Kétség kívül bátran kimerem jelenteni, hogy igen, félek.
Félek a nyártól és ami rád vár. Nagyon féltelek, legszívesebben el sem engednélek, ha nem tudnám, hogy ez neked mennyire örömet okoz.
Így hát csak azt kérem tőled, hogy vigyázz magadra. Váljon valóra az álmod, mert Te vagy az, aki megérdemli.
És, hogy még mitől félek?
Nem vitás, hogy Te adsz nekem erőt és ihletet az íráshoz, mert te ösztönzöl arra, hogy ne hagyjam abba. Mégis mi lesz akkor, ha bajod esik?
Nem írnék, abbahagynám. Nem bírnám elfogadni a tényt, hogy én belőled merítek erőt a mindennapokhoz és te most rosszul vagy és szenvedsz.
De egy valami nagyon igaz... A fájdalomból készülnek a legjobb művek.
És mi lesz akkor, ha beüt nyáron vagy akármikor valami rossz? Ha esetleg történne valami, amitől nem tudnék egy darabig írni?
Már most két nap kihagyás után bűntudatom van, mi lenne akkor, ha tényleg semmi ötletem nem volna? Időm mindig van, mert ami fontos, arra szánok időt és őszintén az írás az életem.
De mi lesz akkor, ha nálam is elérkezik ez az "írói válság"? Eret vágok, csak mert nem fogok tudni írni?
Nem, ez nem így megy. Nem menekülhetek folyton az írásba, mert a valósággal is szembe kell nézni, nem a történeteimben élek.
Pedig legszívesebben megírnám magamnak a saját életem.
