11. rész

4.1K 273 15
                                    

Az út további részében egymás karjai között utaztunk. Néha elcsattant egy-két csók, de vigyáztunk nehogy meglássanak minket a többiek. Viszont nagyon furcsállottam Jimint és Yoongit. Ők előttünk voltak, és láttuk, ahogy fonják egymás haját, meg azt hiszem egy puszi is landolt Yoongi arcán Jimin-től. Nam és Jin mögöttünk ültek. Na rájuk kellett figyelni, hogy ők ne lássanak meg minket. Nem tudom, hogy megláttak-e, bár ha igen, már az egész repülőgép tudná, hogy együtt vagyunk -természetesen Jin miatt-. Hobi ő....ő a Franciával próbált Angolul dumálni -kevés sikerrel-, aztán a Francia pali rájött, hogy Hobi Koreai, és így benyökte Koreaiul, hogy ő beszéli az ő nyelvét. Hobi egy kis "kill me pls" után rendesen tudott beszélni újdonsült barátjával. Tae és én nevetve néztük ahogy próbálták egymással megértettni magukat. Na meg aztán ott van Tae...az arca szebb mint a kilátás. A nevetése ragyogóbb mint a nap. Az egész lénye olyan mint egy angyal. És csak az enyém. Végre.

A hosszú út végre a végére ért, leszálltunk. Először lepakoltuk a cuccunkat a szállodai szobáinkban. A szálloda, valami gyönyörű volt. Az épület márvány színű, tégla hatású. Régies stílusú, növények kúsztak a fal odalán, így egy kis kopottabb beütést szerezve magának. A hotel előtt formára nyírt bokrok, tuják. Belépve egy otthonos hely fogadott minket, sok növény, szökűkút. A szobák nagyon szépek, az erkélyről a kilátás gyönyörű.

Tae szemszög

  - Gyönyörű, nem igaz? - öleltem át hátulról az erkélyen ácsorgó, a kilátásban gyönyörködő Kookiet.

  - Te vagy a gyönyörű Tae. - mondta miután szembe fordult velem. Az arcom vetekedett egy paradicsommal. Kook a nyakamba helyezte karjait, én derekánál fogva közelebb húztam magamhoz.

  - De te se panaszkodhatsz. - mondtam neki, erre elpirult, majd zavartan félre nézett. Én kuncogva fogtam meg egyik kezemmel a fekete hajú angyal állát, majd felém fordítottam fejét. Nyomtam egy puszit a homlokára, mire ő édesen felkuncogott.

Elengetdem derekát, majd kezénél fogva az ágyra ültettem, én pedig vele szembe. Kook mosolyogva nézte mit tevékenykedek, miután pedig leültem a szeme és szája között pásztázott a tekintetem. Ő ezt minden bizonnyal észre vette, kuncogott egyet, magához húzott és egy szenvedélyes csókba hívott. Gyengéden faltuk egymás párnácskáit, néha belemosolyogva a csókba. A csókunk egyre vadabb lett, minek hatására én ledőltem vele az ágyon, majd felé térdepeltem. Benyúltam pólója alá, kezemet végig vezettem Kook felső testén, mire ő jólesően felsóhajtott. Az alattam lévő fiú tarkómra helyezte kezét, ujjait belevezetve hajamba.

  - TAEEEE, KOOOK!!! - hallottuk meg a kiabálást az ajtó túloldaláról. Pihegve válltam el tőle, majd legurultam az ágyról.

  - IGEN? - kiabáltam még mindíg pihegve.

  - GYERTEK VACSIZNIII - szólt vissza Jimin. Visszaordítottam neki egy okéhoz hasonló szót, mire ő -ahogy hallottam- elment.

Felálltam a földről, majd a még mindíg ágyon fekvő, ködös tekintetű Kook-ra néztem. A levegővétele elég heves volt, a plafont bámulta.

  -Gyere Kookie, mennyünk enni. - mondtam neki kuncogva.
Ő értetlenül rámnézett, mire én csak rámosolyogtam, megfogtam a kezét és felállítottam. Kinyitottam az ajtót, mindketten kiléptünk rajta, majd bezártam a szoba ajtaját. Eltettem a kulcsot, majd elindultunk az étkező felé. Kookie összekulcsolta ujjainkat, mire én csillogó szemekkel rápillantottam a teljesen elpirult, a földet pásztázó, lágyan mosolygó Kook-ra.
Kézenfogva sétáltunk az étkezőbe. Elengedtük egymást mikor megláttuk a többieket. A gépen még átbeszéltük ezt a "nem mondjuk el nekik" dolgot. Félünk a reakciótól. Yoongi meg Jimin természetes örülne, viszont a többiek lehet rosszul fogadnák. Oké, hogy elmondják, hogy őket nem zavarná -egy felelsz vagy mersz során kiderült, hogy senkit se zavarna ha a baráti társaságunkból ketten összejönnének- , viszont ez már a gyakorlat. Mi Kook-al tényleg összejöttünk és a reakció bizos nem az lesz, hogy "jajj de jó" hanem nézni fognak hogy mi a szent szűz Mária fasza van.

Leültünk a többiekhez, egymás mellé. Mind a heten beszélgettünk, senki se maradt ki a társalgásból. Kook és én azért néha egymásra kacsintottunk, de nemhiszem, hogy észrevették volna.

  - Kook, nem akarsz mondani valamit Tae-nak?

A fekete hajú angyal (VKook / TaeKook)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang