L - Egy Eldarya történet

Hatodik fejezet - Andrew

Lilith ruháját teljesen eláztatta a vér. Mindenhol nyöszörgő, jajgató emberek feküdtek. Nem akart belegondolni hogy közülük hány éri meg a napfelkeltét és hogy még mennyihez kell odamennie a szöveggel, miszerint "XY bátran küzdött, hogy megvédjen minket. Emlékét örökre a szívünkben őrizzük."
Már így is neki kellett elmondani Kerónak, hogy Ykhar nem élte túl az ütközetet, ahogy Merrynek azt hogy mostantól fogva egy csapat másik gyerekkel fog együtt élni egy nagy házban és úgy érezte nem bírja tovább. Túl sok halál, fájdalom és vér csúfította el élete egyik legszebb éjszakáját, mikor Nevra megcsókolta. És Siilvys...
Nem szabad rá gondolnia. Most nem ér rá az önsajnálatra.
Ewelyn épp egy Obszidián Gárdás férfi hasát varrta össze, amiben a törött karját lengető Miiko segített neki. Nem engedte hogy sínbe tegyék addig, míg az összes életveszélyben lévő sérültet el nem látják.
Lilith főleg a varázsitalok leszállításában segédkezett, amiket Ezarel csinált a fájdalmak enyhítésére, és a kisebb sérülések gyógyítására, de már ő is varrt össze aznap nem egy sebet. Szerencséje volt, hogy régebben sokat járt be a kórházba egy kisfiúhoz, aki meggyőződése szerint látta őt, így ideiglenesen el tudta látni a sérüléseket.
Ewelyn a harc után minden járni képes embert a befogott a sérültek gyógyítására, de még így is elkeserítően kevesen voltak, a sebesültek viszont túl sokan. Arról nem is beszélve hogy sokan sokkos állapotba kerültek a történtektől, mint például Keró, akit Ykhar halála teljesen összetört.
A lány hirtelen megtorpant az egyik nő mellett. Az asszonynak két apró pont látszott csak a nyakán, de a tekintete messzebb meredt a földi világnál. Túl gyorsan hatott a vámpírméreg, állapította meg szomorúan a szellem, és le akarta csukni a nő szemét, de amint hozzáért, mintha villám csapott volna a testébe.
"Drágám, jól vagy? Furcsán viselkedsz."
Hegyes szemfogak. Villogó szemek.
Fáj. Olyan iszonyúan. nagyon fáj. Andrew... Andrew kérlek... Miért nem hallasz?
A lány egyensúlyát vesztve dőlt neki az ágy melletti éjjeliszekrénynek. Néhány üvegcse a földre pottyant talán emberek halálát okozva ezzel, de Lilith ebből semmit nem érzett. Egy dolog dörömbölt a fülében szüntelenül.
"Lilith... Lilith, rózsaszálam, nyisd ki a szemed. Lilith könyörgöm ébredj fel! Bocsáss meg, szerelmem bocsáss meg."
Az emléktöredékek lassan egy egész képpé áltak össze. Egy ijesztő múlt képévé, ahol őt is egy vámpír gyilkolta meg.
- L... L, jól vagy? - szaladt oda hozzá az újonnan érkező Ezarel, sarkában Nevrával aki inkább hátat fordított a szellemnek. - Te is megsebesültél?
- Nem tudok megsérülni - felelte üres hangon a lány. - Csak eszembe jutott valami.
- Megint az életed?
- Inkább a halálom.
Nevra erre ijedten megpördült, arca fehérebb volt mint a szellemé. Mondani akart valamit, de csak tátogásra futotta tőle, majd sarkon fordulva gyakorlatilag kimenekült a betegszobából.
- Hát ezt meg mi lelte? - nézett utana meglepetten Ezarel.
Ezt Lilith is akarta tudni. Azt gondolta hogy az a csók jelentett valamit nem csak neki, de a fiúnak is. Azonban mióta Siilvys elment a Maszkossal, Nevra még csak rá se nézett. Persze foghatta volna mindezt arra, hogy volt sokkal fontosabb dolguk is, de a lány érezte hogy ennél többről van szó.
- Ezarel, L, gyertek gyorsan - kiáltott Ewelyn, mire a két szólított összenézett és egyetértettek hogy ez lesz életük leghosszabb éjszakája.

Az első napsugarak olyan barátságosan sütöttek be az ablakon, mintha az ég így akarna bocsánatot kérni az előző este történtekért.
Ezarel és Ewelyn egymásnak dőlve aludtak az egyik sarokban. Keró, aki mostanra összeszedte magát valamelyest, a sérültek pulzusát vizsgálta és lejegyezte őket. Lilith Miiko karját rakta épp sínbe. A lany szeme alatt sötét karikákat vágott az átvirrasztott éjszaka, de más jelét nem adta a fáradtságnak.
- Szóval az igazi neved Lilith? - kérdezte, mikor már kezdett kínossá válni köztük a csend.
- Igen. Mikor árulóként menekültem innen, eszembe jutott, de valahogy nem tudtam rávenni magam hogy elmondjam - felelte a szellem gúnyosan.
- Értem. Teljesen igazad is van. Nagyon csúnyán bántunk veled... Ha tudnád mennyire sajnálom.
- Leiftan sokat jelentett neked; ezért nem hibáztathatlak. Ha az én kedvesem ölték volna meg, azt akarnám hogy az illető a végtelenségig szenvedjen.
Miiko meglepetten nézett rá, majd keserűen elmosolyodott.
- Nagyon jó megfigyelő vagy.
- A korral jár. Bár van akin én se tudok kiigazodni.
- Csak nem Nevra?
Lilith arca lángra lobbant, még ha ez nem is látszódott.
- M-mi? Ezt meg miből veszed?!
- Láttalak titeket a bálban, mielőtt... szóval azelőtt. Le se tagadhatjátok hogy vonzódtok egymegymáshoz.
- Ebben kezdek kételkedni - vonta meg a vállát a lány. - Egyszerűen nem értrm mi ütött belé. Olyan csodás volt minden, aztán megtámadtak minket, Siilvyst elvitték, ő pedig azóta úgy viselkedik mintha szellemet látna valahányszor rám néz.
- Mert ez így is van - szólalt meg hirtelen Ezarel, de mikor felé fordultak, ugyanolyan békésen aludt tovább mint eddig.
Lilith megfogadta hogy amint kipihente magát, holtra pofozza az elfet.
- Figyelj, eléggé a feje tetején áll most minden, szóval talán adnod kellene neki egy kis időt. Régóta ismerem Nevrát és nem az a típus, aki gyáván megfutamodik ahelyett hogy szembenézne a dolgokkal.
Habár nem sikerült meggyőzni a lány mégis megpróbált másra gondolni az előző napi csókon kívül.
- Azt mondod régóta? - kérdezte tűnôdve. - Emlékszem, ő is említette hogy milyen régóta van itt, de nem mondott konkrétumot. Te nem tudod véletlenül?
- Csak annyit hogy már a dédapámra is gyakran vigyázott kiskorában, mint a család régi barátja - vont vállat fáradtan Miiko mint aki nem is érti, miért foglalkoznak ezzel. - Mostanra már csak az Orákulum maradt, aki tudhatja. Talán nála kellene próbálkoznod - szemét körbefutatta a zsúfolt szobán, és sóhajtott. - Bár a tegnap este után kezdem úgy érezni hogy nem is létezik, és az egész csak egy tündérmese.