Kalitkába zárt szerelem 1

Gyönyörű...

 Reggel kissé fáradtan keltem, de sokkal vidámabban, mint legutóbb. Még mindig be vagyok zárva, de legalább kiderült, hogy nem olyan köcsög az el rablóm, mint először gondoltam és lehet, mégsem akar megölni. Ha szerencsém van, alig kínoz meg kísérletezés közben. De ez nem változtatja meg az a tényt, hogy el akarok szökni, még ha kíváncsi is vagyok, mire készül.. A gondolataimból az ajtónyikorgás zökkentett ki. Belépet rajta mosolyogva 1 tál ennivalóval.

- Jó reggelt. - mondta
- Jó reggelt. Mit hoztál?
- Csak egy tál müzlit. - mondta és letette elém. Elkezdtem enni ő meg leült elém. Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy bámul hisz mégis csak elrabolt. - Arra gondoltam...
- Hm?
- Elgémberedtél?
- Igen?
- Mit szólnál ahhoz, ha kiengednélek?
- Ömm.. Hát az jó lenne..
- Na akkor gyere! - és már nyitotta is ki a kalitkaajtót. Kicsit megzavarodva, de kimásztam. A tálamban maradt egy kevés müzli de úgysem voltam nagyon éhes a tegnapi után. - Na gyere! - megragadta a kezem és elkezdet kifele húzni.
- Hova megyünk?
- Az titok - mondta izgatottan. Nagyon zavaros voltam, de tudtam úgyse kapok választ. Meg álltunk egy kanyarnál így nem láttam mi van utána. Balra kanyarodott. - Na jó most csuk be a szemed!
- Mi?.. Miért?
- Csak tedd meg!
*Sóhaj* - Oké.. - becsuktam a szemem. Elém sétált és megfogta két kezem. Lassan elkezdet vezetni. Nem mertem kinyitni a szemem, mert féltem attól, hogy mit mondana meg attól is, hogy valószínűleg közvetlenül a szemébe néznék, aminek már a gondolatától is elpirulok.
- Minden rendben?
- Persze. - mondtam gyorsan. Kicsit kuncogott. Lassan elvezetett a folyosó végén lévő ajtóhoz.
- Lépj! - átléptem a küszöbön. Párat léptünk még aztán megálltunk. A bal kezemet elengedte és megemelte az állam. - Nyisd ki! - lassan kinyitottam. Azt hittem megvakulok az erős fénytől, de mikor hozzá szoktam tátva maradt a szám. Egy kupola díszelgett a fejem felet, amin a gyönyörű napfény kukucskált be. A fa lobjai árnyékoltak kicsit. Madarak csiripeltek és repkedtek szabadon mindenfele. Lassan előre néztem és egy vigyorgó angyalrablót láttam magam előtt aki valószínűleg végig engem bámult. Elvörösödtem és elfordítottam a fejem. Egy ideig így voltunk aztán elengedte a másik kezem, amit nem is tudtam, hogy tart. Megfordult és sétálgatni kezdet miközben nézelődőt. - Ugye szép?
- Mi? - zökkentem ki mire kuncogott.
- Szép amit látsz?
- Őőő.. Um.. P.. persze nagyon szép - kapkodtam a fejem.
- Örülök... Van kedved leülni?
- Hmh - elmentünk a vízesés melletti fához és az alatt leültünk a törzsébe. Komolyan mi ez a hely. Egy ideig csak ott ültünk csöndben aztán lágy, csendes, nyugtató hangon megszólalt.
- Imádom ezt a helyet. - sóhajtott nagyot - olyan megnyugtató.
- Igen.. Tényleg az..
- Mindig ide jövök, ha egy kis nyugalomra vágyom!
- De csak te vagy egyedül ebben a... házban?
- Igen, de szinte mindenütt kellemetlen csend van. Olyan ijesztő. Emlékeztet, hogy egyedül vagyok. - motyogta a végét szomorúan. Meglepetten néztem rá. - De itt olyan mintha a természetbe lennék sok állattal szabadon így nem vagyok magányos. Meg... - rám nézet - most már itt vagy te is. - A vörös szemei a lelkembe bámultak. Mintha le lettem volna láncolva a tekintette által. Képtelen voltam máshova nézni vagy csak megmozdulni. De... talán nem is akarok, mert.. Olyan gyönyörű...