A sors akarta

9.fejezet ( Vége )

～※Hirata※~

Teltek a napok, a hetek, a hónapok és egyre közelebb kerültünk egymáshoz Kitaval. Mindent megtudtunk a másikról. Néha nálam aludt, a legtöbb időt viszont nála töltöttük. Emlékszem amikor először beléptem a szobájába.

「♠」

— Nézd el a kupit, reggel nem takarítottam — Kita zavartan szobája ajtaja elé állt hogy kinyithassa. Vékony ujjaival megfogta a kilincset és lenyomta. Egy tiszta kék szoba bontakozott ki szemeim előtt. Volt bent egy ágy halványzöld takaróval, egy barna szekrény és egy íróasztal amin különféle könyvek és újságok pihentek.

Hol a kupi? Ez neki rendetlen? Elfelejtette hogy nézett ki az én szobám?

— Nagyon aranyos vagy ha azt hiszed kupi van a szobádban — nevettem és kezeimmel közrefogtam a derekát. Magamhoz húztam, államat a fejére tettem. Egyre gyakrabban ölelgetem.

Mit tehetnék? Olyan imádnivaló. És az illata! Olyan kellemes.

Emlékszem amikor az ágyamban feküdtünk. Annyira megnyugtatott a jellegzetes illata hogy elaludtam. Amikor velem pihent nem voltak rémálmaim.

— Jó, lehet hogy csak az illem miatt mondtam — motyogta és keresztbefonta a karjait mellkasa előtt.

Mosolyogva lehajoltam az arcához és megpusziltam. A bőre kipirult ajkaim érintésétől.

— Még nem szoktad meg a puszijaimat? — kérdeztem vigyorogva. Ő csak motyogott valamit és nekemdőlt.

— Szerintem sose fogom megszokni — nagyot sóhajtott és néhány mozdulattal kibontakozott karjaim közül. Utánna akartam nyúlni hogy visszahúzhassam, de kitért az ujjaim elől.

— Gyere vissza! — mondtam akaratosan és kitártam a karjaimat. Mosolyogva megrázta a fejét és a szekrényéhez lépett.

— Nem! Bírd ki egy kicsit! Legalább addig amíg lecserélem a pólómat.

— Miért, mi a baj vele? — végignéztem a szürke anyagon hátha találok rajta valami foltot, de nem. Teljesen tiszta volt.

— Izzadtam — behajolt a szekrényébe és keresgélni kezdett a ruhái között. Néhány lépéssel közelebb kerültem hozzá és a derekánál fogva hátrébb húztam.

— Hé!

— Nincs semmi baja a pólódnak! Nem izzadtad át. És az sem érdekelne ha igen — lehajtottam a fejem hogy orrommal végigjárhassam nyaka vonalát. Az első érintésektől megborzongott és libabőrös lett.

— Tudod milyen illatod van? — motyogtam a bőrébe. Némán megrázta a fejét és jobban hozzámbújt. Ujjaival megfogta a karjaimat és gyengéden megszorította.

Hjajj, ha ennél is aranyosabb lesz nagyon hamar oda lesz az a nagy önuralmam.

— Menta és fenyő. Olyan illatod van mint a természetnek — a vállainál megálltam egy pillanatra. Hallgattam heves lélegzetvételeit, éreztem gyorsan dobogó szívét. Ha arra gondolok hogy miattam vannak ezek a reakciók hihetetlenül boldog leszek.

Ha most a srácok hallanák a gondolataimat tuti agyon szivatnának.

— Fiam! Megjöttem!

「♠」

Nem, ezek után nem csináltunk semmit. Azon kívül hogy lementünk és színt vallottunk az apjának. Elég jól fogadta. Mint kiderült, középiskolás korában neki is voltak furcsa kalandjai.