Sleeping with an enemy

1. Utálod

- Hogy mi van? - akadt el a hangom. Az nem lehet, hogy valaki meghallott, miközben én telefonáltam - Összetévesztenek valakivel, engedjenek el! - kiabáltam rájuk és próbáltam kiszabadulni kezek fogságából.

- A herceg nem fog örülni annak, hogy meghazudtolod szavát - ingatta fejét, majd rántott egyet rajtam, ezzel már kint is voltam a lakásunkból.

Lottie-ra néztem, aki könnyes szemekkel nézett engem és kiabált, hogy eresszenek el. Nem hatott a szava rájuk.

- Vigyázz apura, míg haza nem térek! - egy utsó mosolyt küldtem testvérem felé, aki könnyek között bár, de bólintott. És tudtam, hogy apánk jó kezekben lesz nála.

Mint egy tusz, úgy dobtak fel a lóra. Hassal lefelé, és nem kíméltek, valósággal száguldott alattam ez a túlméretezett ló.

* 2 óra múlva *

Leoldoztak a paripáról, majd, mint egy foglyot. kötelet kötöttek kezemre, és úgy vezettek be a várba.

Hatalmas volt, és ijesztőbb is, mint amilyennek kellene lennie. Virágok kipusztulóban vannak, a cselédeknek, katonáknak pedig egy hatalmas fekete táska volt szemük alatt, ezzel kimutatva, hogy nem sokat aludtak mostanában. Arcukon a jókedv, egy pillanatra sem látszott, szemükben pedig eltűnt az élet. Fakón meredezett mindenhova, egyedül rám nem, mintha itt sem lennék. Mintha nem látnának a dolgukon kívül mást.

Félelmetes volt.

Ahogy beléptünk egyből két őr vezette ránk szemeit, de utána újból előre meredezett a tekintetük. A vár hatalmas volt, nem is tudom, hogy mit nézzek meg rajta először.

Időm sem volt már, mert bevezettek egy terembe, ahol magamra hagytak. Nagyot nyeltem, ez kissé horrorisztikus volt, még számomra is.

Előre fordultam és akkor láttam meg az Úr fiát, Louis Edward Tomlinson-t. Hatalmas vörös királyi ruha volt rajta, ami már most túlontúl nem férfias. Mégis, hogy vehet fel valaki ilyen ruhát, méghozzá a herceg?!  Ez felháborító.

- Látom nem tetszik a viseletem - magas hangja újonnan sem férfihoz méltó. És még ez nevezi magát trónörökösnek? Az országnak király kell, nem egy picsa!

- Nem éppen férfias - megkötözött kezeim nem engedik, hogy mellkasom előtt összefonjam, ami igencsak bosszantó, tekintve, hogy ez a mozdulat már eléggé berögzült nekem.

- És mondd, mi még számodra a kivetnivaló? A szemem színe, mert nem barna? Vagy a tetoválás a testemen, ami nem engedett egy herceg számára? Vagy a hangom, amin kiejtem a neved? Mondd, melyik bosszant jobban, Harold? - jött egyre csak közelebb, és olyan... Félelmet árasztó kéjes hangja volt, hogy egy pillanatra még én is elgyengültem. Nem szabad megfélemlítenie!

- TE, vagy a bosszantó - sziszegtem fogaim közt.

Talán nála ekkor telt be a pohár. Hajmeresztően villogtak rám a szemei és mire észbe kaptam, már a falra kent fel a torkomnál fogva.

- Még van valami bajod vagy már mondhatom, hogy mit szánok neked? - billentette oldalra fejét, tekintéllyel megtelt szemekkel. Úgy éreztem, hogy megfulladok, ha nem enged a szorításból a nyakam körül, de nem gyengülhetek el. Az ő kezei közt nem!

Nem szólaltam meg. Talán ezzel mégjobban felidegesítettem.

- Válaszolj, ha kérdezlek! - verte fejem a falba. Látásom egy pillantást elveszítettem, de hamar visszanyertem a színek világát.

- Mondd, és legyünk túl ezen az egészen - hangom már rekedtes volt, alig jutott hozzám levegő. Szorítása enyhült, majd elvette kezét.

A földre estem ahol aztán kapkodtam a levegőért. Mikor valamennyire jobban lettem, utálattal a szememben felnéztem a főlém magasodó emberre, akit megvetettem úgy, mint eddig soha senkit.

- Te utálod azokat az embereket, akik nem a másik nemhez vonzódnak, igaz? - komor hangja, már nem eredményezett túl sok jót - És ezért utálsz engem is, jól mondom?

Köptem egyet.

- Meghalnék inkább, minthogy egy ilyennel osztozzak egy levegőn.

- Azt mondod? - egy árny, mi átsuhant arcán. Szemei sötétebbek lettek, mint voltak, a tenger íriszei, már korántsem voltak olyan tiszták.

- Süket is vagy? - ordítottam rá, magamból kikelve - Utálom a buzikat, utálom azokat, akik képesek a saját nemükkel érintkezni és kicseszettül utállak téged, mert nem vagy hajlandó királyhoz méltóan viselkedni!

Lihegtem, mint egy kivert kutya. A bátorságom és a nagy szám végett már sokszor bajba kerültem, de mindezidáig sosem érdekelt. Most mégis, éreztem, hogy túl messzire mentem.

- Akkor hát utáld magadat is, mert mostantól nem fog egy olyan nap eltelni, hogy ne érintenélek meg - húzott fel hajamnál fogva és közel húzott magához - Hogy ne csókolnálak - suttogta a fülembe, amitől kirázott a hideg - Hogy ne feküdj le anélkül, hogy nem basztam volna szét a kerek feneked - markolta meg az említett területet, és onnan fogva az ágyékához húzott - Nem fog eltelni egyetlen nap sem, hogy ne sikíts - harapott nyakamba - Az már csak rajtad függ, hogy az élvezettől - nézett bele szemembe - Vagy a fájdalomtól - csókolt meg.

Hey!:)
Őszintén szólva nagyon kíváncsi vagyok a véleményetekre, úgyhogy kaphatok pár véleményt? 😳🤗♥