Non Average

1. fejezet/1

                                                              "Hát emmeg mi? Hát ez jó! Na neee..."

- Hello! Én Callisto Drumer vagyok! – lépett oda óra után a vörös lány a szőkéhez.

- Csá! Én meg Christine Blake. – intett lazán a szőke. - Te is azt gondolod erről a tanárról, amit én? - Callisto elmosolyodott.

- Szerintem egyezik a véleményünk. – felelte bólogatva.

- Na és mi legyen vele? - Callisto gonoszan dörzsölte össze két tenyerét.

- Itt nem lesz sokáig maradása! - villantotta meg cinkos mosolyát. Rövid hallgatás után mindketten harsány, örömteli nevetésben törtek ki. Callisto félelmetesen világos, zöld szemei csíkká szűkültek, távol-keleti felmenőket sejtetve vele, ami a lángszín tincseket figyelembe véve igen különös összhatást keltett. De ez most cseppet sem számított. Mindketten érezték, hogy végre megtalálták egymás lelki társát. Mégis, minden örömbe vegyül egy kis üröm, ahogy a következő percben felzendülő, mély hang ezt máris alátámasztotta.

- Maguk meg mit röhögnek?! - tűnt fel a semmiből Agrippa professzor Callisto háta mögött. Callisto nem fordult meg, és mivel a hang alapján nem ismerte meg a professzort, készségesen válaszba kezdett.

- Hát csak Agrippa professzort, azt a szerencsétlen, félkegyelmű, kiállhatatlan, köpőcső... - ekkor vette észre Christine ideges arckifejezését, és megfordult. A professzor karba font kézzel, várakozva meredt rá. - ... tiszteletreméltó, kedves, nagytapasztalatú, mélyen tisztelt úriembert - fejezte be mondatát a megszeppent lány. Agrippa professzor összevonta a szemöldökét.

- Ne akarja magát behízelegni, Drumer!

- Ugyan, kedves Monsieur Stilicho, csak az igazat mondtam! - a professzor arcára furcsa grimasz ült ki, amit vélhetőleg mosolynak szánt, s arcán megrándult egy izom. A két diák valósággal beleborzongott.

- Drumer! Ha mégegyszer így szólít, akkor máris áshatja a sírját! - a lány ártatlanul mosolygott, végül Callisto szólalt meg újra, szempilláit rebegtetve.

- Ne haragudjon professzor úr, de mint említettem, csupán az igazat mondtam.

- Igazán?! Szóval én egy köpőcső vagyok?! - a két lány összeszorította a fogát. - De semmi baj! - folytatta a professzor. Callisto és Christine valahogy nem nyugodott meg. - Első együtt töltött óránk után dupla házi feladatot kapnak. És ha nem oldják meg... ó, már ennyi az idő? - nézett csuklójára, bár óra nem volt rajta. - Sajnos mennem kell! - ezzel kiviharzott az ajtón.

A két lány megkönnyebbülten sóhajtott fel, majd egymásra néztek.

- És most mi lesz? Hogy fogjuk ezt kibírni? Te mit teszel? - kérdezte Christine. Callisto rövid hallgatás után vágta rá:

- Kirúgatom magam!

A fogadalom nehezen csengett az üres folyosón, hisz a többi diák már rég távozott a környékről, csak a két lány álldogált magában, aggodalmaikkal küzdve, mégis töretlenül terveket szövögetve. Nem ácsoroghattak így sokáig, ugyanis rövidest halk pisszegést hallottak. A hang irányába fordultak, de pontos helyét képtelenek lettek volna meghatározni.

- Van ott valaki? - kérdezte a jobb lélekjelenléttel bíró Callisto.

- Nincs itt senki? - kérdezte a suttogó hang.

- Hm... nincs! - válaszolt Callisto, miután alaposan szétnézett.

- Biztos? - kérdezett vissza amaz némi hallgatást követően.