The Death Lord

8. rész: James

London mindig forgalmas nagyváros, de ma különösen az volt.

Így különösen az agyamra ment.

Mindent és mindenkit kerülgetni kellett, akinek már csak a minimális gravitációs mezejét is súroltad, rögtön rád förmedt, és (ha ez még nem lenne elég) rohadt meleg is volt.

Felhő nem volt az égen, a Nap meg delelt, szóval ott is izzadtunk Rinával, ahol nem kellett volna.

Keresztül vágtunk a Foltozott Üstön, és alaposan bevágtam magam mögött az ajtót.

- Hülye... muglik... - morogtam az orrom alatt.

- Nyugi, Al. Csak mindenki siet - intett le a csapattársam, mire megrántottam a vállam.

- Én is sietek, mégsem szidom senki anyját... hangosan... - tettem hozzá, csak úgy mellékesen, nehogy meghazudtoljam önmagam, majd elindultam a téglafal felé.

- Lassíts már, narancsfa - kapta el a karom, ezzel megállásra késztetve.

Pontosan tudtam, mi fog következni, így inkább el akartam húzni a csíkot. Eddig sikerült, de éreztem, hogy nem tart sokáig a menekülésem a lány faggatása elől.

- Van időnk, Albus. Ne rohanj te is - szorított rá az alkaromra.

Lemondóan sóhajtottam, majd megfordulva szembetaláltam magam a már olyan jól ismert, aggódással teli, kéken csillogó szempárral.

Habár a lánnyal forma magasak voltunk, nem javított a helyzetén az a pár centi különbség, amennyivel fölé kerekedtem, és egészen kicsinek tűnt előttem. Aranyos volt, de nem hatott meg. Ebben a színben nem.

- Mi a baj? - kereste a tekintetem, amit mindenáron igyekeztem nem rá irányítani.

- Semmi - próbáltam rövidre zárni a beszélgetést. Van fontosabb dolgunk is, minthogy azt tárgyaljuk, mi bajom.

- Ne hazudj nekem - csóválta meg a fejét, enyhén csalódottan.

Egyetlen egy valamit utáltam Rinában.

Alapvetően szerettem minden porcikáját, képes volt megnevettetni, és elfeledtette velem, mennyire elcsesztem az életem.

Szerettem a hangját, a nevetését, a főztjét. Az ágyban sem utolsó...

De megpróbál befolyással lenni rám. Nem direkt csinálja, tudom. Ahogy azt is, hogy jót akar.

De... nem jól csinálja. Nagyon nem jól.

- Nem hazudok... - kíséreltem kihúzni a karom a markából, azonban jobban megszorongatott, mint vártam. Megint sóhajtottam, és abbahagytam a fölös próbálkozást - Meg akarom menteni... csak ez számít most...

- Ha rám hallgatsz, magadat nem teszed tönkre. Senki nem ér annyit, hogy ennyire padlón legyél. Főleg nem a volt barátnőd...

- Te ezt nem értheted, Rina... - fúrtam zöld szemeimet az ő kékjébe, sugározva felé, hogy igenis megéri. Igenis, Auroránál jobban senki és semmi után nem érné meg jobban futni - Ha belerokkanok is, de visszahozom. Ebben nem fogsz tudni megakadályozni.

- Ahogy gondolod... de előre szólok... - engedte el a karom - Ha bajod esik... miatta... nem leszek rest, és kitörlöm a memóriádból...

- Megbeszéltük - bólintottam, majd megfordulva elindultam a téglafal felé.

💀💀💀

Az Abszol út sem volt jobb, mint a mugliktól nyüzsgő belváros.

Csak itt annyi volt a különbség, hogy varázslók és boszorkányok sokasága lepte el az utcákat, állatokkal, repülő eszközökkel és rohangáló gyerekekkel nyakon öntve.

Inkább nem néztem senkire. Valahogy mindenről sikerült a vörösömnek eszembe jutnia, és egyáltalán nem tetszett a dolog.

Eljátszottam olyan gondolatokkal, hogyha nem halt volna meg, már elvettem volna... lehet, gyerekünk is lenne...

Ahogy újra eszembe jutott, inkább megráztam a fejem. Nem akartam ilyeneken agyalni. Nem volt értelme.

James dobta le magát a velem szemben lévő székre, ráhozva Rinára a frászt.

- Régen láttalak öcsi és a szemrevaló barátnője - vigyorodott el, beletúrva a hosszabbra növesztett, barna hajkoronájába.

James Sirius Potter, az egyik legidegesítőbb báty a sok közül.

Az elmúlt, nagyjából fél évben, amíg nem láttam, nem változott sokat. Borostát növesztett, a haja hosszabb lett, és talán izmosodott a kviddics miatt.

Ezektől függetlenül ugyanolyan idiótának tűnt, mint évek óta. Van, amit sose tud megváltoztatni magán.

- Idióta! - találta ki a gondolataimat Rina - Megijesztettél!

- Ez volt a lényeg - röhögte el magát.

- Mi újság? - hagytam figyelmen kívül a közjátékukat, mire a bátyám rám nézett.

- Az Aranybogaraknál lettem fogó. Elvégre... a legjobbnak a legjobb jár - dőlt hátra vigyorogva, amin nem tudtam nem megforgatni a szemem - Más nagyon nincs.

- És a lányokkal mi újság? - tartotta életben a beszélgetést Rina, amiért hálát adtam neki.

- Van valaki... de egyelőre semmi komoly. Nincs is rá szükségem... a komoly kapcsolatok csak az unalmas embereknek valók - kapott instant szófosást, amin megint csak a szemem forgattam - És felétek mi újság? Tervben van az eljegyzés? - húzta fel a szemöldökét, megtartva jó kedvét.

- Elfelejted, hogy még mindig nem vagyunk együtt, James - állítottam le, mielőtt téves eszmékről kezd képzelegni, és bebeszélni másoknak. Nem akarok arra hazamenni, hogy anyám lecsesz, amiért nem szóltam neki az új "barátnőmről", aki már a "menyasszonyom".

- Persze, persze - legyintett.

- Újság... - sóhajtott Rina úgy téve, mintha nem hallotta volna az előbbit - Al, add elő magad.

- Nem lesz ennek jó vége... - csóváltam meg a fejem, míg társaságunk másik férfi tagja újból engem vizslatott, kíváncsian - Elmegyünk és hazahozzuk Aurorát...

- Legalábbis megpróbáljuk - szakított félbe Rina, szúrós pillantásokkal illetve engem.

Nem igazán érdekelt.

- Hazahozzuk és kész. Na, mit szólsz? Jössz, vagy maradsz? - nyomtam el a szőke lány aggályait, ami nem igazán volt ínyére, de tettem rá magasról.

- Húha... - vált komollyá James arckifejezése - Rora... de régen láttam... nagyon, nagyon régen...

A bátyám arcára, mintha árnyék telepedett volna. Az asztalon összekulcsolt kezeit nézte, szinte pislogás nélkül, mély levegőket vett, kissé akadozva, és az egoista, vigyorgó kviddicsfogó egyszeriben eltűnt.

- Hogy akarjátok hazahozni? - szólalt meg, tőle rendkívül szokatlan hangszínben. Egyszerre volt komoly, halk és feszült. És nekem nagyon nem tetszett - És miért most? Miért nem évekkel ezelőtt?

- Most kaptunk rá lehetőséget - vontam vállat, mielőtt Rina megszólalt volna - Viola elintézte, hogyha teljesítjük Hádész és Thanatosz feltételeit, visszakapjuk Aurorát.

- Mik a feltételek?

- El kell pusztítani a Halál Ereklyéit... - feleltem visszafojtott hangon. Nem lett volna szerencsés, ha bárki is meghallja. Nem mintha annyira érdekelt volna itt akárkit is.

- És arra kérsz, hogy csatlakozzam hozzátok, igaz? - pillantott rám, borús tekintettel. Bólintottam - Ez esetben... ki vagyok én, hogy nemet mondjak?