The Death Lord

Prológus

Na, hát hajó!

Igazán megérett már ez is, nem gondoljátok?😄😆

Tudom, sem a borító, sem a fülszöveg nem tökéletes, de folyamatosan dolgozom az ügyön😁

Örülök, hogy ennyien megszavaztátok, tényleg❤

Kíváncsi vagyok, mit hozunk ki belőle😂

Szóval... ja

Jó olvasást😉❤

Tudtam, hogy már semmi nem lehet olyan, mint régen.

Viszont muszáj voltam túllépni rajta ahhoz, hogy nekivágjak valami nagyobbnak.

Javítanom kellett a helyzeten. Egyszerűen nem lehetett így vége.

Sietősen szedtem a lábam a zuhogó esőben, valami menedéket keresve.

Bár New York belvárosában meglepően kevés ilyet találni, mégis behúzódtam egy tető alá, ahol rajtam kívül senki nem volt. Az utcákon emberek rohangáltak. Úgy mentek el mellettem, mintha nem látnák azt az esőmentes helyet, ahol én voltam.

Kifújtam magam, és a falnak dőlve mosolyodtam el. A csuklyámat teljesen az arcomba húztam.

- Elég átlátszó próbálkozás ez a részedről, Poszeidón...

- De igazán erkölcsös, nem gondolod?

Az isten hangja mellőlem szólt, közvetlenül. Mintha csak arra várt volna, hogy én jöjjek ide.

- Jobbat el se tudnék képzelni - emeltem fel a fejem, hogy a férfi szemébe nézhessek. Azokba a csodálatosan tengerzöld szemekbe, amelyekről rögtön Aurora jutott az eszembe.

- Mit keresel itt, Viola?  Tudtommal Amerika nem éppen a kedvenced - vonta fel a szemöldökét.

- Megvan a magam oka, amiért itt vagyok. Ha eddig nem érdekelt a hogylétem, ezután se esdekelj - hagytam volna faképnél, ha nem kap a kezem után.

- A szabályokat nem én hozom...

- De betartod őket - mosolyodtam el keserűen - Engedj az utamra. Ha nem sietek, bezár az épület...

- Nem fogom hagyni, hogy... - emelte meg minimálisan a hangját. Idegesség csöpögött a tekintetéből. Engem ellenben most nem fogott meg.

- De a lányomat hagytad meghalni! - vágtam a fejéhez a szívemet legjobban nyomasztó gondolatot - Hagytad, hogy feláldozza magát! A legelszomorítóbb, hogy tudtad is! Tudtad, hogy ez lesz belőle! És nem tettél semmit, hogy megakadályozd. Undorodom tőled! - téptem ki a karom a szorításából. Jeges gyűlölettel néztem a szemébe - Kíváncsi vagy, miért vagyok itt? Helyrehozom a legnagyobb hibát, amit valaha elkövettél!

Elfordultam. Nem láthatta a pillanatnyi elgyengülésem.

Összeszedve magam léptem ki újra az esőre, nem várva meg a válaszát. Ha eddig sem tett semmit, ezután sem fog. Én pedig nem tudom elviselni tovább a gyászt, és a szenvedést, amely mindig fogad, valahányszor Albus Perselus Potter átlépi a házam küszöbét.

Visszahozom a lányomat.