ʏᴏᴜʀ ʟᴇᴛᴛᴇʀꜱ - ʏᴏᴏɴᴋᴏᴏᴋ

∘◦ x. ◦∘

xxxx. xx. xx.

A Nap már lenyugodni készült, mikor ők még javában beszélgettek a tetőn, mindenféle dologról, ami csak eszükbe jutott. Yoon Gi többek közt ezért is szeretett vele annyi időt eltölteni, mert nem kellett aggódni, hogy unatkozni fog vagy Jeong ráunna. Mindig, de mindig volt megtárgyalni valójuk, a bogarak nagysági sorrendjétől kezdve a holnapi ebédig.
- Látod ott azt a csillagot?-kérdezte hatalmas vigyorral az arcán, mire az idősebbik csak bólintott egy aprót válaszként.-Az a kedvencem.
- Hogy lehet egy kedvenc csillagod?
- Mindig csak akkor jön elő, hogyha veled vagyok, ezért őt szeretem a legjobban.
Yoon Gi lehajtotta a fejét, hogy eltakarhassa haloványan pozsgás arcát. Jeong előszeretettel hozta zavarba barátját ilyen dolgokkal, ha olyan kedve volt, egész nap ilyen szépséges szavakkal árasztotta el, amiket az idősebb egyre nehezebben viselt a személyiségéből kifolyólag.
Azonban mindig megdobogtatta a szívét és mindig érezte, hogy a fiatal komolyan gondolja. Valójában tudta zavartságának okát, de nem mert arra gondolni.
- Jeong, gondolkodtál azon, amit a tanár mondott?-érdeklődött, miközben csontos ujjai között egy szalmaszálat forgatott, apróra tördelve a szárát.
- Mire gondolsz?-pillantott felé barátja.
- Hogy mi szeretnél lenni, ha nagy leszel.
- Én már rég tudom!-pattant fel boldogan töröküléséből. Állva kihúzta magát, jobb lábát a pajta legmagasabb pontjára tette és kezeit csípőjére illesztve vette fel a legdiadalittasabb pózt, amit csak ismerhetett.-Katona leszek!
Yoon Gi mosolyogva nézte, majd elég volt hallania a szót, máris kifutott az ereiből minden vér és émelygést érzett.-De hát akkor harcolnod kell.-súgta maga elé az egyértelmű tényt.
- Valóban. De állok elébe!-ugrott fel izgatottan.
- És ha megsérülsz?
- Én? Láttad már ezeket az izmokat?-fülig érő vigyorral kezdte el megfeszítani kar és hát izmait, körbe-körbe forogva, hogy az idősebbik is jól láthassa.
- Ne viccelődj, nincs hozzá kedvem.
- Mi a baj?-térdelt le a fiú mellé, gyengéden átölelve vállát.
- Nem akarom, hogy bajod essen.
Jeong szíve kegyetlen gyorsasággal kezdett el dobogni apró mellkasában. Boldogabbnak érezte magát, mint eddig egész életében bármikor és kötelességének érezte, hogy ezt a pillanatot azonnal elrontsa.
- Ne aggódj, hyung. Mire hazajövök majd a csatákból, olyan férfias és erős leszek, hogy amint meglátsz, egyből belém fogsz szeretni.-kuncogta boldogan.
Yoon Gi arcát és egyben a fülét is elöntötte a vörösség, s már nem tudta hova rejteni az arcát, így játékosan lökött egy aprót a fiatalabbikon.
Ám erre Jeong nem volt felkészülve és elvesztve az egyensúlyát legördült a pajta tetejéről, hangos puffanással érve földet. Az idősebb azonnal a szélére sietett, hogy láthassa barátját, aki immáron a talajon feküdt hanyatt, s lélektükreiből ömlöttek a könnyek.
- Hyung... hyung...-zokogta keservesen, hisz csak a fájdalmat érezte szétterjedni a testében.