ʏᴏᴜʀ ʟᴇᴛᴛᴇʀꜱ - ʏᴏᴏɴᴋᴏᴏᴋ

∘◦ x. ◦∘

xxxx. xx. xx.

Gyermeki kacajok szállottak magasba a kék égen. Magasan, szinte forrón sütött a nap, ezzel megpirítva a fiatalok kreol bőrét. Idilli képnek tűnt, ahogy így szórakoztatták egymást.
Jeong hatalmas levegőt vett, ezzel szinte szétfeszítve aprócska tüdejét, s lebukott a legmélyebb pontra, ameddig csak bírt, majd izmait megerőltetve a legjobb ereje szerint kezdett úszni egy távolabbi helyre, hogy utána hirtelen kiugorhasson, ezzel megijesztve barátját. Esetlenül próbálkozott, ugyanis az idősebbik csak törökülésben kacagott az ügyetlenkedésén. Nagyon is jól látta merre haladt, hála a buborékoknak, melyek lassanként a felszínre evickéltek, de a világért sem mondta volna el ezt Jeongnak. Ismeri a barátját és tudta, hogy ez szörnyen lelombozta volna.
Meglökve talpát az iszapban, kiemelkedett felsőtestéig a vízből, hogy hátracsaphassa szemeibe lógó nehéz tincseit.
Ebben a pillanatban állt el először Yoon Gi lélegzete a fiútól.
A nap sugarai oldalból világították meg a fiú egész lényét. A fény gyengéden játszadozott selyem-bőrén, szinte csillogóvá téve azt.
Tökéletesnek tűnt. Egy gyönyörű lénynek, mely embernek nem nevezhető, hisz az emberek nem lehetnek ilyen szépséggel megáldva.
Jeong felé fordította a fejét. Ajakgörbülete szabadon engedte kiálló fogait, mely még gyermekibbé tette az amúgy is kerekded arcát. Íriszei szokásához híven ragyogtak. Az idősebbik imádta ezeket figyelni. Olyan volt számára, mintha az éj sötét égre nézne, melyen ezer meg ezer csillag fénylik. Néha, egy-egy pillanatban mintha egy hulló égitestet is látott volna a fiú szemeiben elsuhanni.
Gyönyörűnek találta a barátját, ez nem is volt kérdéses. Mind a személyisége, mind a kinézete és minden apró kis dolga lenyűgöző volt a számára.
- Gyere úszni. Nem hideg a víz.-nyújtotta felé egyik kezét, ahogy közelebb sétált hozzá.
- Nem akarok.-válaszolta halkan az idősebbik és térdeit mellkasáig húzva ölelte át lábait. Neki az is jó időtöltés, hogyha csak Jeong úszik és ő nézheti azt.
- Kérlek.-győzködte tovább, gyengédebb hangon, hátha így hathat rá.
- Nem!-hajtotta le a fejét durcásan, hogy még csak rá se kelljen emelnie a tekintetét, hisz akkor megenyhülne, de ezt most nem akarta. Igenis kiakarta adni magából a bánatát és őt ne vegye rá senki semmire, ha nincs kedve hozzá. Punktum.
- Miért nem?-hangja csengett az őszinte csalódottságtól és Yoon Ginak csak ennyi kellett, hogy megolvadjon jegesnek álcázott szíve.
- Mert kilátszanak a bordáim.
- Akkor adok neked egy szendvicset!-rohant volna a táskájáért, de az idősebbik hangja megállította.
- Buta! Attól még ugyan olyan marad.-dörmögte az orra alatt, majd felállt, leporolta a nadrágját és elkezdett sétálni a hazavezető út felé.-Elment a kedvem, majd holnap találkozunk.
Jeongot mintha gyomorszájon vágták volna. Minden porcikája egyszerre sugározta a fájdalmat. Összegörnyedve zokogott fel, olyan hangosan, hogy akár a szomszéd faluban is hallhatták volna.
- Hyung!-nyöszörögte. Lélektükreiből mintha dézsából öntötték volna az el nem apadó sós könnyeket, ragacsossá téve ezzel pufók arcát.-Hyung...-akármennyire is szerette volna mondani, nem volt elég levegője, hogy ilyen heves bömbölés közepedte beszéljen is, így tagolva, szavanként nyögte ki mondanivalóját.-Én csak játszani akartam veled.-parányi ökleivel dörzsölgette szembogarait, hátha azzal csillapíthatja a könnyek zuhatagát. Folytottan, pihegve vette a levegőt egészen addig, amíg meg nem hallotta a csobbanást a háta mögött.
Meglepődötten hátrafordult és a tóban megpillanthatta barátját, aki ruhástúl vetette magát a vízbe. Miatta.
Mellkasát melegség öntötte el. Legörbült ajkai ismét félhold formát öltöttek, ahogy visszarohant a vízbe, barátja karjaiba vetve magát. Az idősebbik nem számított eme tettére, így hátra esett a vízben, magával húzva a fiút is.
A tó alatt pehely könnyűnek érezték magukat, de Jeong szorítása nem hagyott alább. A mélyben is szorosan ölelte barátját.

Köszönöm, hyung.