6.rész

6.6K 169 2
                                    

Komás fejjel keltem ki az ágyból, kisírt szemekkel. Lefekvés gyorsan elmentem letusolni, lemosni azt a sok vackot ami Dia rámkent. Gyorsan ágyba bújtam, majd probáltam elfelejteni a mai napot.

Vasárnap:
Telefoncsörgésre ébredtem. Gyorsan kipattantam az ágyból, hogy megnézzem ki hív.
-Hovaa francba tüntél tegnap?-kérdezi Dia eléggé idegesen.
-Haza jöttem. Nagyon fáradt voltam.-mondtam majd rápillantottam az órára. Jesszusom, 11:30.
-Nekem nem úgy tünt. Láttalak beszélgetni Daviddel. Összevesztetek?-kérdezi, már kicsit nyugodtabban.
-Nem vesztünk össze, csak tegnap mutatta meg az igazi énjét.-mondtam, majd eszembe jutott a tegnapi beszélgetésünk.
-Csajszikám, átmegyek hozzád. Holnapra ugyse kell tanulnom.-mondta és már hallottam is hogy pakol.
-Nekem viszont kell, nekem fontos a tanulás. Szóval, most én elvonulok a számok világába.
Majd a suliba beszélünk.
-Jó, rendben!-mondta Dia, majd lerakta.

A vasárnapi napom eléggé unalmasan telt, megtanultam az anyagot, majd ebédet főztem magamnak és egész délután sorozatot néztem.

Hétfő:
A reggel, mint minden hétfő reggel, borzalmasan telt. Nagy nehez kiszálltam az ágyból, de semmi kedvem nem volt iskolába menni, főleg azután miután David a tudtomra adta hogy nem kellek neki, mert szűz vagyok.

Kikeltem az ágyból és a fürdő felé vettem az irányt. Megcsináltam a hajam és a sminkem, ami most eléggé minimálisra sikeredett. Visszamentem a szobámba, majd a ruhámat választottam ki, ami egy fehér haspóló egy szaggatott farmerrer:

 Visszamentem a szobámba, majd a ruhámat választottam ki, ami egy fehér haspóló egy szaggatott farmerrer:

Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.

Majd felkaptam a táskámat, bezárt a ház ajtót és elindultam a suli felé.
Út közben zenét hallgattam, hogy eltereljem a gondolataimat ami David körül forogtak.

Hamar a sulihoz értem megláttam David és a bandáját az iskola előtti padon. David ölében egy elég dekoratív lány ült,mit ne mondjak én és ő olyan mint ég és föld. Adam ölében pedig Dia ült. Mihelyst érszevett, rögtön odarohant hozzám.
-Szia Drágám!-mondta meg ölelt.
-Szia, látom eléggé összemelegedtetek.-böktem oda Adam felé.
-Igen...-vakartam meg a homlokát. -mi együtt vagyunk.
-Redben. Sok boldogságot. Majd bennt találkozunk.-mondtam azzal ott is hagytam.

Bevánszorogtam a terembe, de mivel még volt 10 perc becsengőig ezért leszaladtam a büfébe egy üveg vizért. De mikor jobbra fordultam a lépcsőn, valaki megragadta a kezemet és oldalra húzott.
-Miért kell úgy tenni mint aki nem ismer? Egy köszönést nem érdemlek?-mondta David szúrós tekintettel.
-Azt se érdemeled meg, hogy beszeljek veled, nem hogy még én köszönjek neked.-válaszoltam neki vissza határozottan.-Úgy láttam nagyon elvoltal foglalva....-gondoltam arra lányra aki az ölében ült.
-Nicsak, nem csak félkény vagy?-kérdezi mosolyogva.
-Nem, örülök hogy találtál olyan lányt aki már nem szűz, és kénye kedve szerint adja oda magát neked.-veregettem meg a vállát, majd a fülébe súgtam.-Vagy egyáltalán tudod hogy már nem szűz?!-kérdezem röhögve.
-Legyél csak féltékeny csillagom. Tudom miért mondtam azt amit. Majd egyszer te is rájösz.
-Tudom miért mondtad. Elkezdték valamilyen szinten kötödni hozzám, és megijjedtél attól hogy valakibe talán többet látsz mint szexpajtás. És ha megbocsájtasz..-ezzel ott is hagytam.

A nap további része elégge unalmasan telt, nem történ semmi izgalmas, azon kívül hogy Mira leesett a bordásfalról tesiórán vagy hogy Jacksont megint hazakellett vinni mert megint képzelődött. De ezeken kívül, elégge unalmas nap volt.

Hazafele sétáltam, amikor Dia csapódott mellém.
-Mizu csaj?-kérdezi.
-Semmi érdekes. Hol hagytad Adamet?
-Edzésük lesz meg, tudod.
Tudtam hogy Adam es Davis egy csapatban játszanak, ők az iskola focicsászárai.
-Ja, tudom.
-Mivel csak szerdáig kell járni suliba, szerdán lesz egy buli nálam és szerettel várlak.
-Nem sok kedvem van bulikázni.
-De lesz. Muszáj lesz valami pasit összeszedni neked, és itt lesz a megfelelő alkalom.

Tudtam mi lesz szerdán. Szerdán lesz Dia 18 szülinapja és mivel az apukája olasz az anyukája pedig amerikai, igy rengeteg rokon fog jönni Olaszból és Amerikából.

-Ott leszek, nyugodj meg. De nem pasizni megyek a szülinapodom.
-Olyan helyes olasz uncsim van, majd bemutatlak neki.
-Úgy legyen.
-De most sietek. Majd beszélünk.
-DIAAAA..-kiáltottam utánna.-Ugye Davidet nem hívtad meg?
-Kincsem, az egész focicsapatot meghívtam...

F*****CK, miért?
De emiatt a bunkó miatt nem fogom kihagyni a legjobb barátnőm szülinapját.
Na és akkor most gondolkodjunk el, mit vegyek neki szülinapjára?




Sziasztok. Itt a következő rész.
Kérlek jelezzétek kommentben hogy tetszik-e a story, hogy írjam tovább, vagy inkább fejezzem be? Jóejt Mindenkinek❤️

Nem hittem hogy valaha...Where stories live. Discover now