Az öcsém egy sztár

3. rész

Íme a következő rész! Remélem tetszeni fog! ;) Jó olvasást! :)

- Tessék! – hallunk meg egy női hangot, mire belépünk

Egy 20-30 év körüli nő ült az asztala mögött. A teremben különböző rajzok meg képek voltak, de volt egy olyan sarok is, ahol játékok voltak. Nem nagyon számított, hogy egy gimnáziumban volt. A nő nem szégyenkezett azért, amiért ilyen a terme. Sőt, így még otthonosabbnak is tűnt.

- Miben segíthetek? – zökkent ki a gondolataimból a nő

- Öhm... – és nem jönnek a nyelvemre a szavak, pedig nem velem történt

- Megerőszakoltak – nyögi ki Harry, mire lesütöm a szememet, a pszichológus meg figyelmesen hallgatja – és azt mondta az igazgatónő, hogy keressem föl magát...

- Tud segíteni? – bukik ki belőlem

- Persze – mosolyodik el – magán is kell segítenem? – kérdezi tőlem szintén mosolyogva

- Nem, köszönöm – mondom – kettőnk közül Harrynek nagyobb szüksége van rá – nézek az említettre

- Rendben. Akkor viszont megkérném magát, hogy fáradjon ki. Szeretnék beszélni Harryvel

- Oké. Kint megvárlak – ölelem meg Harryt, és kimegyek az ajtón

Kint lerogyok az ajtóval szemközti falnál, és elsírom magam. Elővettem a telefonom, megnyitottam a messengert, és írtam Lottinak.

„Harryt bevittem az iskolapszichológushoz" – adok helyzetjelentést Lottinak

És meg egy sírós szmájlit is odaírtam célzásként. Lottie rögtön látta az üzenetemet, és egyből írt is.

„És ebben mi a rossz?"

„Az, hogy k*rvára egyedül vagyok, és itt bőgök a pszichológus ajtaja előtt" – írtam le őszintén az érzéseimet

„Tényleg nagyon egyedül lehetsz, ha ilyen rondán írsz. Nem szoktál ennyire ideges lenni" válaszol, és még egy aggódó szmájlit is mellé ír

„Tényleg nagyon egyedül vagyok" – írom neki fél percen beül, és egy sírós szmájlit is mellé írok

„Pill..." – kapom meg a választ, mire dühösen a földre dobom a telefonom

- Na! Ne csapkodjunk kérem – hallom meg Lottie hangját

Egyből fölpattantam, és a barátnőm karjaiba zuhantam. És csak sírtam, sírtam és sírtam. Ő meg nyugtatott. És ekkor kilépett az ajtón Harry, és a pszichológus.

- Akkor holnap találkozunk – köszönt el Harrytől, aki boldogan megölelte

- Szia Gemma – ölel meg engem is – Gemma, ő itt Sarah – mutatja be nekem a pszichológust

- Gemma! Bejönnél egy kicsit? – szól nekem a pszichológus

Biztos észrevette a kisírt szememet.

- Persze – mondom engedelmesen, és bemegyek utána, és becsukom az ajtót

- Szóval – néz rám, és megtámaszkodik az íróasztalán – szerencsére nincs nagy baja Harrynek. Nagyon jól tettétek, hogy egyből idejöttetek. Ha csak órák után jöttetek volna, lehet, hogy magába fordult volna, és akkor nehezebb dolgom lett volna. De így csak párszor kell találkoznunk, és olyan lesz, mint régen. – mondja el a fejleményeket – de szerintem rád is rád férne – mondja mosolyogva

- Nem is tudom – hajtom le a fejem – csak le kell nyugodnom. Nem kell nekem pszichológus. Vannak barátaim, majd ők segítenek. De ha nagy baj van, akkor ígérem bejövök magához

- Kérlek, tegezz – mondja mosolyogva

- Rendben – mondom már én is mosolyogva

És ekkor megszólalt a csengő.

- Öhm... – jut eszembe – nem voltunk bent ezen az órán. Kitől kérhetünk igazolást? Magá... tőled – mondom mosolyogva – vagy az igazgatótól?

- Majd én írok – mondja, és megfordul, majd ír két papírra igazolást – tessék – adja a kezembe

- Köszi

- Akkor szia – kísér az ajtóhoz

- Szia, és mindent köszönök – mondom, és kilépek a folyosóra, ahol már ott volt az egész banda

Mosolyogva megöleltem Harryt. Az ölelésbe csatlakoztak a többiek is, így egy kicsi dugót alakítottunk a folyosóra. De nem számított. Most az volt a lényeg, hogy nem voltunk egyedül Harryvel, hanem a többiek támogattak minket.

- Itt az igazolás – adom oda Harrynek – ja, és azt mondtam a pszichológusnak, hogy nekem nem kell hozzá mennem, mert a barátaim majd segítenek nekem – nézek a többiekre vigyorogva

- És az mit jelent, hogy segítenek? – vonja fel a szemöldökét Niall – a rabszolgáid leszünk? – kérdezi nevetve

- Hidd el, Gemmától még az is kitelik – nevet fel Louis, mire a húga tarkón csapja – Héé! Hugii! Ne bánts – mondja nevetve

- Milyen hugi? – nevetek fel, mire Niall kérdőn néz ránk

- Hát nem a húga? – kérdezi

- Dehogynem. 2 perccel idősebb Lottinál – mondom nevetve

- Jaa! – nevet fel Niall

- Az komoly 2 perc – próbálja menteni a menthetőt Louis

- Igen – teszi a vállára a kezét Liam – az nagyon komoly 2 perc – piszkálja

- Jól van. Le lehet szállni rólam – emeli föl a kezét Louis

- Lottie! Tudod mit adunk neki szülinapjára? – fordulok az említetthez

- Na, mit? – kérdezi Lottie nevetve

- Egy pólót, amire ráírjuk nagy betűkkel, hogy +2 perc – mondom nevetve – neked meg azt, hogy -2 perc

- Oké – nevet fel Lottie

- Na, menjünk órára – mondja Liam

- Oké – mondjuk egyszerre, és elindulunk a termünk felé

Átöleltem Harryt, és úgy indultam el. Aztán Harry másik oldalán megjelent Lottie, Waliya és Zayn. Az én oldalamra meg beállt a 3 fiú, Niall, Liam és Louis sorrendben. A szívem hirtelen a torkomban dobogott...

Remélem tetszett! A véleményeteket meg írjátok le kommentbe! ;)