Életem célja egy kis extrával (Tom Holland ff.)

A Hold alatt (16. rész)

Tom szemszöge:

-Mondd csak, min gondolkozól? - súgtam fülébe, amitől csak még jobban zavarba jött.
Éreztem édeskés illatát mikor vállára hajtottam fejemet. Elkezdtem derekát simogatni, amire nagyon aranyosan reagált. Megfogta kezeimet és először azt hittem, elveszi onnan őket, de nem. Hagyta, hogy folytassam, kezeit meg az enyéimen hagyta pihenni.
-Sok minden jár most a fejemben...
Erre a mondatára szembe fordítottam magammal, majd csipőjénél fogva húztam magamhoz közelebb, ő pedig nyakam köré kulcsolta ujjait.
-Például? - vontam fel szemöldökömet.
-Például, hogy hogyan fog sikerülni a meghallgatás, vagy mi lesz a sulival ha egy ideig veletek fogok együtt dolgozni, vagy...
-Vagy?
-Vagy, hogy mi lesz, hogy ha elmész... - hajtotta le elkeseredetten a fejét.
-Hmm igen, ezen már én is gondolkodtam és fontolgatok valamit ezzel kapcsolatban. - erre a mondatomra rám vezette tekintetét, így újra tartottuk a szem kontaktust.
-Mit fontolgatsz?? - ráncolta össze szemöldökét.
-Azt még nem mondhatom el... - sóhajtottam nagyot majd egy aprócska mosoly keretében hajtom le a fejem.
Ő is lehajtotta ismét fejét és enyémnek döntötte neki. Lehunytam szemeim és csak hallgattam ahogy nyitott száján keresztül veszi a levegőt.
Egy szó volt a nyelvem hegyén... Egyetlen érzés amit ki akartam mondani, hogy tudja...
-Szer... - suttogtam halkan, de bátorságom cserben hagyott.
-Tessék?
-Sze... Szerintem már lassan menned kéne. - hadartam el hirtelen.
-Igen, igazad van. Nem akarom, hogy anyu aggódjon értem. - engedte el tarkóm.
-Hát akkor aludj jól és holnap találkozunk. - öleltem magamhoz.
-Jó éjt, Tom! - mosolygott rám, majd elindult a bejárati kapu felé.
Tudnia kell, hogy érzek iránta... El kell neki mondanom mielőtt még túl késő lenne.
Csak nézem, ahogy távolodik tőlem és már azon voltam, hogy utána szólok, de hirtelen valamiért megállt. Néhány másodpercig csak állt háttal nekem, nem tudtam, hogy mi lehet a baja. Vártam, hogy most mi fog történni, de szavak helyett inkább elkezdett futni felém.
Az egész olyan varázslatos volt. Mint ha egy lassított felvételt néztem volna, ahogy rohan felém. Egyre közelebbről láttam gyönyörű arcát, mire a távolság már teljesen megszünt közöttünk. Megállt előttem. Kérdően vontam rá tekintetem és már éppen szólaltam volna meg, de hirtelen ajkaimra tapadt és egy hosszú szenvedélyes csókba hívott.
Derekánnál fogva magamhoz húztam, ő pedig tincseim közé csúsztatta ujjait.
Csókunk közben egy kép tárult elém.
Tengerpart, szél, napsütés...
Illetve egy kéz ami az enyémet fogja.
Ő volt...Liza, és csak mosolygott folyamatosan. Boldog volt és velem volt. Én is boldog voltam és most is az vagyok.
Csókolóztam már lánnyal, de ez teljesen más volt. Olyan gyöngéd és szenvedélyes, mintha minden problémám elszállt volna egy pillanat alatt. Nem volt kérdés, hogy úgy ahogy kellett belezúgtam. Szeretném, ha ennek lenne folytatása. Ennél is közelebb szeretnék kerülni hozzá.
De egyenlőre csak ennek a csóknak marad nyoma, ami ugyan csak pár másodpercig tartott, mégis olyan csodás volt, hogy azt kívántam:

"Bárcsak sose érne véget"