Egy gyilkos karjai közt

Váratlan találkozás

- Na végre vége!- kiáltottam, majd fáradtan az ágyra dőltem. El sem hiszem, hogy egy újabb idegtépő napot éltem túl. Mivel senki nem volt otthon és nem tudtam mit kezdjek magammal, elindultam a közeli erdő fele. Mindig oda megyek, ha egyedül akarok lenni.... Vagyis ha tehetem, ott vagyok. Jó nagy az az erdő, de a nagyját már ismerem. Azonban még mindig vannak olyan helyek ott, ahol a madár se téved be.

Ahogy mentem az erdőhöz vezető úton, egy huligán banda megállított. Három lány jött oda hozzám, a többi tag, akik csak fiúk voltak, távolról néztek minket.

- Héj! Kóbor cica! Merre mész?- jön oda az egyik csaj fintorogva. Így közelről már felismertem. Amanda volt, az egyik évfolyamtársam. Mindig is rühelltem. Folyton beszólogatott a mi osztályunknak és egy két osztálytársamra, köztük rám is ránk kente az ő sarát. Sokszor voltam én a kiszemeltje és sokszor kerültem bajba miatta. Én nem vettem róluk tudomást. Elmentem mellettük, de Amanda nekilökött az egyik ház falának.

- Hozzád beszélek te ringyó!- Én nem szóltam semmit csak felálltam és távoztam. Végre beértem az erdőbe. A kicsi ösvényemen haladtam. Teljesen benőtte a gaz, de engem ez sem állított meg. Az ég teljesen be volt borulva, de nem esett, viszont a kelleténél sötétebb volt így, hogy még a fák lombjai is eltakarták azt a kevés fényt. Olyan fél órája lehettem úton, mikor elkezdtem halk lépteket hallani a hátam mögül. Nem ijedtem meg, de megfordultam, hátha Amandáék utánam jöttek. Nem volt mögöttem egy lélek sem és mikor megfordulta abba is maradtak a hangok. Újra elindultam, majd egy két perccel később megint hallottam, de most már hangosabban. Megint megfordultam, de ismét nem láttam senkit. Mióta Amandáékkal összefutottam, azóta érzek valami furcsát. Mintha valaki figyelne, de egy ideig azt gondoltam, Amandáék jönnek utánam, utána meg már természetesnek vettem, de most elkezdett zavarni.

Ezt a forgolódást eljátszottam még egy párszor, de a hang egyre közelebb jött, végül már szinte közvetlen mögüllem hallottam, de nem volt ott senki, azonban, mikor visszafordultam, egy fehér kapucnis pulcsis, hosszú fekete hajú emberke állt előttem. A kapucni és a haja is eltakarta az arcát, így azt nem láttam. Majd lassan előhúzott egy kést a háta mögülem és lassan megindult felém. Én mentve a menthetőt elkezdtem rohanni. Nem tudom merre csak futottam, viszont hallottam, hogy fut utánam és a léptek hangjának gyorsaságából és az egyre közelebb érő hangról megállapítottam, hogy ki*aszott gyors a pali. Hirtelen megbotlottam egy gyökérben és egy fának estem. Csk az alak lábát láttam meg és gyorsan eltakartam karjaimmal az arcom.

- MIÉRT?!?! MIÉRT AKAR ENGEM ENNYIRE KICSINÁLNI AMANDA, CSAK AZT MOND MEG!!!!- Kiáltom teli torokból, de az alak észrevehetően megállt egy kicsivel elöttem a kirohanásom hallatán.- V...- nyeltem egyet- VÁLASZOLJ!!!!!

A támadom közelebb jött, majd megfogta a kezeimet a kezével és egy határozott mozdulattal elrántotta őket az arcomtól. Erre felnéztem. Egy kb. 5 centire lehetett az arcomtól az övé. Így már tökéletesen láttam az arcát. Hófehér bőre volt. A szája mindkét oldalon fel volt vágva. A szemei..... valami eszméletlenül szépek voltak, amikkel az enyéimet fürkészte. Gyönyörű világoskék íriszei voltak. Ekkor egy szúrást éreztem a nyakamon amire felszisszentem és tekintetem elszakadtam a szemeitől. Egyre gyengébb lettem, majd egy kb. 30 másodperc elteltével a földre borultam. A szép szemű még mindig előttem guggolt és éreztem magamon a tekintetét. Egy pár perc szenvedés után elsötétült minden.

Mikor felébredtem, egy fához voltam kötözve. Messzebb tőlem egy tábortűz szerűség volt. Szóval elraboltak. De ki lehettet az a fiú? Annyira ismerős, de nem tudom honnan. Egy kis idő elteltével lépteket hallottam, majd az egyik fa mögül előjött az el rablóm, majd leül a farönkre a tűz elé és elkezdi rádobálni a fahasábokat.

- Elég sokáig aludtál...- mondja még mindig hátat fordítva nekem. A szám be volt kötözve, így esélyem sem lett volna válaszolni. Egy jó egy órát így lehettünk csöndben, majd miután erőt vettem magamon, elkezdtem valamit hangosan motyogni a kendővel a számban, ami meg is tette hatását. A fiú kiegyenesedett, majd a válla fölött átnézve egy " Nem hiszem el, még így is képes dumálni" fejjel nézett rám. Egy kis fáziskésés után felállt, majd megindult felém. -Jajj....- gondoltam magamban, de tekintetem nem szakadt le róla. Leguggolt elém, majd kioldozta és levette rólam a kendőt, majd visszament a helyére és várta a reakcióm.

- Gondolom akkor nem Amanda egyik csicskása vagy.-kezdek bele a beszélgetésbe.

- Senkinek a csicskája nem vagyok! Főleg nem egy ilyen ri**ncé!- válaszolja.

- A..akkor ezek szerint ismered, ha van róla véleményed.-lepődök meg.

- Nem. Vagyis.. láttam a vitátokat.- mondja, mire én lefagyok.

- L..LÁTTÁL MINKET?! D..De akkor....TE KÖVETTÉL ENGEM?!?!- kiáltom még mindig kihűlve azon, hogy az ösztöneim nem hagytak még cserben.

- HONNAN VESZED, HOGY KÖVETTELEK?!?!?!- kezd ideges lenni.

- H..hát... Csak.. mióta megtörtént az a " találkozó", azóta éreztem, mintha valaki követne.- válaszolom lehajtott fejjel.

- Hát akkor valaki más volt rád ta.... vagyis... követett.-mondja már higgadtabban, majd megint hátat fordít nekem.

- D..De akkor ki lehetett az? Lehet, hogy Amandáék idáig követtek... DE AKKOR..- itt félbeszakított.

- Én voltam!-mondja maga elé bámulva.

- É..És egyébként ha szabad tudnom, ki az az "én"?-kérdezem meg óvatosan el rablómat.- Tudod, olyan ismerős vagy nekem.- Erre elkuncogta magát és felállt.

- Jeffrey! De a legtöbb ember csak úgy ismer mint.... Jeff the killer!- mutatkozik be filmbe illően, mire én nekem leesik az állam. Nem tudom elhinni. Kiskoromban nagyon nagy Creepypasta rajongó voltam, de az új iskolámban senki nem volt, akivel megoszthattam volna ezt a rajongásom, úgyhogy szépen lassan elfelejtettem az egészet. Jeffért nagyon oda voltam. Ő volt az egyetlen, akiért rajongtam. És most itt áll előttem. Igaz a legenda, amit sokan mesének hittek!!! Igaz!!

- Most azt várod, hogy valamit tegyek a szádba vagy....- mondta, majd én villámgyorsan becsuktam a számat és félre néztem.

Ezek után a nap hátralévő részét csendben töltöttük. Mikor lement a nap elkezdett fújna a hideg szél és még az eső is szitált egy kicsit. Eleinte elvoltam és nem érdekelt, de egyidő után elkezdtem fázni a fa tövében egy helyben. Jeff egy órája elmehetett már szerintem fáért, mert már fogyóban volt neki. A tűz melege alig ért el hozzám. Az ujjaim 90%-a már lefagyott és összekuporodva próbáltam melegedni, mikor a kötél körülöttem meglazult és leesett rólam. Nem nagyon tudtam mit reagálni, mert már szinte beálltak a végtagjaim a sok egy helyben léttől. Hátulról "valaki" rám adta a hófehér pulóverét, belebújtatta lefagyott kezeimet és a csukját a fejemre húzta. A pulóvere nagyon nagy volt rám, így olyan volt, mint egy vastag, puha, meleg takaró. Ezek után Jeff visszakötözött imádott fámhoz, de érezhetően gyengébbre engedte a kötelet.

Visszament a újonnan szerzett fahasábokkal a tűz mellé, de most nekem oldalt ült le egy másik rönk elé. Fekete pólója összeolvadt éjfekete hajával. Miután felmelegedtem lehunytam a szemeimet és egy mondat lebegett csak a szemem előtt.

~ Vajon holnap milyen meglepetés fog még érni? ~