Non Average

2. fejezet/4

    Blur talált magának egy megfelelő rejtekhelyet a Non Average alatt.

Hogy is kellene csinálni? - tette fel magában a költői kérdést. - Wáh, utálok magamban beszélni! - ezzel elővette az obszidián szobrocskát, és ennyit mondott:

- Doer dos Abbil! - a kis szobrocskából fénycsóvák törtek elő, és rövidesen megjelent a nagymacska. - Wendui Psycho! – köszöntötte a párducot. - Itt vagyunk hát! Szerinted mit csináljunk? Utálok kémkedni! - a macska felmordult. - Igen, tudom. Alisha Anya megöl, ha ezt a feladatot nem végzem el jól. Jól tudom, hogy ez az utolsó esélyem. Túl messzire mentem. Már évekkel ezelőtt megölhetett volna, de élvezte, hogy kétségek között tart. Mindig készen kell állnom arra, hogy bármelyik pillanatban értem jöhetnek, hogy feláldozzanak Daiyunak.

És minél tovább húzza a drága Alisha Anya, annál több van a rovásomon. Szörnyeteg! És mindannyian azok! Ha ezt hallanák, még eretneknek is kikiáltanának. Ha jobban belegondolok, nekem már úgyis mindegy. Ma halok meg vagy holnap? Vagy talán élek még néhány évig egyre növekvő félelemmel? Legfeljebb egy kicsivel több kínt kell elszenvednem az oltáron.

A férfi kissé reszketegen felsóhajtott. - Jajj, Psycho! Úgy félek!- ült le egy kőre, arcát tenyerébe temetve. A párduc gazdájához ment és hozzádörgölőzött. - Az egészben az a legszörnyűbb, hogy az egész az én hibám! De nem tudom elviselni a zsarnokságukat. Akkor inkább a halál!

* * *

Allya a közelben leselkedett. Együttérzett a fiúval, és szívből megsajnálta. Aztán megrázta a fejét. Papnő volt, és jelentenie kellett a fejleményeket a Matriarchának. Nem sajnálhatott meg egy hímet.

Sokkalta egyszerűbb lett volna, ha egyszerűen telepatikus úton figyelik a fiút, ám így Allyát is könnyen próbára tehették. És a lány ki akarta állni a próbát.

Leginkább akkor lepődött meg, mikor meglátta a hatalmas feketepárducot.

Hogy tudta ezt titokban tartani? - futott át az agyán a valóban találó kérdés. A hímeknek nincsenek titkaik - nem lehetnek. Blurnak mégis sikerült...

Tovább figyelt.

* * *

- Ah, eltértünk a témától! - sóhajtott Blur. - Azt hiszem egyenes megoldást választok. Felmegyek és felderítem a terepet. Te elmehetsz - a párduc nem mozdult. - Mondom, elmehetsz! - Psycho továbbra is a helyén maradt, és nagy szemekkel meredt gazdájára. - Menj már! - a macska kelletlenül tért vissza saját létsíkjára, Blur pedig a felszín felé indult.

* * *

Callistot különös érzések gyötörték.

Mi folyik velem? Úgy érzem magam, mint mikor Blur a közelemben volt.

Érzései nem hagyták nyugodni. Felvette hát piros plüss köntösét, kiment a folyosóra, s nyughatatlan érzéseivel éjszakai sétára indult. Az irányt mindig véletlenszerűen választotta meg; ment, amerre a szíve húzta.

* * *

Cadderly Green úgy érezte, hogy figyelik. Halkan kiment a szobájából, és megállt az ajtóban. Ezüstfehér haját félrehajtotta, a fülét hegyezte, és a levegőbe szagolt. Rövidesen mosoly terült szét az arcán.

- Wendui Blur! - mondta halkan, mire Blur Binary lépett elő a sarok mögül, és biccentett a fejével.

- Líthas Cadderly!

- Doer dul a'quarth? - kérdezte Cadderly. Blur szkeptikusan mosolygott.

- Alisha Ilharess - azaz Alisha Úrnő volt a felelet a féltündér azon kérdésére, hogy kinek a megbízásából érkezett.

- Hyrr - töprengett Cadderly. A kifejezés nagyjából azt jelentette: érdekes. - Mit akar tőlem Alisha Anya?

- Noumuth! - „Nem tudom". Cadderly ironikusan mosolygott.

* * *

Callisto beszédet hallott a fordulón túlról. Halkan odalopózott, és kilesett a túloldalra. Vele szemben egy különös tündér férfi állt. Furcsa volt elfnek. Hegyes fülei, ferde vágású szeme, karcsú alkata mind fénytündérre utaltak, de az ezüstszőke haj lilásan csillogó szürkés arcot keretezett. Ám a hangját a lány azonnal felismerte.

Cadderly Green? Tudtam!

A másik alak háttal állt neki, és nagyjából árnyak fedték. Viszont a tartása, a köpenye, a hangja, és a nyelv, amin beszélt különösen ismerősek voltak.

* * *

- Elküldött anélkül, hogy megmondta volna, mi a feladatod? - kérdezte Cadderly, majd kis szünetet tartott. - Ugye azt akartad, hogy észrevegyelek? - Blur bólintott. - És talán azt is elárulod nekem, hogy miért küldött Alisha Anya?

- Mondtam már, hogy nem tudom. Csak annyit mondott, hogy kémkedjek utánad. Ennyi. Mertem volna visszakérdezni? - Cadderly felnevetett.

- Viccesen bolond vagy te, Blur! Nem kérdezel vissza, hogy meg ne büntessenek, de leleplezed a küldetésedet, holott ezért sokkal komolyabb büntetés járna.

- A halál az halál. Nem mindegy, hogy következik be? - Cadderly hirtelen elkomolyodott.

- Hidd el, nem. Nem mindegy, hogy levágják a fejedet, vagy órákig szenvedsz az oltáron. Te is jól tudod. Mégis miért súlyosbítod mindig a helyzeted?

- Noumuth. Elamshin. Ssinssrigg. - „Nem tudom. Végzet. Sors." Cadderly a fejét csóválta.

- Jivinin dos Dalhar! - azaz őrült vagy, gyermek. Aztán kedvesen elmosolyodott. - Bel'la! Al dos Dro'xundus Doubluth! - „Köszönöm! Sok szerencsét a túléléshez, számkivetett!" Blur szemei dühösen szűkültek résnyire.

- Nau! D'ril Og'elend! - „Nem! Ámbár hitszegő."

Feszülten meredtek egymásra. Aztán Blur hirtelen oldalt pillantott, és a fülét hegyezte. Résnyire szűkültek az infralátás vörösében izzó szemei. Hirtelen minden figyelmeztetés nélkül megpördült, így éppen megpillantotta a sarkon leselkedő Callistot. De így az ő arca is láthatóvá vált.

Callisto mozdulatlanná dermedve bámulta a férfit. Képtelen volt megszólalni.

- Ssinss! - „Szépség!" - nyögte ki nagy nehezen Blur, majd elmosolyodott. - Líthas Callisto!

- B... Blur? L... Líthas Blur! - dadogott Callisto, miközben próbálta kihúzni magát. Blur tétlenségében, meglepettségében és boldogságában elkacagta magát.

- Doern! Gyere ide kislány! - tárta szét a karjait a tünde. Callisto boldog mosollyal az arcán szaladt oda hozzá, és a nyakába ugrott. Blur megölelte, felkapta, és megpördült vele.

- Jajj, Blur! Úgy hiányoztál!

- Te is nekem, kis vadmacskám! De hát mit keresel te itt?

- Hogyhogy én mit keresek itt? Te mit keresel itt?- kérdezett vissza Callisto.

- Nem, nem. Te mit keresel itt?

- Nem, te mit keresel itt?

- Te mit keresel itt?

- Nem, te!

- Te!

- Nem! Te!

- De! Te!

- Naut! Elég legyen! - kiáltott Cadderly Green, aki mindeddig döbbenten figyelte a párost. - Ti meg honnan ismeritek egymást?

- Az hosszú történet - mondta Blur. Még mindig nem engedte ki a karjai közül a lányt.

- Jó. Akkor felteszek egy egyszerűbb kérdést. Miss Drumer! Mit keres éjszaka a folyosón?

- Akkor én is felteszek egy kérdést. Mi fog történni, ha az egész iskola megtudja, hogy kicsoda maga valójában? - Blur felnevetett.

- Ez gonosz volt, Callisto! Akár egy éjtündér!

- Köszönöm! - a herbalizmus tanár dühös arckifejezéssel állt.

- Ezt nem teheti, Miss Drumer!

- Igazán? Na és miért nem? Adjon rá okot! - Blur elengedte a lányt, és Cadderlyhez lépett.

- Hagy legyünk ma kettesben! Ígérem, nem fog beszélni a lány! - súgta oda neki.

- Valóban Og'elend vagy, Blur! De én csak jót kívánok neked. Tartozhatsz akármelyik Családhoz, nekem akkor is az unokaöcsém leszel!

- Bel'la Cadderly!

- Wendui Blur! – az éjtündér bólintott, kézen ragadta a lányt, és elkezdett szaladni. Fehér haja és köpenye még libbent egyet, majd eltűntek egy saroknál.

* * *

Egy sötét raktárféleségben ültek. Síri csöndben az éjtündér és a halandó lány. Kettesben.

- Nem látok semmit! - méltatlankodott Callisto.

- Nee! - kiáltott fel Blur, de ekkor már késő volt: Callisto tündefényeket gyújtott körülöttük.

- Az Abyssra! - fogta be hirtelen érzékeny szemeit a férfi, melyekbe mintha kést szúrt volna az éles fény. - Megvakulok!

- Ja? Bocsi! Elfelejtettem... - kapta a szája elé a kezét Callisto. - Nagyon fájt? Hagy nézzem! Ne haragudj! Tényleg nem akartam... - simította végig az éjelf hófehér haját. Blur levette a kezét a szeméről, megfogta a lány kezét, közelebb húzódott és megcsókolta. Mindketten úgy érezték, hogy ez eddigi életük legboldogabb perce.

A örökkévalónak tűnő csók után Blur felnevetett, de hangjában szomorúság is csendült.

- Ha ezt látta volna Alisha Anya!

- Mit szólna hozzá? - kérdezte érdeklődve Callisto.

- A népem nyelvén én a te mranud'ssinss-ed lennék, azaz a szeretőd, bár még nem történt köztünk úgymond semmi. Az éjtündérek szeretik felfújni a dolgokat... De a lényeg, hogy a magamfajta és a te fajtád közötti bárminemű kapcsolat főbenjáró bűn társadalmunkban.

- Akkor ezért mi járna? Kés a torkodra? - Blur szomorúan sütötte le a fejét.

- Ahogy a szénám áll, minimum fél napig fognak kínozni egy oltáron...

Callisto felvonta egyik szemöldökét, és mikor megszólalt, remegett a hangja.

- Ho... hogy érted, hogy fognak? - Blur szemén egy könnycsepp gördült ki.

- Félek, Callisto! Azt hittem, hogy ez az egész nem érdekel, azt hittem, nem félek a haláltól. Akinek mindene megvan, az nem bánja, ha valamit elveszít. Akinek semmije sincs, annak nincs vesztenivalója sem. Annak van viszont a legtöbb vesztenivalója, akinek csak egyvalamije van... - felnézett a lányra. - Nekem csak te vagy, Callisto.

- Ne mondj ilyeneket! - ingatta a fejét Callisto szomorúan. Arcán könnycseppek gördültek végig. - Nem akarlak végleg elveszíteni! - a tündér megölelte a lányt.

- Sosem fogsz elveszíteni engem, Abbil! - („Jóbarát") Callisto távolabb tolta magától a férfit, és elszántan, szinte parancsolóan szólt.

- Ígérd meg! Ígérd meg, hogy nem fogsz meghalni!

- De hát...

- Nincs vita! Ígérd meg nekem! - Blur elmosolyodott.

- Ígérem!

* * *

Allya megdöbbenve figyelte az eseményeket. Mikor mostohabátyja megcsókolta a halandó lányt, legszívesebben elsírta volna magát. Nem értette ezt az új érzést.

„Ez bolondság! Blur a testvérem!" - gondolta magában, de lelke mélyén tudta, hogy ez nem igaz.

Elszorult szívvel figyelt tovább.

* * *

- Na és most hogyan tovább? - kérdezte Callisto. Blur töprengett, majd örömteli szikra gyúlt a szemében. - Ezt ismerem! Készülsz valamire. - mosolygott gyanakodva a lány.

- Szórakozottságomban elpakoltam egy-két olyan dolgot, amire nincs is szükségem.
- kezdett el kotorászni Blur a zsákjában. - Az is lehet, hogy a sors akarta így - végre előkotorta a csizmát. - Hasznát tudod venni? - Callistonak leesett az álla.

- Ez egy olyan cipő, amiről meséltél?

- Igen. Nem hallatszanak benne a lépteid, és igazodik a lábmérethez.

- És nekem adod?

- Rajtam már van egy. Minek a másik?

- Köszönöm! - vette át Callisto az ajándékot. Blur tovább kotorászott, és előhúzott egy köpenyt.

- Ez ugyan nem papnői darab, de remélem nem baj. Még az enyém volt, mikor még... mikor még a Deryn Családhoz tartoztam. A Binaryknál újat kaptam. - Callisto csodálattal vette kézbe a gyönyörű ruhadarabot.

- Vedd fel! - mondta Blur.

- Hogyan?

- Szeretném, ha felvennéd! - Callisto elmosolyodott, és megpróbált eligazodni a bonyolult ruhadarabon. Blur kivette a kezéből a köpenyt.

- Várj, majd segítek! Vedd le a köntösöd! - Callisto engedelmeskedett. Lenge selyemhálóingére pillantva Blur füttyentett egyet, majd ráterítette a köpenyt.

- Illik hozzád! - állapította meg.

- Jól érzem magam benne. Tartogatsz esetleg még valamit a tarsolyodban? - kérdezte Callisto viccesen. Blur gondolkozott egy percig, majd ismét felcsillant a szeme.

- Igen! - előkotort a táskájából egy szablyát. A fegyver fekete pengéje varázslatosan csillant meg a tündér kezében. - Ez a tiéd párja. Mindig is jobb voltál kétkezes harcban, bár volna még mit gyakorolnunk.

- Ez fantasztikus! Lehetne még egy utolsó kérésem?

- Persze. Mi volna az?

- Nálad vannak a szablyáid?

- Természetesen!

- És „megtáncoltatod" őket a kedvemért? - Blur hallgatott, úgy csinált, mintha nehezére esne teljesíteni a kérést. Aztán elmosolyodott, és felállt.

- Asanque! - („Ahogy kívánod") hajolt meg színpadiasan a lány előtt, és előkapta fegyvereit.

- Ollé! - kiáltotta mosolyogva, erős akcentussal, és táncba kezdett. A kardok kezében elveszítették gyilkos fegyver jelentésüket, a művészet részévé váltak. Callisto mély csodálattal nézte a gyönyörű táncot. Aztán Blur váratlanul eléugrott, és nekiszegezte az egyik szablyát.

- Lássuk, mire emlékszel abból, amit tanítottam neked? Mutasd, hogy véded magad puszta kézzel! - Callisto kézéllel félrecsapta a pengét, talpra ugrott, és támadóállásba helyezkedett.

- Karddal sem tudsz legyőzni, Blur Deryn!

- Majd meglátjuk. Védd magad!

Blur támadásba lendült.

Callisto kecses mozdulatokkal hajolt el a táncoló pengék elől. Mozdulataik tökéletesen kiegészítették egymást. Az egész harc egyetlen csodás tánccá olvadt. A két küzdő félből hiányzott minden rosszindulat, csupán a művészet és a szépség kedvéért fogtak fegyvert, nem pedig azért, hogy életet oltsanak vele.

Sokáig folytatták még a játékot, mígnem Callisto sarokba szorult. A férfi a torkának szegezte a fegyvert, és elégedetten mosolyodott el mielőtt eltette volna kardjait.

- Egészen ügyes voltál! - mondta még mindig mosolyogva.

- Mindig is ámulattal és csodálattal töltött el, mikor a szablyáiddal harcolni láttalak - Blur felsóhajtott.

- Egyszer... - lógva hagyta a mondatot.

- Mi volt egyszer? - próbálta faggatni Callisto. Blur tekintete a távolba révedt, régi emlékek felé.

- Egyszer láttam az egyik Dryhus-mestert harcolni. Még a harcos tanodában. Ő is kardtáncos volt, akárcsak én. Soha olyan tökéletes mozdulatokat nem láttam még! Akkor határoztam el, hogy olyan jó leszek, mint ő - szünetet tartott. - Még mindig nem vagyok olyan, és attól félek, soha nem is lehetek.

Callisto kedves mosoly kíséretében simította végig az éjtündér arcát.

- Nekem akkor is te vagy a legnagyobb harcos!

- Bel'la Callisto! Ez jól esett.

A tündér nézett egy darabig a lány mandulavágású, zöld szemeibe, aztán nem bírta tovább - odalépett hozzá, és megölelte.

Csakhogy közben kiesett a zsebéből az obszidián szobrocska, és... a haszontalan macska előjött.

- Cica! - kiáltott fel Callisto, kitépte magát Blur öleléséből - miközben a férfi arccal a padlóra esett -, és odalépett három lépéssel a nagymacska elé.

- Neee! - kiáltott fel Blur a padlóról. Jól tudta, hogy a párduc nem szívleli az idegeneket, embert pedig még nemigen látott. Ám a macska ezúttal különösen viselkedett - odaugrott a lányhoz, és hozzádörgölőzött. És ami még értetlenebb arckifejezést váltott ki az éjelfből, hogy a párduc dorombolni kezdett!

Callisto a fekete macska füle tövét vakargatta, miközben azt mondogatta, hogy:
- Cica-cica-cica... - Psycho hízelegve rágcsálta a kezét.

- Hát én lehidalok! - ült fel a földön Blur. - Ez a kis piszok eddig rajtam kívül senkit sem engedett a közelébe!

- Tudja ő, hogy kit kell szeretni. Igaz, cica-cica-cica... ?

- És te tudod? - kérdezte Blur felvont szemöldökkel, ravaszkás tekintettel. Callisto odament hozzá, mint aki meg akarja csókolni, de az utolsó pillanatban félrekapta a száját, és két cuppanós puszit nyomott a férfi arcára.

- Igen! Tudom! - lépdelt arrébb magasra emelt fejjel, gőgösen a lány. Blur arcán pajkos mosoly terült szét. Felugrott ültéből, és a földre döntötte Callistot.

A párduc játékosan a földre hemperedett.

* * *

Allya telepatikus kapcsolatot létesített Alisha Anyával.

- Milyen jelentenivalód van? - recsegte a főpapnő mindenféle köszönést mellőzve.

- Líthas Alisha Anya!

- Hagyjuk a formaságokat! Beszélj!

- Követtem Blurt - kezdett bele Allya, de nem volt benne biztos, hogy mit is akar mondani. - Tapasztaltam egy-két... furcsaságot - mondta elég szaggatottan, érezhető bizonytalansággal a hangjában. Nem tudta megítélni, mi volna helyes - ha hallgatna, vagy ha mindent elmondana anyjának. Ez utóbbi nyilvánvaló következményekkel járna Blur számára. Alisha Anya pedig nagyon is jól érezte az ifjú papnő szavaiban a vívódást.

- Talán jobb lenne, ha személyesen mondanál el mindent, egészen aprólékosan!

- Jobb lenne? - kérdezett vissza a lány értetlenül, de kérdése csupán egy ifjú lélek ostoba reménye volt.

- Gyere ide azonnal! - hangzott a megmásíthatatlan válasz, minek véglegesítéseként megszakadt a telepatikus kapcsolat.

Allya tudta, hogy ha a Matriarcha előtt fog állni, akkor esélye sem lesz hazudni.

Blurt biztosan el fogják ítélni.

Elszorult a szíve.