Egyetlen ok | Nagy Dominik & Miha Blazic |

6. rész - Annyira más

Gera Csenge

Miután hazaértünk a kirándulásunkból, Dominiket nem találtam otthon, és még két egész napig nem jött haza, így meguntam a várakozást és átmentem Nórihoz, aki valami isteni ebéddel várt. Máté szerencsés, hogy ilyen barátnője van.

- És? Milyen volt Szlovénia? - kérdezte érdeklődve. Megköszörültem a torkomat és lepillantottam a padlóra. Azóta is csak Miha jár a fejemben és mindaz, amit megtudtam róla, a szívem harcolt saját magával, míg az agyam... nos, az agyam megszűnt működni ebben a témában. El akartam mondani Nórinak mindent, de nem mondtam semmit. - Történt valami? - kérdezte, de még mindig nem válaszoltam.

- Kimenjek? - kérdezte Máté félve, de csak megráztam a fejemet, hisz nekem mindegy.

- Szereted még Dominiket? - kérdezte Nóri felhúzott szemöldökkel. A szemeimbe könnyek szöktek és az üresen álló gyűrűsujjamat piszkáltam.

- Nem tudom. - suttogtam. - Én azt hittem minden rendben van közöttünk, de nem is tudom, hogy miért gondoltam mindezt. Nyilvánvalóan érdeklődik Csilla után. - mondta értetlenkedve. - Ahogyan én Miha iránt. - motyogtam és Mátéra néztem, hisz ő volt velem szemben. Őszintén azt vártam, hogy ő majd cáfolja mindazt, amit mondtam.

- Ne nézz így rám. -kérlelt. - Mi már nem igazán beszélünk Dominikkel. - szomorúan néztem rá, hisz láthatóan a mi kis bandánk szertefoszlott, de talán ez a természetes nem? Hisz egyre inkább benne vagyunk a nagybetűs Életben, a saját dolgainkkal foglalkozunk, építjük az életünket és a családunkat, csakhogy az enyém lassan eltűnik.

- Bele remeg a hasam, ha csak Miha-ra gondolok, a pillantásaira, a mosolyára és az érintéseire. Arra, hogy egyszer talán szeretni fogom őt. - motyogtam most Nórinak. - Ha ezen gondolkozok, az már régen rossz, igaz? - kérdeztem barátnőmet, aki csak bólintott egyet. Remek. Konkrétan tönkreteszem magamat, vagy inkább egymást tesszük tönkre Dominikkel.

- Ha egyszerre két embert szeretsz, akkor a masodikat válaszd. - mosolygott rám Nóri. Pontosan tudtam, hogy miért, hisz mindketten nagy Johnny Depp fanok vagyunk, de ez az elmélet a való életben nem olyan egyszerű.

Aznap megcsörrent a telefonom, amit nem vettem fel, helyette egyenesen hazamentem. Dominik ott várt engem a nappaliban, a kanapén feküdt és elaludt, amitől majdnem elolvadtam. Annyira megváltozott, és lehet, hogy a személyisége nem a legjobb irányba, de észrevehetetlen, hogy mennyire más lett a külseje is. A borostájának nem lehet ellenállni, izmosodott is egy év alatt, de ami nem változott az a mosolya a kis gödröcskéivel. Mosolyogva néztem őt és takargattam be. Azt mondják, hogy minden azzal kezdődik, hogy jó helyen vagy jó időben és már megfordult a fejemben, hogy nálunk ez a probléma, de nem. Nem az időzítéssel van a baj, hanem ahogyan a közös időnket kezeltük és éltük, mert minden rendben van, de valami mégis hiányzik. Valami, ami, ha Miha mellett vagyok megvan. Dominik felébredt és rám mosolygott, de olyan élettelennek tűnt, mintha valaki mást látna, vagy keresne a szemeimben.

- Mennem kellene edzésre. Eljössz? - kérdezte, mire bólintottam egyet.

Az autóban elég feszült volt a hangulat, ami már kikészített. El kellett mondanom valakinek, amik történtek, amik nyomasztanak, mert, ha nem teszem a szavak megfojtanak engem.

- Miha-val voltál, én meg Csillával. - szólalt meg. Bólintottam egyet, hogy helyeseljek, nem tudja rosszul a dolgokat. - Meg fogjuk menteni a kapcsolatunkat? - kérdezte, amint beparkolt. Nem tudtam, hogy mit mondjak, úgy éreztem menten elbőgöm magam, ha erre válaszolni fogok.

- A dolgok annyira bonyolultak. - motyogtam egy erőltetett hangon. - Akarom, hogy mi legyünk az a piszkosul boldog pár, akit mindenki utál, de félek, hogy ez nem így lesz. - pillantottam rá, ő pedig hidegen pillantott vissza. Ismerem őt, láttam a szemein, hogy tudni akar mindent, amik történtek. Akaratlanul is elintézte, hogy rohadt nehéz legyen. - Basszus, amikor vele voltam akkor is rád gondoltam. Ezt akartad hallani? Mert még mindig rohadtul szeretlek. - mordultam rá, aztán kipattantam és becsaptam a kocsi ajtaját.

- Csenge, állj meg! - Dominik utánam futott és sikeresen meg is állított. - Szeretlek, ezért arra kérlek, hogy higgadj le. Szeretlek, annyira nagyon szeretlek, de minden olyan kibaszottul megváltozott. Hát nem fogod fel, hogy nekem két hónap múlva vissza kell mennem Varsóba? - kérdezte, mire lefagytam. Tényleg, erről el is feledkeztem. Erősen megütöttem a mellkasát, hisz mérges voltam.

- A francért kell neked focistának lenned! Miért fontosabb minden, mint mi? - kérdeztem egy kicsit magamtól is.

- Nyugodj már le. - mordult rám. - Csilla tudna neked kint munkát szerezni... - ennyi kellett, hogy felhozza azt a nőt.

- Igen? Akkor vidd magaddal őt, mert én nem akarok külföldön élni mindenkitől távol! - ordítottam a képébe.

- Hát akkor ez el is van döntve, nem? - nála is betelt az a bizonyos pohár. - Önző vagy. Pontosan tudtad, hogy mi lesz, ha velem akarsz lenni. Tudod mi a legnagyobb különbség közted és Csilla között? Ami miatt inkább vele vagyok mostanában? Hogy vannak önálló gondolatai, amiket nem az apja, vagy a legjobb barátnője... - ennyi kellett. Felpofoztam és könnyes szemekkel indultam a pálya felé. persze volt pár szemtanúnk is, de nem érdekelt. Már messziről láttam apát, így az ölelésébe futottam, ami mindentől megóvott mindig.

- Mi? Cseni, mi a baj? - kérdezte aggódva.

- El tudsz vinni Telkibe? - pillantottam fel rá könnyes szemekkel, mire ő egyből bólintott. Nem tartotta itt semmi, hisz még mindig sérült volt és a fél csapattal nem tudott sok mindenben segíteni, ami olyan lényegesen fontos lett volna mára. Dominik is ekkor lépett a pályára, egyenesen felénk tartott, az arcán pedig ott virított a kezem nyoma, ami kis mosolygásra késztetett, de ez hamar le is hervadt. Kicsit hátráltam, mert féltem, hogy valami olyanra készül, ami nem jellemző rá, de csak egy puszit nyomott az ajkaimra.

- Megüthetsz, akkor sem múlik el. - rázta a fejét.

- Remélem tudod, hogy ezt senki más nem tűrné el neked rajtam kívül. - mondtam neki nyersen, aztán elsétáltam mellőle. Már elegem volt ebből az egészből és teljességgel ingerült voltam, meg akartam ütni őt még vagy ötször, de nem tettem, az nem én lettem volna. Az az egy ütés is kis lelkiismeret furdalást okoz, de hogy meri apát belekeverni ebbe az egészbe? Kifelé pedig belefutottunk a másik problémámba, ám ez kevésbé volt olyan rossz. Miha mosolyogva nézett le rám, én pedig akaratlanul is a mellkasára tettem a kezemet. Közel voltam hozzá és jól esett egy kicsit.

- Minden oké? - kérdezte egy nagy mosollyal.

- Igen. - motyogtam. - Este ráérsz? - kérdeztem egy nagyot nyelve. Féltem, hogy őt is el fogom valahogy magam mellől marni.

- Persze. - bólintott egyet és egy puszit nyomott az arcomra, amitől kirázott a hideg, konkrétan majdnem elájultam tőle. - Majd írok. - bólintottam egyet és egy kis mosollyal néztem még utána. Annyira más, annyira jó.

- Azt hiszem neked szükséged van egy kiadós beszélgetésre. - rázta meg a fejét apa mosolyogva.

- Apa. - nevettem zavaromban.

- Szóval Miha a mintagyerek otthon? - kérdezte apa, mivel látta, hogy már nem vagyok úgy felzaklatva, mint ezelőtt. Beültünk az autóba én pedig csak meséltem neki Szlovéniáról, hisz nem volt még úgy igazán lehetőségem rá. Jó volt visszagondolni arra az utazásra még ha minden ötödik percben eszembe is jutott Dominik, Koper-ben otthon éreztem magam.

_______________________________________
Mindenért vállalom a felelősséget. 😅😂 Remélem tetszett, és már alig várom, hogy hétfőn olvassátok a következő részt! 😍😍😍😘