami különleges, rejtélyes fátyol: igen, Erdély, ahonnan ez a tánc/zene való, király hely, de mindig nagyon távolinak tűnt. Aztán- mikor végre eljutottam oda-, hirtelen valóságossá vált. Ott voltam, láttam azokat a helyeket, amikről addig még csak hallottam, hogy mennyire szépek. Most pedig hirtelen megtapasztalhattam én is ezt, a saját szememmel láthattam mindent. Hihetetlen élmény volt.

Azóta a legelső alkalom óta már jópárszor jártam Erdélyben. Az utat mindig hatalmas izgalommal várom, és amikor elhagyva a Partiumot már Erdély hegyei között száguldunk, én rátapadva a busz/kocsi ablakára szívom magamba a szépséget.

Igen, itthon is vannak gyönyörű helyek. Tudom. De- a néptáncos/népzenész környezetemből és létemből következően- Erdély nekem mindig is többet jelentett, mint egy sima szép hely. Az idők során a megfoghatatlan fogalomból ugyan valósággá változott, de attól még mindig él a varázsa. Az ottani tájegységek/faluk zenéjét hallgatva, táncukat táncolva nőttem fel. És csodálatos élmény eljutni egy-egy ilyen településre.

Gyakorlatilag olyasmi ez az egész, mint amikor valaki hosszú-hosszú várakozás után végre találkozik a kedvenc énekesével/zenészével/írójával/akármijével. Annyi a különbség, hogy az én ilyen kedvenc valamijeim nem emberek, hanem falvak.

Valószínűleg az Ördöngösfüzes, Válaszút, Felsősófalva, Erdőszombattelke, stb. nevek az emberek többségének semmit sem mondanak. Nekem viszont annál fontosabbak. Különféle dallamok, tánclépések, emlékek kötnek hozzájuk.