Köszönöm ezt a (valóban nem) kihívást Lilluka362 ♥
Hát öhm... A mai napom leginkább szar volt, mintsem jó. (Tegnapi)
Elvesztés
Gondolom, aki követ, az biztosan tudja, hogy az előző watpad fiókomat jelentették.
210 követő.
A legtöbb nézettség a sztorimon: 24, 4K
És 8+1 könyv, ami mindegyik bennem volt egy darab.
Kicseszett rossz az, amikor elveszted azt a dolgot, ami neked a világon a legtöbbet jelentette. És nekem a wattpad, az olvasóim voltak a második családom. Olyan érzésem volt, mintha kitaszítottak volna onnan, ahol tényleg magamat adhattam. Mert kicseszett más az életemet a valóságban. És amikor ide feljövök... Otthonra találok. Olyan emberek vesznek körül, akiket szeretek és azt csinálhatom, amit igazán szeretek. És amikor realizáltam, hogy ennek vége... Hogy vége, akkor ott bennem eltört valami. Úgy volt, hogy nem jövök vissza. Kibaszottul fájt az egész, sírtam, ráadásul még a szüleim is ellenem voltak (akkor jöttem rá, hogy lehet, hogy tényleg nem wattpadre való volt a kisfiús sztori) és nem értettek meg engem. Aznap úgy aludtam el, hogy nem írtam. Pedig nekem nem lenne olyan nap, amikor ne írnék le legalább két sort. Aztán másnap... Haragudtam. A világra. Mindenre. Aztán másnap. Akkor jöttem rá, hogy igazából vannak, akik vissza várnak. Olyan sok szép szót kaptam tőletek instán, párat be is vágok a végén. És ők vártak vissza. Érdeklődtek felőlem. És még egy "könyvet" is létrehoztak nekem... És írtak rólam. Olyan jól esett ez az egész, nem hagyhattalak itt titeket. Erőt vettem magamon. És agyaltam. Egy másik történeten, amivel visszatérek. Így született a 'Shine, small star'. Már régen megvolt a címe, de soha nem tudtam hozzá történetet kitalálni. De találtam. És ezt ti hoztátok létre. De kanyarodjunk vissza az elvesztésre.
Hihetetlenül rossz az, amikor elvesztesz valamit/valakit. Nálam ez most mindkettő volt. Elvesztettelek titeket, elvesztettem azt, amit létrehoztam. Az a sok nap, amit azzal töltöttem el, hogy írok, hirtelen feleslegessé vált. Úgy éreztem kiszakítottak belőlem egy darabot és ez így is volt. Kiszakították belőlem a legjobb énem, amit rajtatok kívül, senki nem lát. Megforgatták bennem a kést, akárhányszor próbáltam belépni az oldalamra. És basszus, a kibaszott életbe se akartam ezt az egyet elhinni. Hihetetlennek tartottam. Azt hajtogattam, hogy ez csak biztos egy rossz álom, amit holnapra elfeljtek. De nem így volt. Nem jött el a felébredés, mai napig se.
Nem kaptam vissza semmit. Még talán az vígasztal, hogy a történetek valahol megvannak. De... Ezek nem ugyanolyanok.
Soha nem lesz már ugyanolyan.
Nem lesz semmi sem új.
És bassza meg, a kibaszott életbe, miért nem tudod magad felfedni?!
Mert ez, nem ugyanaz. Ez már soha nem lesz ugyanolyan, mert elvetted tőlem az egészet. Elvetted a kedvem, hogy folytassam, aminek neki kezdtem.
Hogy milyen is ez?
Hát nem kívánom, hogy tapasztald meg.
Mert lerombolták a világomat.
