A megtisztulás körútja [LMBTQ, Zombi Apokalipszis]

14. Fejezet: Fények Városa

A buszból kifogyott a benzin vagy akármi is történt de teljesen lefulladt. A város egy enyhén betontömbős részén voltunk, amikor láttunk egy családot kiszállni egy kocsiból nem messze onnan ahonnan lerobbantunk.
- Héj! – Köszönt oda Ibik mire a család apukája fegyvert rántott és egyenesen rá célzott.
- Kik vagytok? – Kérdezte az apuka.
- Túlélők! Kérem. Nem akarunk bajt. – Mondta Ibik, majd a férfi letette a fegyvert.
- Van vizetek? Winter kislányom már két napja nem ivott. – Mondta az anyuka.
- Sajnos nincsen. – Mondta Ruby miközben hátizsákjában öt palack víz volt. A két szülő és két lányuk ott állt előttünk, és én még mindig nem hittem el, hogy ennyi idő után is vannak idekint élő emberek. Az egyik lány nagyobb volt. Karba tett kézzel támaszkodott a kocsinak, és Ibiket méregette.
- Te is egy szörny vagy? – Kérdezte a kislány akit Winternek hívtak.
- Én kinövésű vagyok. Ez egy betegség. – Mondta Ibik sértődéssel hangjában.
- Nekünk tovább kell menünk. – Mondta az apuka, majd elindultak a családjukkal.
- Ne! Kérem! – Mondtam mire Ruby megfogta a karomat.
- Szűkségünk van az emberekre! – Mondtam neki majd visszafordultam és oda mentek a családhoz.
- Látom már egy ideje keresnek vizet. Egy hajóhoz tartunk. A célunk egy sziget. Ha van kedvük tartsanak velünk. Tudom nem ismernek minket, de nem veszítenek semmit ha útközben találnak vizet és ki tudja. Mit szólnak? – Kérdeztem mire az anyuka rámnézet és azt mondta:
- Ez az otthonunk. Nem szeretnénk elhagyni. – Az anyuka megfogta a kicsi kezét, majd az így szólt:
- Anya én a bácsiékkal szeretnék menni! Ez itt már egy romos hely. – A kislány okosabb volt kora ellenére.
- Nekem nyolc lenne. Tartsunk velük. – Mondta nagyobbik lány.
- Remek. Akkor menjünk. – Mondta Ibik majd mind együtt gyalog nekivágtunk a nagy útnak.

– Az én nevem Frances Reader egyébként. – Mutatkoztam be az út közben.
- Én Mason Sanchez vagyok. A feleségem Abigail, lányaim Winter és Pearl. – Mutatta be a családját a férfi.
- Milyen gyönyörű nevek. Maguk idekint éltek? – Kérdeztem mire az apuka elmosolyodott.
- Mindannyian idekint élünk nem? Egyébként megszöktünk egy nagyobb csoporttól. Nem volt már biztonságos. Te pedig a fények városából jössz? – Kérdezte az apuka mire én kikerekedett szemekkel pillantottam rá.
- Öhm... Fények városa? Arról nem halottam még. A fallal körülvett városból jöttem. – Mondtam.
- Igen az a fények városa. Nem engedtek be minket hiába mentünk a kapuhoz. A szüleimmel Spanyolországból szöktünk ideáig. Még kicsi voltam így nem sok dologra emlékszem csak arra, hogy bezárták előttünk az ajtókat. – Mondta az apuka.
- Hát tudja. Az a város minden csak nem a fények városa. Biztonságos a szörnyekkel szemben. De nem biztonságos az emberek ellen. – Mondtam mire az apuka bólogatott.
- Azt elhiszem. És mi a tervezetek a szigeten? – Kérdezte.
- Egy kislányt viszünk oda. A neve Elena. Viszont elszakadtunk a társainktól egy nagy káosz során, így most oda tartunk. Bizonyára ők is ott vannak. – Mondtam mire a férfi fintorogva nézett rám vissza.
- És mi lesz ha nem mennek oda? – Kérdezte mire megálltunk.
- Ott lesz. – Mondta Ibik majd elénk tárult egy nagyobb stég a hajóval.

Beléptünk. A hajó nem volt óriási. Épp hogy elfértünk. Ibik a vezérlőhöz sietett. A kis család pedig talált vizet majd kiugrottak a bőrükből. Ruby a vizet bámulta. Kester a hátam mögé került és összekulcsolta a kezét a hasamon keresztül, majd megcsókolt.
- Akármi lesz elmegyünk arra a szigetre. – Mondta.
- Igen. Vagyis remélem. – Mondtam.
- Most pedig várunk vagy mi? – Kérdezte a nővér.
- Szerintem egy napot várunk igen. Aztán ha nem jön senki egy kisebb csapattal körül nézünk a város másik oldalán. – Mondtam mire Ruby felpattant és elindult.
- Te mit csinálsz? – Kérdeztem feldúltan.
- Nem fogok tétlenül várni és itt ücsörögni várva a csodát. – Mondta miközben fegyvereit töltötte újra.
- Ne csinálj hülyeséget Ruby! – Mondta Robot miközben halat próbált a vízben vadászni.
- Nem tudjátok milyen érzéseim vannak. El megyek körülnézek és estére visszatérek! – Mondta majd elindult.
- Hagyjad! Had menjen. Tud magára vigyázni. – Mondta Kester.
- Rendben. – Mondtam, majd én is kerestem egy szimpatikus helyet a hajón.