Másként a világon

Változásom korszaka?

7. osztályban kezdtem kapizsgálni, hogy mi újság velem: a saját nemem iránt "is" érzek, ezzel nem is foglalkoztam. A hangom is elég durván megváltozott, a bunkóságommal pedig egyre messzebb és messzebb jutottam. Már ott tartottam, hogy visszapofáztam a tanároknak, verekedtem, egy csomó mindenbe belekeveredtem. Magamra nem tudnék ismerni mi lett belőlem. Anyumtól is kaptam egy illemkönyvet, amit csak kinyitottam, meg be is csuktam. Aztán igyekeztem kontrolálni magam, amit év végére sikerült, azonban a jegyeimen nem tudtam változtatni. Emlékszem egy hónapig bárányhimlős is voltam és szenvedtem elégge.

8. osztályról már tudok részletesebben beszélni, a legemlékezetesebb évem (nem csak pozitív értelemben). Jött egy új lány a suliba aki két évvel fiatalabb nálam és ő belémszeretett, én annyira őt nem igazán, és ő kérdezte meg, hogy járunk-e és igent mondtam. Nevezzük ezt az első komolyabb kapcsolatomnak. Kettő hónapig tartott amíg bele nem untam. Ő elmondott mindenfélének, az osztálytársaim meg csak röhögtek rajtam, hogy nem vagyok már vele, korábban meg az volt a gond, hogy vele járok, így nem értettem mit akarnak. Aztán az új év után egyik osztálytársam mutatott egy weboldalt az AnoTalkot, ahova mint ő csak trollkodni jártam fel. Egyszer összefutottam egy meleggek aki rájött h csak tréfálkodom így le is szidott h itt van aki komoly kapcsolatot keres. Na a következő személy 2 évvel idősebb volt nálam és bejött nekem. Ő volt az, aki megerősítette bennem a fiúk iránti érzelmemet. Távkapcsolatunk egészen áprilisig tartott ami jó hosszú idő volt, de belefáradt és nem láthattam őt ami rossz érzés volt. Meg volt ennek más oka is. Egy március közepi napon a fiú osztálytársaim úgy határoztak h kiveszik a telefont a kezemből és megnézik mit csinálok, és elolvasták az üzeneteimet. A piszkálódások száma rohamosan nőtt és egyre jobban veszítettem el az önuralmamat magam felett. Az osztályom értelmesebbik fele, a lányok azt mondták minél hamarabb szakítsam meg vele a kapcsolatot. Meg is lett egy idő után. A szekálásra visszatérve, buzinak, f*szszopónak, és minden másnak elmondtak. Lelkileg nem is bírtam tovább, úgy éreztem tönkre tettek belülről (amit mai napig nem tudok kiverni a fejemből). Akkoriban tudniillik nagyon gyenge voltam mindenhogy. Egyik suli utáni napon úgy határoztam, hogy nem haza megyek, hanem a halálba. Kimentem a vasúthoz majd kiálltam oda tárt karokkal. Jött a vonat, azonban egy férfi megmentett engem és csak odaüvöltötte a fejemhez, hogy az életet élni kell, nem eldobni, és hozzámvágta a táskámat is. Csak mentem haza és elgondolkodtam ezen amit mondott.  Visszamentem másnap a suliba és hallgattam ezuttal is a csúfos megnevezéseket. Annak örültem, hogy megszabadulhattam tőlük, ugyanis én mentem egyedül abba a gimibe, amibe most is járok. Óriási öröm volt megtudnom, hogy felvettek oda, sikerült az amiben nem hittem, a város legrangosabb gimnáziumába felvettek. Azóta az Ex-barátnőmmel is kibékültem és jóban is vagyunk. Év vége, ballagás, nem tudtam másra gondolni h itthagyom őket és legnagyobb részben emiatt könnyeztem el örömömben. Legnagyobb meglepetésem pedig az volt, hogy másodszorra is kineveztek az év tanulójává az 5. osztály után, óriási öröm volt számomra ez az egész, boldog voltam, azóta éreztem ekkora örömöt, mikor először megválasztottak. Ennyi kínlódás után rájöttem, a középkorú férfinak igaza volt, az életet élni kell, nem eldobni.

A nyáron gyűjtögettem az új osztálytársakat Facebookon, a negyede vissza se jelölt. Nem csodáltam, hiszem nem ismertem őket. Azon a nyáron nagyon jól éreztem magam, izgalommal készültem az új tanévre az új suliban.