A kibeszélés.

711 19 13
                                    

Marinette Dupain-Cheng/Katicabogár szemszöge:

Miután Adrien-el megreggeliztünk és kijózanodtunk úgy döntöttünk hogy délben Alya-val összeülünk mert erről MUSZÁLY beszélnünk. Mielőtt ez megtörtént volna előtte Adriennek fotózása volt és közben egy újabb akumatizált is feltűnt szóval még avval is foglalkoznom kell. Jaj de jó. 😒

Halálfej sosem unja meg ezt a szélmalom harcot? Kérdeztem az akumatizáltat. Az akumatizált valamilyen lesifotós volt. Pixelatornak hívatta magát. Végül aztán csak elintéztem. Mentem a megbeszélt helyre ami egy kávézó volt ahol már Alya és Adrien várt rám egy csésze kávéval.

Bocs a csúszásért, akuma. Mondtam nekik. Egy ideig ültünk még ott majd végül megszólalt Adrien.

Na akkor kezdjük? Kérdezte Adrien és belevágtunk.

Mire emlékszel Alya? Kérdeztem őt.

Mire nem? Inkább ezt kérdezd. Felelte Alya.

Vagyis mindenre. Jegyeztem meg.

Úgy tűnik. Mondta Adrien.

Mert nektek lekellet itatnotok engem. Mondtam nekik.

Hogy mi itattunk le? Te voltál aki először ivott! Csattant fel Adrien.

Jó, igaz. De miért kellett nektek is? Legalább az egyikünknek kellett volna józanul ott lennie. Mondtam nekik.

Kislány, Mindenki ivott ott úgye vágod? Kérdezte Alya.

Elég! Mind hibásak vagyunk. De ami történt megtörtént. Zárta le Adrien.

Amúgy is, miről kell beszélnünk? Kérdezte Alya.

Mondjuk arról a csókról ami köztetek csattant? Kérdezte Adrien.

Na és ami köztünk csattant? Kérdezte Alya.

Te lány, én fiú. De ti mindketten lányok vagytok. Biszexek vagytok? Kérdezte Adrien tőlünk.

Dehogy vagyunk! Én józanul nem smárolnék le lányt ahogy a bogarad sem. Itt elgondolkodtam.

Te, most komolyan elgondolkozol ezen?! Kérdezte Alya értetlenül tőlem.

Én élveztem. Csak úgy lazán közöltem vele.

És? Attól még nem jelenti az hogy én is! Jelentette ki Alya.

Biztos? Kérdeztem őt.

Hát... Én... Látszot rajta hogy egy pillanatra elgondolkodot majd egyből felcsattant.

Mit gondolkodók el ezen? Persze hogy nem! Mondta Alya majd erre hirtelen megcsókoltam. Először nagyon meglepődött de pár pillanatal később már ő is becsatlakozott a csókba majd utána szétváltunk.

Hö... Én... Öö... Nem tudott mit reagálni erre.

Úgy tűnik eldőlt ez. Jelentettem ki.

Úgy... Tűnik. Mondta Alya zavartan.

Mit mondok majd Ninonak? Kérdezte Alya.

Az már nem rám tartozik. Mondtam neki.

Hát, akkor van még miről beszélnünk? Kérdezte Adrien.

Nincs! Jelentettük ki egyszerre majd mindenki ment a maga útjára.

Akkor tényleg bi vagy? Kérdezte Adrien miközben gyalog tartottunk hozzá.

Igen. Feleltem neki.

Hogyan? Kérdezte még mindig nem értve.

A kégliben amiben laktam annak a tulajnak van egy lánya aki, hááát leszbikus. Egy idővel a legyeskedését körülöttem már kezdtem élvezni. Úgy tűnik hogy ezért. Feleltem Adriennek.

Akkor abban szerintem megegyezhetünk hogy erről nem beszélünk senkinek. Mondta Adrien.

Még jó hogy! Jelentettem ki.

Ladrien (reupload) Donde viven las historias. Descúbrelo ahora