This is me (Baekyeol ff.) [BEFEJEZETT]

> 4. fejezet <

Késő este van, Yoora pedig pár perce vitte el a fiúkat. Körülbelül hat-hét óra ébredt fel a két lurkó, s tulajdonképp azóta játszotta Chanyeollal, ki amúgy éppen zuhanyzik most.

A sógornőmmel megbeszéltünk egy találkát holnap délre, ugyanis a férje akkor van otthon, és tud a kicsikre vigyázni, míg ő kimozdul egy kicsit. Már előre tudom, hogy el fog képedni azon, amit mondani fogok neki, sőt, abban is biztos vagyok, hogy Chan miatt ellenezni kezdni majd, így egy picit tartózkodom tőle.

- Elbambultál. Min töröd a fejedet? - fonódik két kar a derekamra, én pedig feleszmélek, hogy ugyan abban a pózban állok, mint mielőtt elment fürdeni.

- Térjünk vissza rá holnap, jó? - sóhajtok fáradtan, hiszen a gyerkőcök jócskán lefárasztották ma az agyamat, és ahogy látom, nem csak nekem. 

- Rendben - simít végig a felkaromon, majd egy csókot nyom az ajkaimra, s szorosan megölel.

***

Reggel minden megszokottan zajlik, viszont amint Chanyeol elhagyja a házat, fáradtan sóhajtok fel. Az éjszaka csak hánykolódtam az ágyban, s aludni egyáltalán nem tudtam. Talán azért, mert ma talán életem második legnagyobb döntését kell átbeszélnem Yoora-val? Vagy azért, mert utána Chanyeol elé is oda kell állnom vele?

Fáradtan dörzsölöm meg az arcomat, miközben már felöltözve ülök a laptopom előtt, hogy a tegnapi kevéske munkát befejezzem. Alig négy órám van a találkáig, de már most remegek, ahogy arra gondolok, hogy nem fog összejönni a dolog.

A takarítók hamarosan elmennek, így indulás előtt még átsikálhatom egyszer utánuk a házat, s átszellemülhetek az idegességem okára. Minek átszellemülni, mikor egész életemben ezek a kérdések forogtak a fejemben?

Hirtelen egy hangos csörömpölést hallok a hálószoba felől, mire szinte azonnal felkelek ültömből, s indulok meg a zaj irányába. Mikor meglátom, mi is tört össze, egy pillanatra megszédülök, majd  nagyjából sikerül normalizálnom a lélegzetemet is. Azt hiszem, holt sápadt lehetek most...  

- U-uram... N-nagyon sajnálom, én nem szándékoztam l-leverni, cs-csak a könyököm é-és pont fordultam, a-aztán... - kezd el hadoválni össze-vissza, de inkább leintem, és némán felteszem a kezem, hogy hagyja el a szobát. Sőt... az egész házat.

- Ki van rúgva. Maguk elvileg profik. Fél évig kiváló munkát végeztek, de az, hogy a párommal és a családommal készíttetett fényképet olyan magasságból leverte, csak gratulálni tudok. Nem jelentem fel a cégüket, pedig ez igen drága keret volt, helyette azt kérem, hogy soha többet ne jöjjenek ebbe a házba, és a férjemet se hívogassák, különben a bíróságra megyek - nézek rá idegesen, miközben a szavaim felét gondolom csak komolyan, de legyek most bármilyen, egyszerűen szomorú vagyok, hogy a számomra legértékesebb tárgy a világon, összetört.

A nő semmit nem szól, csak fejet hajtva távozik a szobából, egy bő tíz perc múlva, pedig enyhe hangzavar társaságában elhagyják a takarítok a házat. 

Fogalmam sincs, mit kellene csinálnom most, hiszen az egy fontos tárgyat tört össze az a nő. Fel kellene hívnom Chanyeolt? nem... most dolgozik, nem zaklathatom fel ezzel. Inkább csak egy üzenetet küldök neki, és majd ha lesz ideje, megnézi. Teljes pánik van most rajtam, két okból is ráadásul. 

A szilánkokat összeszedem, s kidobom őket a kukába, míg a képet a polcra helyezem, hiszen nincs mivel visszalógatnom a falra, átszúrni meg nem akarom. Leülök az ágyra, majd a fejemből kezdek kibámulni, miközben a mai napon gondolkodom.

Ez egy jel lenne, hogy nem fog összejönni az, amit szeretnék?

Nem voltam babonás sohasem, most mégis megvagyok ijedve. Lehet mindvégig előttem voltak hasonló jelek, csak én túl szeszélyes voltam, s nem figyeltem oda rá. A legtöbb dolgot véletlennek tudtam be a múltba, de innentől kezdve mindenre figyelni fogok, mert közük lehet a jövőhöz. 

Végszóra még a telefonom is megszólalt, mibe Yoora kicsit feszülten szólt bele, hogy már egy ideje vár a kávézóban, de én sehol sem vagyok. Amint a mobilt letettem, indultam is készülődni, mivel sosem voltam késős fajta, mi miatt most bűntudatom is van, ám nem ok nélkül csúsztam ki az időből.

Nagyon sóhajtva vettem fel az asztalomon lévő iratokat, mikek a sógornőmnek akarok megmutatni arról a dologról, mi miatt ma találkozunk. csak remélni tudom, hogy megérti a helyzetemet, hisz' neki is vannak gyerekei.