Tündérkeresztanya, mi?

I - 05

Érdekes módon ma kialudtabban ébredtem és kevésbé is voltam olyan idegállapotban, mint tegnap. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem ment fel a pulzusom a normálisnál is magasabb szintre, amikor reggel felkelve megint a tündér unott arckifejezésével találtam szembe magam, vagy amikor a folyosón a folytonos fülembe zizegésével és csillámpónikat megszégyenítő ragyogásával repdesett a fejem körül.

Jongin ma is került engem. Valahányszor meglátott vagy lehajtotta a fejét és figyelmen kívül hagyott, vagy elsétált az ellenkező irányba. Minél többször futottunk össze és tettette azt, hogy nem ismerjük egymást, annál jobban ment fel bennem a pumpa.

Az edzési terv papírjait rendezgetve próbáltam lenyugtatni őrjöngő idegeimet, hogy amikor bemegyek a felügyelőtanárhoz a helybenhagyáshoz ne tűnjön úgy, hogy bármelyik pillanatban felrobbanhatok.

Kárörvendő mosollyal nyugtáztam, hogy barátom kis játéka hamarosan véget ér, ugyanis a délutáni edzést nem hagyhatta ki. Még maga Jongin ajánlotta a bliccelések kiküszöbölésére, hogy senki sem lóghat nyomós indok nélkül, különben repül a csapatból. Pillanatnyi örömöm azonban abban a pillanatban elszállt, amint beléptem a kis irodába, és 1 helyett 2 ismerős alak fogadott.

- Kérem, Tanár Úr, ez nagyon fontos! - győzködte felügyelőtanárunkat barátom az íróasztal másik felénél állva.

- Jongin, nincs erre most időm. 10 perc múlva lesz egy megbeszélésem, időben ott kell lennem - szedegette a papírjait Mr. Seo.

- De Tanár Úr, ma nem tudok ott lenni az edzésen, a szüleimnek kell segítenem a családi vállalkozásban.

- A szüleid Kanadában vannak, Jongin - csuktam be magam mögött az ajtót, mire mindketten felém kapták a fejüket. Mr. Seo felvonta a szemöldökét és kérdőn Jonginra nézett.

- Az öcsém egyedül van otthon.

- Egyke vagy - vágtam közbe megint, mire Mr. Seo csak a szemét forgatva felkapta a táskáját az asztalról, másik kezében pedig a papírkupaccal elindult az ajtó felé.

- Nekem erre nincs időm, fiúk. Beszéljétek meg - indult el Mr. Seo mire gyorsan utána siettem.

- Várjon, Tanár Úr, azért jöttem hogy jóvá hagyja az edzéstervet - szóltam utána, még mielőtt kislisszolhatott volna. Mr. Seo csak fáradtan felsóhajtott, majd az ajtóból visszafordulva intett a fejével, hogy tartsam oda a papírt. Gyorsan átfutott rajta és egy biccentéssel helyeselte a dolgot.

- Remek, Chanyeol. Ha visszajöttem akár le is pecsételem neked, de addig is érd be azzal, hogy szóban jóváhagytam neked a tervet. Ha mentek csukjátok be magatok után az ajtót - nézett ránk utoljára majd már ott sem volt.

Mr. Seo távozása után beállt a csend. Hitetlenkedve fordultam Jonginhoz, aki idegesen fészkelődni kezdett.

- Nem hittem volna, hogy képes lennél a tegnap történtek miatt kihagyni az edzést. Egyáltalán nem is képzeltem volna, hogy ennyire ki fogsz akadni. Nem gondolod, hogy kicsit túlzás, hogy még csak rám sem nézel? - emeltem fel a hangom, mert Jongin még most sem volt hajlandó a szemembe nézni.

- Megáll az eszem, Jongin! - fújtattam idegesen, mire felkapta a fejét.

- Mégis mire számítottál, Chanyeol? Berángatsz egy terembe, mint egy őrült, aztán tündérekről kezdesz el beszélni és mutogatsz a nagy semmibe, hát baszki, még szép hogy kiakadok! Ez nem normális! - emelte fel ő is a hangját. Rosszul esett, amit mondott, de az volt a legszarabb, hogy tudtam, részben igaza van. Idegesen futtattam végig ujjaimat a hajamban, majd nagyot sóhajtottam.