A megtisztulás körútja [LMBTQ, Zombi Apokalipszis]

Bevezető

Ma van a háromszázadik évfordulója annak a napnak, amikor minden megváltozott. Az emberek már nem voltak emberek, és akik mégis azok maradtak azok félhettek minden egyes nap, minden egyes percében. Az emberiségnek kis része maradt fent csak és mi itt ezekben a romokra épült kis településeken élünk. Mindenkinek megvan a maga feladata. Egyesek az élelmiszerekért felelősek. Mások azért, hogy biztonságban legyünk a biztonsági zónán belül is. De vannak olyanok akik vezetők, és vannak olyanok akik elzártan élnek bűntetteik miatt.
Az élet nem egyszerű ezen a helyen. Habár egyszer tudom hogy az volt. Az egész nagyon régre nyúlik vissza. Még a hidegháborúk korszakában kísérleteztek titokban embereken vírusokkal, amiket felhasználhatnak egy következő világháborúban, úgy hogy a maguk területét biztonságban tudják. Az idő múlásával ezek a kísérletek abba maradtak, mert már nem volt rá szűkség. Ám a Kínai létesítményekben a vírusokkal és baktériumokkal tovább foglalkoztak, míg végül egy baleset következtében ez kiszabadult. Az első hónapokban csak kevés hírt hallottunk kitörésekről. A vírus kezdetben nagyon gyenge volt. Ott lappangót mindenkiben mélyen a vérükben és csak a megfelelő időre várt. Aztán egy napon a tragédia elkezdődött. A sok fertőzött ember szerte a világon mint egy időzített bomba átalakult egy másik emberré. Egy ember feletti emberré, akik teljesen észvesztve gyilkolásba kezdtek és evésbe. A vírus rohamosan elterjed, és a világ amit ismertek teljesen eltűnt. Mi már egy olyan nemzedék vagyunk akiknek a történelem ennyiből áll. De ez a nap a legrosszabb az összes közül.
A háromszázadik évfordulóval elindul a következő tisztító csapat. A tisztító csapatok minden század évfordulón útra kelnek, azért hogy a világot megtisztítsák a fertőződöttektől. Majd visszatérhetnek, de ez csak vágyálom. Az csapatoknak mindig öt évvel többet kell járniuk, mint az előző csapatoknak, de egy kezemen megtudom számolni hányan tértek vissza azok közül akik elindultak. Idén pedig én nekem is mennem kell, és sosem féltem még ennyire.