This is me (Baekyeol ff.) [BEFEJEZETT]

> Epilógus <

* Négy hónappal később *

Annyira hálás vagyok azoknak az embereknek, akik abban segédkeznek, hogy teljes legyen az életem, és soha, semmiért nem kell sírnom. Nem kell szomorúnak lennem azért, mert valami nem úgy sül el, ahogy én szeretném, vagy bármi másért.

Ez elég öntelt dumaként hangozhat, de ez a nevelésem miatt lehet. Mindig azt kaptam, amit kértem, így ezt most is elvárom. Belém nevelték azt, hogy muszáj mindennek tökéletesnek lennie, emiatt gondolkodom ekképpen.

Daerin már négy hónapja nálunk él, ugyanis szerencsénkre gyorsabban ment az örökbefogadás, mint gondoltuk. Bő két hét alatt, már nálunk volt a gyerkőc, aki amúgy nagyon örül az új családjának, legalábbis ahogy én észreveszem.

Az első napokban még nagyon nehezen ment neki az elalvás, volt, hogy mellette éjszakáztam a földön, mert csak úgy mert elaludni, ha fogom a kezét. Szerencsémre szolgáljon az, hogy sokat voltam vele, mikor az intézetbe került, hiszen a központ olyan nekem, mint a munkahelyem, még, ha nem is úgy dolgozom, mint a többiek.

- Baekhyun - hallom a nevemet valamerről, így a kést le is teszem a kezemből, s a zöldségektől elfordulva, a páromra nézek, ki a kezében beájult Daerinnel sétál felém vigyorogva. - Elaludt, és még a szája is nyitva maradt - áll meg mellettem vigyorogva, s kezd el suttogni.

- Mit csináltatok, hogy ennyire elfáradt? Alig múlt dél, de már alszik. Pedig most csinálom a salátát, aztán már ehettünk is volna - csóválom meg a fejemet mosolyogva, majd a szobája felé elemel a kezemet, némán kérve, hogy fektesse le aludni, rögtön megyek.

Gyorsan felvágom a maradék kettő paradicsomot, majd befűszerezem a zöldségeket, lefedem, beteszem a hűtőbe, s elindulok RinRin szobája felé. Beérve, egy hihetetlenül aranyos látvány fogad, méghozzá az, hogy Chanyeol a pici mellet fekve simogatja a hátát, miközben mosolyogva néz ki a fejéből.

Mindenre számítottam, csak erre nem. Négy hónappal ezelőtt, még azt hittem, hogy teljesen magányosan fogom élni az életemet, gyerekek nélkül, de úgy látszik, nem ezt a sorsot szánták nekem. Nos, az élet tele van meglepetésekkel.

Közelebb merészkedve melléjük, leülök az ágy szélére, mire aztán Chan is felfigyel, hiszen a szekrény nézése helyett, engem kezd pásztázni. Beharapott ajkakkal, s csillogó szemekkel méregetem őket, mi miatt persze az ajka rögvest feljebb gördül, s a simogatást abbahagyva kulcsolja kezét az enyémmel össze.

- Örülök, hogy tökéletes az életünk - suttogja nekem, megcirógatva a kézfejemet.

- Én is - helyeselek, aprót bólintva.

- Sosem gondoltam volna, hogy élhetek kiegyensúlyozott életet, erre tessék. Elveszek egy vadidegent, és bumm, meghozza nekem a tökéletességet. Emlékszem, mennyit vitáztam apámmal, hogy nem akarom ezt az egészet, de végül is, milyen jó, hogy nem enyhült meg. Anélkül most káosz lenne, nem pedig teljes öröm és boldogság. Szóval, köszönöm, hogy vidámmá teszel engem meg a napjaimat - simít az arcomra, majd összeérinti az orrunkat.

- Szeretlek Chanyeol. Hálás vagyok, hogy jó vagy hozzám - bújok hozzá, ugyanis ha elérzékenyülök, akkor sokkal jobb a nyakába sírni, mert azt nem látja, csak érzi.

- Én is szeretlek, Baekhyun. Inkább én lehetnék hálás neked, amiért megtanítottál arra, hogy nem minden ellenzett dolog lehet rossz.

______________________________________________________

Nos, a minifici végéhez értünk. Ugyan nem keltett akkora érdeklődést, mint szerettem volna, mégis iszonyat hálás vagyok azért, mert elolvastátok, s szerettétek. Ezt eredetileg is így terveztem, s örülök, hogy minden úgy ment, ahogy szerettem volna~

Köszönöm, hogy velem voltatok! További kellemes napot nektek^^