L - Egy Eldarya történet

Kilencedik fejezet - Hazatérés

- Lilith...? - szólt a világ legszebb hangja, de távolról. Túlságosan távolról. A táj is lassan elmosódott, és a lány nem tudott ellenállni az eszméletlenségbe taszító erőnek.

Lilith egy fehér szobában ébredt. Először nem tudta mi lehet ez, de aztán eszébe ötlött amikor szellemként a kórházakat járta, mert a gyerekek legalább néha észrevették. De hát... Eldaryában nincsenek kórházak...
Feljebb akart emelkedni, hogy jobban körbenézhessen, de a feje lüktetése eltántorította céljától.
- Ah, a mi Csipkerózsikánk felébredt végre? - hallott meg egy vidáman csengő hangot a bal oldala felől. - Már kezdtem aggódni, hogy sosem láthatom ehhez a gyönyörű archoz tartozó szemeket.
A férfi rögvest fölé hajolt egy lámpával a kezében, amivel megvizsgálta Lilith szemének a mozgását.
Habár ez egy rövid időre elvakította, miután újra látott rögvest felismerte a fickót. Egy rezidens ápoló volt a Viktória királynő kórházban. De mit keres ő Eldaryában?
- Mi... mi történt velem? - kérdezte halkan, mivel a torka teljesen kiszáradt. A rezidens persze rögvest készségesen nyújtotta a vizet. - Hol vagyok?
- Ön most a Viktória királynő kórházban van East Grinsteadben. Egy héttel ezelőtt találtak magára túristák nem messze az erdőben. Mivel nem volt magánál semmiféle okirat, még nem állt módunkban értesíteni a hozzátartozóit. Azonban amint az orvos is megvizsgálta akár telefonálhat is.
Telefon... okirat... East Grinstead... de hiszen ez az a város ahol évszázadokig kísértett! Mégis hogy került vissza? És mi van a többiekkel? Egy hétig feküdt tétlenül míg őket a Maszkos seregei talán már le is igáztak. És Andrew... Vissza kell jutnia!
A rezidens látván hogy betege egyre gyorsabban veszi a levegőt, gyorsan hívta az orvost és próbálta szép szavakkal lecsillapítani a lányt, aki már fél lábbal kint is volt az ágyból.
- Nekem vissza kell mennem - motyogta szüntelen. - Nem halhatnak meg.
- Kisasszony, kérem, senki nem fog meghalni. Bizonyára csak rosszat álmodott.
- Álom? - nézett a férfira bizonytalanul. Csak álom lett volna? De hisz minden annyira valóságos volt. És a hosszú, gyötrelmes bolyongás? Ezt csak mind álmodta?
- Igen, igen. Tudja ha valaki ilyen sokáig öntudatlan, gyakran keveredik össze a fejében az álom és valóság. Szóval most nincs más dolga mint megvárni a doktor urat aztán telefonálni a rokonainak.
- De... de nekem nincsenek rokonaim. Meghaltak.
A rezidens rögvest elsápadt és motyogott valami elnézés-félét. Továbbra is mosolygott azonban és ezt a lány nem értette.
- Hiányoznak Önnek, nem igaz? - kérdezte társalgási stílusban miközben a zsebéből egy üvegcsét és injekciót vett elő. Lilith tétlenül figyelte. Túlságosan zavart és gyenge volt még ahhoz hogy felfogja mi is történik. Csak mikor a férfi tekintetét rávetette vette észre a gyilkos indulatot. - Mi lenne ha segítenék találkozni velük?
Azzal megindult a lány felé, aki hiába próbált hátrébb húzódni, csak annyit ért el, hogy a háta nekiütközött a falnak.
Ekkor azonban hirtelen kicsapódott az ajtó, fehér köpeny libbent és kirajzolódott Leiftan alakja.

A férfi rögvest kiküldte a rezidenst aki most már mintha magához tért volna, Lilith azonban nem tudta abba hagyni a remegést.
- Bocsásson meg a tanítványomnak. Kicsit túl érzékeny a negatív erőkre - mosolygott elnézően Leiftan, és leült a lány ágya mellé, mire amaz elkezdte bámulni.
- Mit jelentsen hogy érzékeny a negatív erőkre? Meg akart ölni. És Leiftan, te hogy kerültél ide? - kérdezte Lilith a körülményekhez képest nyugodt hangon. - Mindenki azt hitte hogy meghaltál.
A férfi felhúzta az egyik szemöldökét, mintha nem értené mi folyik itt.
- Azt hiszem összetéveszt valakivel, kisasszony. Az én nevem Leonard. És most látom Önt életemben először.
Az előző kérdésekre láthatóan nem akart válaszolni, de ez most nem is foglalkoztatta különösebben a lányt.
Nem értett semmit. De hisz ez az ember szakasztott mása a fiúnak, akinek látta az elszenesedett holttestét. Mégis hogy lehetséges ez? Hacsak nem ez tényleg a tudatalattijának a buta játéka. Elvégre minden jel szerint a férfi a kezelőorvosa, és talán amíg kómában volt, megálmodta hogy miképp is nézhet ki.
Igen, ez egész jó magyarázat lenne. Csakhogy még mindig nem akarta elhinni hogy ez az egész álom lett volna. Túl sokra emlékezett, túl elevenen, az érzései pedig nem lehettek hamisak.
Andrew nem lehetett a képzelete szüleménye, ahogy a családja és az élete sem. Ha az lenne, akkor most, hogy felébredt, mi maradna neki?
- Nézze, tudom hogy most eléggé feldúlt, de kötelességem ismertetni a kórlapját - fogta meg a csuklóját gyengéden a Leiftan-hasonmás mire furcsa mód megnyugodott. - Mint tudja Önt egy hete találták a közeli erdőben, nem messze az elhagyatott kastélytól. Külső sérülésnek nyoma se volt, csak a csuklóján ezért elrablásra gyanakodtunk, de semmi mást nem találtunk, így, bármilyen furcsa eset is ez, akár haza is engedhetjük ha úgy óhajtja, de javaslom hogy egy ideig ne hagyja el a házat.
- Haza... - ismételte meg a lány lassan a szót. Ő nem ismert más otthont, csak Eldaryát, na meg a régi birtokukat East Grinstead határában. Várjunk csak! - Azt mondta hogy a kastély közelében találtak rám?
- Pontosan. Furcsa, hisz már évtizedek óta senki nem jár arra. Nagy szerencséje volt az eltévedt túristákkal.
- Meg tudja... meg tudná esetleg mutatni az utat az erdő felé?