Egy Rosszfiú problémái - Ninjago

Szerpentin a hűtőszekrényben (megírva: Az Intézet elfoglalása után)

Nya szemszöge:

Azon a délelőttön épp a fedélzeti gyakorlófelszerelést próbálgattam. Király cucc, majdnem olyan, mint a kolostorban...
Az egyik egyensúlyfejlesztő feladatot egy dühös kiáltás zavarta meg:
– COLE! – ordította Kai a hajó belsejéből.
Villámgyorsan lerohantam a lépcsőn, át a keskeny folyosón, egyenesen abba a terembe, ahol Ninjago hősei szabadidejükben videójátékoznak.
A tűz mestere karba tett kézzel dühöngött. Mellette a gyanúsított, történetesen Cole először higgadtan, aztán nyugtalanul, majd egyre idegesebben méregette a másik srácot.– Hogy mered az orrom alá dörgölni, hogy mennyivel jobb vagy?! 
A föld mestere először nem értette, majd meglátta a háttérben a tévé képernyőjét, ahol a Vasököl II rekordjai között csak egy szó díszelgett végig: „Cole."
– Ugyan, most tényleg azért hisztizel, mert valaki jobb volt a gagyi pofozkodós játékodban?! – kérte ki magának. – Én le sem állnék játszani ezzel a hülyeséggel!
– Tényleg? Pedig az eredmények mást mutatnak!
Miközben a két fiú hevesen vitázott, a hídról újabb kiáltás hallatszott:
– KAI!
Ez csak is Zane lehet...– gondoltam. Mind hárman abbahagytuk, amit épp csináltunk (a srácok a saját igazuk bizonygatását, és pedig egy több napos pizza szelet rugdosását), és felrohantunk a lépcső tetejére.
Tényleg a szőke nindroid volt, aki dühösen lengette frissen kimosott nindzsa ruháját.
Alig bírtam visszatartani kitörni készülő, hangos nevetésemet, így csak prüszköltem egy sort. Ugyanis a ruhadarab pink volt! Tudom, a diszkrétség és az empátia mintaembere vagyok.
– Miért vagy annyira elfoglalva saját magaddal, hogy nem veszed észre, hogy az én mosnivaló ruhám mellé beraktad a te pirosodat! – mondta mérgesen Zane.
– Ma mindenki bal lábbal kelt fel? – nézett körbe tanácstalanul Cole.
– Az én emeletes ágyamon csak balra van létra! – érvelt Kai, szerintem jogosan.
Mivel úgy tűnt, ma ilyen trollkodós nap van, a fekete ruhás is lerohant a konyhába, ellenőrizve levese minőségét, mi pedig követtük.
Oda érve a föld nindzsája kanalat vett a kezébe, majd belekóstolt.
Hirtelen elkerekedett a szeme, és kiköpte főztjét.
– Ó, helló, Cole! – köszönt az ajtóban elsétáló Lloyd mosolyogva. – 
– Sziasztok! – vett észre minket is. – Láttam, hogy Jay nyúlt a levesedhez. – mesélte. – Azt mondta, ráfér. Na, szia! – majd fogta magát, és elsétált. Félve néztünk a tönkretett szakácsra, aki épp felrobbanni készült.
– JAY! – üvöltötte.
A hálószobában összegyűlve mindenki a saját sérelmén problémázott. – Nem tudtad magadban tartani a pontszámot? – dühöngött Kai.
– Három napig tartott összeraknom! Három. Napig! – kiabált Cole.
– Kimondatlan szabály, hogy a másik robotjához nem nyúlunk, ugye, Zane? – meredt Jay az állítólagos tettesre.
– Hogy legyen ebbe a cuccban félelmetes, hiszen ez pink! – mondta a jég mestere sértetten. Ekkor azonban Sensei lépett be a szobába, csendre intve minket.
Lloyd is előbújt a fürdőből, ahol eddig hallgatta a srácok vitáját. Mögüle pedig előkerül egy kalapács, jó pár fűszer és egy mosószer is.
A kisfiú elnevette magát. Mindenki elindult a szőke fiúcska felé.
– Előbb én bunyózom le! – határozta el Cole.
– Nem! – lépett közbe a Mester. – Nem lesz itt semmiféle bunyó! – erre a kijelentésre mindenki csalódottan húzta el a száját. – Én kértem meg erre. – magyarázta. – Nem is gondoltatok rá, hogy kiderítsétek, igaza-e a vádak?! Remélem tanultatok belőle! – okított.
– Csak azt tanultuk meg, hogy a mai lecke béna! – egyszerűsítette le Kai.
– Nem minden lecke szól a harcról. – torkolta le Sensei. – És valahová eltettem a tankönyvet.