Életem célja egy kis extrával (Tom Holland ff.)

Ápolás (10. rész)

Tom szemszöge:

Na most szállt el az agyam teljesen.
-Megölöm! -mondtam idegesen és közbe Liza hasát kémleltem.
-Ny-nyugi Tom, nem vészesh -lihegett a fájdalomtól.
-Aha, látom.
Szinte letéptem a pólómat magamról és jéghideg vízbe mártottam, majd kicsavartam és leültem Liza mellé.
-Gyere, ülj fel és lazulj el! Ez lehet egy kicsit hideg lesz és fájni fog...
A lehető legóvatosabban helyeztem hasára vizes felsőmet.
-Aauu mmmm!! -szemeit összeszorította és láttam, hogy elkezd sírni. Ezt nem bírtam nézni, egyszerűen magamhoz öleltem. Úgy éreztem, hogy muszáj ezt megtennem. Szerencsére viszonozta ölelésemet. Megragadta vállamat egyik kezével és csupasz bőrömbe eresztette körmeit a fájdalom levezetése végett. Fájt egy kicsit, de nem érdekelt. Tudtam, hogy ő sokkal jobban szenved mint én. Arcát nyakhajlatomba temette és még jobban elkezdett sírni.
-Sssssss, semmi baj. -simogattam a hátát.
-F-félek tőle. -suttogta nyakamba.
-Nem kell. Nem bánthat többet, oké? Nem hagyom.
-A szereplésemnek annyi, igaz? -szipogott, majd elvált nyakamtól.
-Milyen szereplés? -néztem rá furcsán.
-Hát a filmben. Úgy volt, hogy lehet áldozat leszek.
-K-komolyan??! Én erről nem is tudtam! -hitetlenkedtem.
-Mindegy is... Így úgy sem tudok szerepelni... - szomorodott el még jobban.
-Miről beszélsz? A forgatásig van még egy hét.
-Akkor hogy hogy előbb jöttetek? -nézett rám kérdően.
-Mivel hamarabb kész lettünk a film elejével és kíváncsiak voltunk Magyarországra, ezért úgy voltunk vele, hogy mért ne jöhetnénk előbb.
-Ja értem.. -kezdte birizgálni a paplant.
Láttam, hogy egy kicsit zavarban van. Lehet, mert félmeztelen vagyok... Felvennék egy pólót, csak az a baj, hogy a másik bőröndömben van a többi ruhám.
-Jobb egy kicsit?
-Igen, jól esik a hideg.
-Annak örülök.
Beszélgetésünket telefonom csörgése szakította meg. A főnököm hív. Baszki...
-Igen? -szóltam bele félve.
-Tom, hol vagy?
-A szállodában. Pakolok meg ilyesmi.
-Jólvan, az a helyzet hogy nekünk akadt most egy kis probléma, szóval ma nem tudunk együtt ebédelni, de majd holnap bepótoljuk, okés?
-Rendben, de mi a baj?
-Nem fontos, csak elkeveredett néhány hanganyag. Este majd a szállodában találkozunk. Addig nézz körbe meg ilyesmi.
-Rendben, szia!
-Szia.
Igazából kapóra jött most ez Liza miatt. Így tudom őt ápolni, meg ilyesmi.
-Baj van Tom? -kérdezte hirtelen Liza.
-Nem nincs, csak annyi, hogy ma szabad vagyok egész nap.
-Akkor menj, nézz körül! Ezért jöttetek korábban. Nekem amúgy is lehet haza kéne mennem.
-Micsoda?? Dehogy is! Itt maradsz, én meg itt maradok veled. Szörnyű állapotban vagy, nem hagylak itt.
-Mért vagy hozzám ilyen jó? Alig ismersz...
-Akkor megismerlek. Rosszul vagy. Én meg segítek. Ennyi.
-Biztos?
-Teljesen. Nem vagy éhes?
-De egy kicsit...
-Akkor hozok valami kaját. Egy perc.
Gyorsan felkaptam a cipőmet és elindultam lefele. Körbenéztem az utcán és örömmel láttam hogy van egy kínai kifőzde a közelben. Remélem szereti... Gyorsan vettem pár dolgot és rohantam is vissza. Nem tudom mért érzem őt ennyire fontosnak ilyen hirtelen. Csak azt akarom, hogy jó legyen neki.

Liza szemszöge:

Még mindig nem értem, hogy miért ilyen kedves hozzám. Minden esetre jól esik... Azt hiszem megkedveltem.. ennyi idő alatt...
-Megjöttem! -ront be Tom egy zacskóval a kezében. -Kínait hoztam, remélem szereted..
-Viccelsz.. Az az egyik kedvenc kajám!
-Hála égnek! Na együnk! -ült le velem szembe az ágyra és kinyitott mindent, hogy kedvemre válogathassak.
-Mmmm nagyon finom! -nyaltam meg a szám szélét -Köszönöm Tom!
-Nincs mit Liza! Na és mesélj magadról! Miket szeretsz még?
-Hát elég sok mindent... -mondtam mosolyogva.
-Például?
A kajáktól kezdve a filmeken keresztűl egészen a hobbikig mindent megbeszéltük. Aztán jött a család téma, onnan pedig a jövő kérdései. Annyira jól elbeszélgettünk, hogy észre sem vettem, de már délután négy óra volt. Aztán kitalálta, hogy kártyázni akar, szóval elővette az UNO-t és osztani kezdett.
-Úgyis megverlek... -mondtam magabiztosan.
-Verhetetlen vagyok UNO-ban, bocsika! -mondta Tom nevetve.
Vagy egy órán keresztűl játszottunk. Hol én, hol pedig Tom győzött. Végre nevettem egy kicsit. Azonban hamar leszállt a jókedv, amikor egy fontos kérdés jutott eszembe.
-Hol a telefonom?
-Ömm nem tudom...
-Baszki!!!!!!!! Anya biztos halálra keresett már!! Úristen!! Most mit csináljak??!!
-Hé hé, nyugi! Tessék, itt az én telefonom. Hívd fel anyud!
-Köszönöm szépen!
Villámgyorsan tárcsázni kezdtem anyum számát. Eléggé ki volt akadva, bár mondjuk nem csodálkozom...
-Hol vagy most Liza??
-Az egyik barátomnál, aki segített nekem. Ő ápol most, mert nem vagyok jól.
-De mi a szar történt kislányom??!!
Arcomon egy könnycsepp gurult le.
-Figyelj anyu, mindent elmondok holnap ígérem, az a lényeg, hogy már nincs baj, mert vigyáznak rám, viszont nem tudok hazamenni, mert nem vagyok jól. -sírtam el magam a végén. -Kérlek bízz bennem. Holnap mindent tisztázunk, jó? Ne haragudj!
-Jólvan szívem. Ne sírj! Nem haragszom, csak megijesztettél. Várlak haza holnap. Szeretlek és vigyázzon rád az, aki ott van veled! Puszi kicsim!
-Puszi anyu! Szeretlek!
Azzal letettem a telefont. Annyira örülök, hogy ilyen anyukám van. Bízik bennem és szeret és aggódik értem... nem mintha a legtöbb anya nem ilyen lenne.
-Nagyon kiborúlt anyud? -emelte fel Tom az állam.
-Nem, csak egy kicsit, de megnyugtattam és majd holnap mindent elmondok neki. Viszont fáradt vagyok...
-Én is. Aludjunk!
Lepakolt mindent az ágyról, aztán odajött hozzám, alám nyúlt és segített lefeküdni.
-Így jó lesz? -kérdezte.
-Tökéletes.

Tom szemszöge:

Gyors lezuhanyoztam, majd befeküdtem Liza mellé. Láttam, hogy már alszik, így betakargattam és megsimogattam az arcát. Basszus... Lehetséges, hogy ennyi idő alatt megtetszett?

Sziasztok! Először is elnézést a kimaradásért... De most itt egy újabb rész!! Remélem tetszett és várjátok a folytatást. Igyekszem egy hét múlva hozni. A hibákért bocsánat...