Linea - Az elveszett birodalom

Iskolai élet

Az iskola épülete hatalmas volt. Egy háromemeletes épület előtt állt Linea. Amint bement, megdöbbentette, hogy mennyire jómódú az iskola. Kívülről ugyan ezt nem lehetett volna megmondani. Vörös szőnyeg volt minden emeleten egyedi mintázatokkal. Minden emeleten rengeteg ablak volt, ami rálátást nyújtott az udvarra. Az órák előtt és között mindig zsúfolt volt az udvar. A diákokról már csak az egyenruha hiányzott. Bár majdnem minden diák egyéniségnek mondhatta magát, még így is meg voltak a rétegek. Viszont két dolog volt, ami mindenkin egyforma volt. Az egyik az iskola kitűzője, amit rendszerint a diákok a táskájukon hordtak. Valamint mindenkinek volt egy karkötője, amin az osztályának száma volt írva. Mivel nagyon nehéz volt erre a helyre bejutni, ezért az iskola ezeket a tárgyakat, adta mint jutalom, akiknek sikerült a bejutás. Ezért a diákok büszkén is viselték, illetve hencegtek mások előtt vele. Linea-nak még azonban egyik sem volt meg. csak pár darab fűzetett hozott magával. Becsöngetést kővetően, mint az összes diák ő is a terméhez ment. Bár még kissé nehezen igazodott ki ezért késett pár percet. Amikor belépet a terembe a tanárnő már izgatottan várta.
-Áhh Linetta. Isten hozott nálunk! Gyere ide mellém, kérlek. - Izgatottan üdvözölte egy hosszú barna hajú tanárnő. - Tudod drága nálunk az a szokás, hogy az újak bemutatkoznak. Kérlek, mondj néhány szót magadról a többieknek.
- Jó reggelt! Linetta vagyok. Nem régen költöztünk a városba, én anyum és a két kis öcsém.

A fiúk többsége, ahogy meglátták szinte azonnal szerelmesek lettek Linettába. Hosszú gyönyörű dús fenékig érő fehér haja volt, amit világoskék melír csíkok díszítettek. Haja és fekete ruházata kiemelte sötétkék szemét. Szürke pólót viselt, aminek ujjait fekete virágok díszítették. Valamint egy egyszerű, de elegáns fekete szoknya adta meg öltözékének koronáját, ami se nem túl rövid vagy hosszú. És természetesen az elhagyhatatlan magas sarkú. Imádta a magas sarkú cipőket. csak nagyon ritkán vált meg tőlük, abban az esetben, ha lopakodnia kellett. De még az olyan helyzeteket is tökéletesen végig csinálta bennük, amikre mások azt gondolták volna, hogy annak kopogásának hangja fogja őt lebuktatni. Így smink nélkül tényleg nem nézett ki többnek, mint egy tizenhat éves lány, emellé még alacsony is volt, ironikus, de a tőle fiatalabb tizenhat éves srácok már most magasabbak voltak tőle.

- Nos, hát akkor - csapta össze kezeit a tanárnő - kérlek foglalj helyett valaki mellett.

Linetta körbenézett. Az osztály huszonegy főből állt vele együtt. Pár fiú kapott is a lehetőségen és vadul kalimpált, hogy nála foglaljon helyett. Maga a terem nem volt nagy. Ősziesen volt feldíszítve, valószínűleg az osztály közösen csinálta. A padok és a székek mind fából voltak, és egyiken sem volt rongálásnak nyoma. A terem végében egy szekrény sor húzódott ahova a diákok letehették azokat a dolgokat, amikre nem volt szükségük, mint például a táskákat, vagy más órák könyveit, kabátot és pulcsit.

- Tanárnő! nekem még nincsenek tankönyveim.
- Tudok róla, ahogy a többi tanár is, emiatt ne aggódj, gondoskodom róla, mint osztályfőnököd, hogy legkésőbb jövő hétre mindened meglegyen.
- Köszönöm.

A szemével Oktáviát kereste, mások szerint az lett volna a legjobb döntés, ha minél közelebb ül le a lányhoz, de ő nem így tett. A lehető legmesszebb ült tőle, azonban még így is könnyedén szemkontaktust tudnak majd létrehozni a jövőben, ha szükség lesz rá. A barna hajú srác aki mellé ült egy diadalmas mosollyal köszöntötte, majd gúnyosan a többi srácra nézett, hogy érzékeltesse velük, ő az övé. Ezennel az óra kezdetét is vette. Linetta jegyzetelt és figyelt az órán, a mellette ülő srác, aki nem volt nevezhető jóképűnek, a könyvét középre tette, ami neki több előnyt is szolgált. Így azt hitte bevágódhat nála, valamint pont takarásba került, ha éppen a telefonját nyomkodta volna az óra közepén.