Léna
Összesokasodott a munka, így kénytelen vagyok hétvégén is dolgozni. Hazahoztam a szükséges papírok, könyveket és itt görnyedek felettük Jankánál, miközben ő igyekszik csendben maradni. Nagyon figyelmes, mindig hoz nekem inni, kávét vagy épp amire szerinte szükségem van. Egész héten túlóráztam, alig találkoztunk és a hétvégét mindenképp vele akartam tölteni. Még ha így is. Érte nyúlok a telefonomért, mikor csipogni kezd. Dia hív vásárolni, sütizni. Velük sem találkoztam már két hete, amit persze nem mulasztanak el megjegyezni. Felállok a székből és Janka keresésére indulok, a teraszon a hintaágyban találom meg egy könyv társaságában.
- Elég volt? – kérdezi, amint meglát és félre rakja a könyvet.
- Nem megy! Nem bírok koncentrálni – panaszkodom és melléfekszem.
- Pihenj egy kicsit, már 4 órája fel sem keltél az asztaltól – ölel magához. Kezemet becsúsztatom a felsője alá és a hasát simogatom – Kérsz valamit?
- Nem – fészkelem magam még jobban a karjába – Írt Dia, hogy megyek-e vele vásárolni, sütizni.
- Mész? – kérdezi.
- Nem tudom, dolgoznom kéne. Meg inkább veled lennék!
- Menj, kapcsolódj ki egy kicsit! A munka és én is megvárunk itthon! Nem fogom megcsinálni helyetted! Ne izgulj! – poénkodik.
- Pedig megcsinálhatnád! – fordulok vele szembe és megtámasztom az állam a mellkasán.
- Nem az én világom. Ahhoz te értesz! De tényleg nyugodtan menj Diával, rég találkoztatok. Jó fog tenni, most már úgysem tudsz munkára figyelni.
- Tényleg nem gond, ha elmegyek vele pár órára? Hiszen alig voltunk együtt a héten.
- Nem gond! Menj nyugodtan. Az estéd az enyém! Addig én meg rendbe rakom a kertet. Nem akartam hangoskodni.
- Jól van, akkor mindjárt összekapom magam – mondom, de nem mozdulok. Pár percig még fekszem vele a hintaágyba. Napok óta nem volt ilyenre lehetőségünk, hogy csak pihenjünk egymás mellett. Bár ez inkább miattam van, neki most kevesebb munkája van és szerencsére nagyrészt tervezéssel tölti. Hamarosan kezdődik nekik a hajrá, már most tele vannak megrendelésekkel. Csak a jobb időre várnak. Átöltözöm és írok Diának, hogy 20 perc múlva találkozzunk a pláza előtt.
- Hozol a kutyának olyan rágcsacsontot? Tudod ott lehet kapni az állateledel boltba – lép be a szobába Janka.
- Hozok igen. Neked kell valami?
- Te! Azért ne maradj nagyon sokáig – húz magához.
- Nem maradok, még dolgozni akarok kicsit és akkor estére nyugodtan tudunk filmezni vagy beszélgetni! Oké?
- Oké! Várlak vissza! – csókol meg búcsúzóul. Beülök a kocsimba és útnak indulok. Szeretem Jankában, hogy nem láncol magához, nyugodt szívvel megyek bárhová, mert tudom, hogy nem sértődik meg. Amikor nem vagyunk együtt, akkor kicsit sűrűbben irogatunk egymásnak. Nem szokott hivogatni, hogy mikor megyek már haza. Nem fojtogató a kapcsolatunk. A bevásároló központhoz érve Dia már a bejáratnál vár. Körbenézünk pár butikba, de valahogy egyik ruha sem nyerte el a tetszésemet. Pedig kéne vennem egy új kosztümöt a munkába. Bemegyek egy elektronikai boltba venni egy külső akksit Jankának. Mindig elfelejti feltölteni a telefonját és ha terepen vannak kint biztos, hogy akkor merül le és nem bírom utolérni. Ilyenkor mindig Rékát hívom, aki automatikusan adja tovább a telefont neki. Újra végigjárjuk a ruhaboltok és nagy nehezen találok magamnak egy kosztümöt. Dia is vesz magának egy farmert és egy vékony kabátot. Végül átsétálunk a közeli kávézóba a jól megérdemelt sütinkért.
