Tündérkeresztanya, mi?

I - 06

- Bejöhetek?

Karba tett kézzel és felvont szemöldökkel néztem Jonginra, aki összekulcsolt ujjait morzsolgatta és idegesen fészkelődött előttem. Amikor az ajtót kinyitva bűnbánó kiskutyaszemekkel találtam szembe magam, meglepődtem, de ezt az érzést hamar átvette a csalódottság és a harag. Habár már ránézésre meg tudtam mondani, hogy Jongin megbánta a dolgokat, nem tudtam olyan könnyen elfelejtetté tenni a cserbenhagyását.

- Miért is? - néztem rá szúrós szemekkel, mire lehajtotta a fejét.

- Hát én csak... Gondolkoztam és izé... Sajnálom - suttogta.

- Hogy mondtad?

- Azt mondtam sajnálom! Egy barom voltam - nézett a szemembe.

- Igazad volt, amikor azt mondtad, hogy kételkedés helyett hinnem kéne benned. Meg tudsz nekem bocsátani? 

Hosszú percekig csak néztük egymást, egyikünk sem szólt egy szót se. Jongin a válaszomat várta, én pedig a válaszomon gondolkoztam.

- Szóval hiszel nekem? - törtem meg végül a csendet. Jongin elvigyorodott, majd elkezdett a válltáskájában kotorászni. Végül egy köteg, kissé megviselt állapotú papírt rántott elő belőle, majd elém tartotta. Az összes oldalon a tündérekről volt szó, ilyen meg olyan tudományos meg nem tudományos érvek és tapasztalatok beszámolói virítottak feketén-fehéren.

- Utánajártam kicsit a dolognak, és találtam pár érdekes infót - magyarázta.

Egy halvány mosolyt eresztettem meg felé, majd odébb álltam az ajtóból és intettem, hogy jöjjön beljebb. Jongin egy ezer wattos mosolyt villantott, majd ahelyett, hogy beljebb lépett volna a nappaliba, a nyakamba borult és szorosan megölelt.

- Haver ez már több volt mint 5 másodperc, ne legyél buzi - szóltam rá hogy most már igazán elengedhetne.

Jongin boldogan engedett el és lépett beljebb a házba. Régóta otthonosan mozgott nálam, most is könnyed léptekkel szelte át a küszöbtől a kanapéig tartó távolságot. A kezében tartott papírok egy részét kiterítette a kisasztalra, majd törökülésbe helyezkedve kezdett el beszélni.

- Van egy pár oldal ahol tiszta hülyeségeket olvastam, de a többinek volt valami értelme, meg viszonylag izgi is volt, szóval kinyomtattam őket - nyújtott át egy-két lapot, amin pár interjú szerepelt azokkal az emberekkel, akik állítólag tündérekkel találkoztak. Kettőt össze is gyűrtem mert tiszta hülyeség volt, szerintem csak valami jelmezes fazont láttak. A harmadik lap viszont elég érdekesnek tűnt, és az eddig tapasztaltak alapján volt valami hasonlóság. Egy egyetemista, névtelen interjúalany számolt be arról, hogy természetfeletti dolgokat tapasztalt hazafele menet. Hirtelen támadt szél, aminek virág, pontosabban jácint illata volt, megőrülő közlekedési jelzőlámpák és egy aprócska árnyalak, aminek a bejelentő szerint szárnyai is voltak.

- Képzeld, még könyvtárba is mentem - folytatta Jongin, mire felkaptam a fejem a beszámolóból.

- Azt a rohadt, tényleg? - néztem rá hitetlenkedve, mire Jongin is olyan arckifejezéssel kezdett el bólogatni, mint aki nem hiszi el, hogy tényleg ezt tette. 

Nem vagyunk azok a könyvtárba járósok. És most enyhén fogalmaztam. Én pl. azt sem tudom, hol van az egyetem könyvtára.

- És... milyen volt? - néztem rá érdeklődve.

- Bizarr - rázta ki a hideg.

- És tudod mi a legbizarabb? Hogy találtam is egy könyvet - emelt fel az asztalról egy fénymásolt köteget.