A sors akarta

3.fejezet

～※ Kita ※～

Amikor megragadtam Takahashi-san felsőjét és kijött a kérlek szó a számon, utánna teljesen lefagytam. Éreztem ahogy a pulzusom megemelkedett a félelemtől. Az arcom biztos hogy falfehér volt, de nem mertem megmozdulni mert nem akartam rontani a helyzetemen. Kita, te idióta!

— Miért pont engem kérsz meg? — kérdezte hirtelen miközben fölém magasodott. Ahogy felnéztem sötét szemeibe kissé meglepődtem. Nem is kicsit.

Barna szemei nem elutasítást és megvetést tükröztek hanem valami mást. Nem tudom mit, de mást.

— Igazából az én ötletem volt — szólt közbe Noriko-chan. Takahashi-san egy pillanatra a lány felé pillantott, majd ismét visszatért rám a tekintete.

— Mi hasznom lenne abból, ha elvállalnálak? — felvont szemöldökkel végigmért mint valami árut amit a közeli piacon látott. Vagy csak azt fontolgatta hogy tudna problémamentesen megszabadulni tőlem. Javaslat: ablak.

— Öhm... esetleg fizessek érte? — kérdeztem bizonytalanul. Amikor összehúzta a szemeit dadogva folytattam. — Vagy korrepetálhatnálak matekból.

— Kita-kun, Hira... — kezdte Noriko-chan, de Takahashi-san leintette.

— Rendben! Korrepetálj matekból! Holnap kezdünk. Minden óra után eljössz ide, és velünk fogsz lógni. Értve vagyok? — Ahogy közelebb hajolt hozzám olyan benyomást keltett bennem mint valami yakuza. Ezek után mit mondhattam volna? Hogy meggondoltam magam? Hahaha. Haha. Ha.

— Igen! — motyogtam lesütött szemekkel.

Takahashi-san felemelte jobbját, mire én szorosan lehunytam a szemeimet. Úristen! Most meg fog ütni? Nagyot nyeltem és próbáltam felkészülni a legrosszabbra. Megüt, esetleg felemel és áthajít az osztályán vagy csak egyszerűen megfojt. Igen, mindenre felkészültem.

Másodpercekkel később erős ujjakat éreztem meg a hajamban. Rögtön kipattantak a szemeim, és zavartan figyeltem ahogy az elöttem álló srác elmosolyodott.

— Nyugi, nem foglak bántani, elvégre Noriko kedvel téged.

Amikor abbahagyta a fejem simogatását Noriko-chanra pillantott, majd szeretett húga mögé. Mintha egy pillanatra eltorzult volna az arca, de hamar rendbe szedte magát.

— Most már mehettek. Beszéltünk, szóval végeztünk, igaz? — kezdett el hessegetni minket. — Mehettek Hirata hírével!

Zavartan megfordultam és sietve Noriko-chan mellé léptem. Már ajtónál jártunk, amikor a hátunk mögül meghallottuk senpai mély hangját.

— Ja, és ezentúl Hirata-sama vagyok!

『♤』

— Komolyan ezt mondta? - kérdezte Takao röhögve.

Az ebédszünetben kiültünk az udvaron álló fák alá. Lehet hogy a föld tele volt levelekkel, de jelenleg ez cseppet sem érdekelt minket. Csak élveztük a nap kellemes melegét.

Határozott mozdulatokkal kicsomagoltam a magammal hozott szendvicset, majd sóhajtva beleharaptam. Éreztem a paradicsom édes ízét, amit még tegnap vettem a közeli zöldségesnél. Annyira szeretem a zöldségek ízét!