Léna
Nem értem anyuék miért ragaszkodnak ennyire Jankához. Eddig egyik páromért sem voltak úgy oda. Persze mindegyikkel jól kijöttek, de egyik felől sem érdeklődtek annyit, mint Janka felől. Most is elküldött hozzá a kertészetbe valami virágokért. Ő már lebeszélte vele, nekem csak el kell hozni. Tegnap rám is írt Janka és beszámolt a telefonhívásról, hogy ne érjen váratlanul. Összekészítette a növényeket, de nincs ideje elhozni nekem. Így most a kastélypark felé tartok, hogy elvihessem még ma anyának a csomagját. Megállok a parkolóban és a keresésére indulok. Még jó hogy írta Janka, hogy sportcipőbe jöjjek, mert kegyetlen állapotok uralkodnak a terepen. Kiszúrok egy kisteherautót és célba veszem. Janka egy rövidnadrágban és bikini felsőben áll a platón és telefonál. Mikor meglát mosolyogva int egy rövidet. Alaposan végigmérem, még nem is láttam így. Eddig csak éreztem a testét, látni nem láttam. Nem tudom, hogy a futástól vagy a fizikai munkától, de elég jó alakja van.
- Szia – köszön rám, ahogy lerakja a telefont.
- Szia! Látom nagy munkában vagytok – nézek körbe és közelebb lépek a kocsihoz.
- Igen, benne vagyunk – guggol le hozzám – Anyud hívott az előbb. Próbált rábeszélni, hogy menjek veled! De mondtam, hogy sajnos nagyon dolgozunk ma is és holnap is, így esélytelen, hogy menjek.
- Köszi! Bocsánat, hogy még mindig belekeverlek ebbe az egészbe.
- Nem gond – legyint, majd leugrik a platóról – Gyere, a kocsimnál vannak a virágok. Egy ládába raktam őket, hogy ne koszolják össze a kocsidat. De a ládát, majd hozd vissza légy szíves, mindig híján vagyunk.
- Persze! – követem – Nem is tudtam, hogy vannak tetoválások a hátadon!
- Ja, igen – von vállat. Megállunk egy puttonyos kocsinál és a csomagtérből kivesz egy láda növényt.
- Ez mind?! – csodálkozom rá – Anya nekem azt mondta pár virág!
- Hát ez nem is sok – nevet fel – Kiviszem neked! Ne kend össze magad!
- Köszönöm! Mi újság veled amúgy?
- Semmi különös, dolgozom és kb most ennyi az életem – mosolyog rám és neki vágunk az útnak.
- Jó sok munkátok lesz ebben, mire kész lesz! Mikorra kell átadnotok?
- 1 hónap múlva. Szóval hétfőtől vasárnapig, reggel 7 órától sötétedésig itt vagyunk. Hétvégente a fiúk máshol dolgoznak, így most csak Rékával ketten vagyunk.
- Azért pihenj is! Túlterheled magad – szólok rá finoman. Elvégre semmi közöm hozzá, nem eshetek neki.
- Majd ha végeztünk itt pihenek, addig muszáj ennyit dolgozni.
- Jól van, te tudod – hagyom rá. Közben kiértünk a kocsimhoz és kinyitom a csomagtartómat. Szétterítem a pokrócot, majd arra rárakja Janka a ládát – Mennyi lesz ez a sok növény?
- Semennyi. Anyuddal már lebeszéltem – vigyorog rám.
- Rémesek vagytok mindketten – mosolyodom el én is – Megyek, mert lekésem az ebédet!
- Oké! Üdvözlöm a családot!
- Átadom! Jó munkát nektek! – ülök be a kocsimba.
- Köszi! Szia – int búcsút és elindul vissza a parkba. Szegény annyira fáradt, látszik rajta, hogy nagyon ki van. Értem én, hogy sürgeti őket a határidő, hiszen egy hónap nagyon kevés idő. A park meg még romokban hever, nem tudom hogyan tudnak kész lenni időre. Kitolatok a parkolóból és elindulok anyáékhoz. Jankának sem lehet sok magánélete a munkája miatt. Elvégre reggeltől estig itt van, még hétvégén is. Hazaérve anya rögtön lecsap a növényekre, elmeséli, hogy miről beszélgettek Jankával. Utána persze letol engem, hogy miért hagyom, hogy ennyit dolgozzon, miért nem rángattam el magammal az ebédre. Próbálom neki elmagyarázni, hogy szorítja őket a határidő és kissé meg vannak csúszva, de nem fogadja el. Szerinte félnapra igazán elszabadulhatott volna és hogy én is igazán segíthetnék neki. Úgyis egész héten az íróasztal mögött ülök, rám fér egy kis mozgás. Nem gondoltam, hogy ennyire bele fogunk bonyolódni ebbe az „álca kapcsolatba". Ha tudtam volna nem találok ki ilyen hülyeséget. Nap közben többször rám ír Petra, hogy estére találkozzunk és csináljunk valami programot. Válaszolok is neki, hogy kb 19 órától ráérek, találjon ki valamit. Mielőtt indulnék haza anya a kezembe nyom egy ételhordót, hogy Jankának küldi. Ők megbeszélték. Remek! A kocsiból felhívom Jankát, hogy van egy csomagja nálam és még ma oda kell adnom neki. Még mindig a parkban vannak, így arra veszem az irányt. A csomagtartóból kiveszem a ládát és magamhoz veszem az ételhordót is. A parkra rá sem lehet ismerni, reggel amikor itt jártam még mindenhol levágott gallyak, ágak és fatörzsek hevertek. Most teljesen tiszta a terep és már az öntöző csöveket fektetik le valamilyen géppel. Jankát a kutyája társaságában találom egy sziklakert mellett.
- Szia! Rá sem ismerni a helyre! Varázsigével tüntettétek el azt a sok fát?
- Szia! – fordul felém mosolyogva – Majdnem. Van egy cég, akik idejöttek 4 géppel és pár óra alatt elpucoltak mindent. Aztán jött egy gréder és színre húzta a talajt. Most meg zajlik az öntözőtechnika kiépítése.
- Nagyon hatékonyak vagytok! Tessék! Anya küldi, azt mondta, hogy le van veled beszélve – nyújtom felé az ételhordót.
- Mi ez? – néz rám kérdőn és a nadrágjába törli a kezét, majd átveszi tőlem az ételhordót. Belepillant és felnevet – Komolyan anyud képes volt sütni nekem?
- Igen, azt mondta, hogy ez a kedvenced! A növényekért cserébe küldte!
- Köszönöm szépen! Nem is ettem ma még, szóval pont jókor jött, már kezdtem éhen halni!
- Nem ettél ma semmit?
- Reggel egy kis pogácsát, de utána belevetettük magunkat a munkába. Nem vettem észre, hogy eltelt a nap – von vállat.
- Akkor tarts egy kis szüntet és edd meg a sütit! – szólok rá erélyesen, mire elneveti magát.
- Oké! Értettem – a közelben lévő kocsijához sétál és nedves törlőkendővel lesikálja a koszt a kezéről.
- Anyáék hiányoltak! Nem gondoltam, hogy ennyire belemélyednek ebbe az egészbe – dőlök neki a kocsijának.
- Hát én sem. Jófej anyukád van – ül fel a platóra és felém tartja a sütit, de megrázom a fejem.
- Dugig vagyok, köszönöm! Meg ezt neked küldte!
- Nagyon jó cukrász – mondja két falat között.
- Igen, elég jó süt! Meddig vagytok ma?
- Még szerintem 3-4 órát, attól függ, hogy haladunk. Minden napra kitűzünk egy célt és igyekszünk megvalósítani.
- Azért vigyázz magadra! Ne szakadj meg!
- Oda lenne az alibid anyudék előtt – vigyorog rám elégedetten.
- Tudod, hogy már annak vége! Hogy nem kell többet eljátszanod, hogy velem vagy! Hamarosan anyáékkal is közlöm szóval vége! – állok elé – Azért mondtam, hogy vigyázz magadra, mert kemény fizikai munkát végzel. Pihenned is kell, mert egyszer összeesel. Saját érdeked, nem az enyém!
- Oké! – húzza el a száját és félre rakja a sütit. Alig evett belőle.
- Elég volt? – bökök a dobozra.
- Egyelőre igen.
- Nem vitted túlzásba ahhoz képest, hogy az előbb majdnem éhen haltál! – jegyzem meg, majd az órámra nézek - Mennem kell, mert még találkozóm van.
- Randi?
- Igen, 19 órakor találkozunk és még el kell készüljek! Elég jól alakul minden közöttünk, most már hivatalosan is együtt vagyunk. Igyekszünk sokat találkozni és különféle programokat csinálunk – mesélem mosolyogva.
- Az jó! – mászik le a platóról és a kocsiba nyúl a vizéért – Vissza kell mennem dolgozni, mert nem végzek időben!
- Persze! Én is megyek! Pihenj azért!
- Oké! Akkor kellemes estét neked!
- Meglesz – vigyorgok rá – Szia!
- Szia! – bólint és hátat fordítva nekem visszamegy a sziklakerthez. Sietve hagyom el a parkot és igyekszem haza, hogy időben el tudjak készülni. Petra azt írta, hogy értem jön és elvisz vacsorázni a kedvenc helyére. Olyan jó végre randevúra készülődni és hogy újra van valaki az életemben. Van kiért időben abbahagyni a munkát, van kihez sietni. Hogy végre nem egy főre vásárolok, hogy reggelente kávét főzök valakinek.
