A megtisztulás körútja [LMBTQ, Zombi Apokalipszis]

5. Fejezet: A remény

Reggel felkeltünk, és folytattuk utunkat a vonatállomás felé. Útközben több helyről láttam kiszaladni fertőzötteket. Azt hittem ennyi idő után már alig fogunk látni párat főleg hogy az északi részre vettük az irányt, ahol elvileg nyugalmasabb a helyzet.
- Honnan tudod Robot, hogy a vonat működik? – kérdeztem miközben tisztogattam Benn sebeit.
- Mert ő a felderítők között volt. – mondta Benn majd folytatta - Nem tudja senki, de vannak felderítőink, akik folyamatosan járják a külső helyeket feltérképezni a helyszíneket és csapdákat hagyva becsalogatni a szörnyeket hogy majd kísérletezzenek velük és folytathatnám. Lényegében tudni kell hogy milyen menekülő funkciók lennének egy belső kitörés esetén. A vonat az egyik. Ez elvisz minket több városon át. Északra pedig mindig a legjobb csapatokat küldik tisztogatni. Szóval arra nem nagyon eshet bajunk sem. Áuuu.... – éppen alkoholt öntöttem a sebére.
- Akkor nagyon örülök hogy itt vagy velünk Robot. – mondtam majd rámosolyogtam. Lassan de oda értünk egy kis állomáshoz, de sehol nem volt egy vonat sem.
- Francba! – óbégatta Aron.
- Úgy látszik valakik már elmentek a vonattal. Talán álljunk rá a sínekre és kövessük észak felé a síneket... - mondta Kester.
- Nincs elég benzinünk. Már éppen hogy csak van ebben is, és nem fogunk a közelben találni. Gyalogolnunk kell majd. – mondta Robot.
- Várjatok! – mondta Aron – Én hallok valamit.

Egy vonat éppen beérkezett, de ment is tovább viszont az ajtóinak nagy része nyitva volt, így Aron nagy kanyart vett és követni kezdte a vonatott, majd kiszálltunk és elkezdtünk rohanni. Aron felugrott a vonatra majd felsegítette Robotot. Utána Kester ugrott, majd Benn. De én már nem értem be őket. Három vagonnal hátra maradva ugrottam fel az egyik kocsira. Halottam ahogy Kester a nevemet ordibálja.
- JÓL VAGYOK! – ordítottam majd megfordultam és három szörnyeteg nézett szembe velem. Nálam pedig csak egy kés volt. A három fertőzött nekem kezdett rontani, és a földre tepertek mire lövéseket halottam. A testek rám nehezedtek és nem láttam ki adta le a lövéseket. Egy női hangot halottam:
- Óvatosan szedjétek le róla! – Éles és nagyon erőteljes hangja volt. Két ember jött leszedni rólam a hullákat az egyiknek ezüstfehér haja volt, mint egy anime szereplőnek. A másik pedig kistermetű volt mint egy kis kobold.
- Mi a neved? – kérdezte egy vörös hajú nő miközben két kisebb kardféleséget szegezett rám. Feltettem a kezemet, és rájuk mosolyogva megköszönte, hogy megmentettek.
- Az én nevem Frances Reader! A csapatom három vagonnak előrébb ugrottak fel. – Mondtam mire láttam hogy az egyik doboz mögül egy kislány lép elő. Gyönyörű szőke haja volt és kék szeme mint egy játék babának.
- Azt de gyönyörű vagy. – mondtam neki mire a vörös hajú nőhöz rohant és hozzá bújt.
- Az én nevem Ruby Sweete. Az ott Nathan, a törpe pedig Ibik. Ti nem az északi osztaghoz tartoztok, ha jól tudom?! – nézett rám szigorú tekintetével.
- Nem. Mi a keletihez de baleset történt. Most északon próbálunk szerencsét. – mondtam mire a törpe felnevetett.
- Ezek a rabok! Ki gondolta volna, hogy pont ti kerültök az utunkba. De ez pont tökéletes. Ruby így menni fog a tervünk. – mondta a törpe miközben a vörös hajú nőre nézett, aki eltette kisebb tőrszerű fegyverét.
- Igen. De nem ismerjük őket. Nem tudhatjuk mit szeretnének. Nem fogom Elena testi épségét veszélyeztetni pár lehetséges szövetséges miatt. – mondta Ruby mire közbeszakítottam a platinaszőke srácot.
- Akármi is a tervetek benne vagyunk. Mi nem szeretnék visszatérni a városba. Újrakezdeni szeretnénk. Nem tudom mik a terveitek, de ahogy látom ti se azt követitek, amire megbíztak benneteket. – mondtam mire a szőke srác leguggolt hozzám, és a szemembe nézett:
- Mi megmentjük a világot ezektől a szörnyektől és a gonoszaktól. Nem vagyunk rosszak. Viszont azt a kislányt el kell vinnünk innen a lehető legmesszebbre. A rendek úgy gondolják a vére egy kulcs lehet az ellenszerhez, és ezért úgy kezelik mint egy kísérleti patkányt. Az egész tisztogatás ügy egy jó lehetőség volt a szöktetésre. Most elvisszük őt a legmesszebb egészen az északi partra majd áthajózunk egy szigetre. – mondta mire kikerekedett szemekkel néztem a kislányra, majd vissza Nathanre.
- Tudom ez sok így egyszerre. A sziget messze van, de a legjobb tudomásom szerint csak egy működő hajó van ami elvisz odáig szóval oda nem tudnak követni. A szigeten egykori laborok vannak, így talán tényleges ellenszert is találhatunk. – mondta Ruby.
- Ez hülyeség! Az ellenszerek mind ott vannak a Kínai létesítményekben. Azokat nem sokszorosították a kitörés után mindet lebombázták. – mondta a törpe miközben én továbbra is a piszkos padlón térdeltem a halottak között.
- Segítünk nektek. – kinyújtottam a kezemet Ruby felé, majd kezet ráztunk. Felsegítettek, és vártunk hogy beérjünk a városba. Reméltem Aron beleegyezik a dologban. Egy cél kellett neki. Most pedig itt van a kislány. Egy remény.