Árvából Herceg

2. rész

Meg sem álltam addig, amíg el nem értem a palotához.
Közelebb lépek a kapuhoz, ahol két, jó erőben lévő férfi az utamat állja.
-Mit akarsz? - kérdezi az egyik egy megvető pillantással.
-Én... én a hadnagyhoz jöttem. - mondom.
-Azt hiszed, hogy majd egy magadfajta jöttmenttel szóba fog állni? - nevet fel a másik.
A jó kedv nem tart sokáig, mivel egy mögöttük álló férfi odaszól nekik.
-Egy magafajta kivel fogok szóba állni?
A két férfinak egy pillanatra megfagy a vér az ereiben.
-Hadnagy! - fordulnak meg erőltetett mosollyal az arcukon.
-Ez a fiú Önt keresi. - mondja az egyik, mintha az előbbi beszélgetést meg sem ejtettük volna.
-Engedjétek be! - jön közelebb.
-Ahogy akarja. - mondják, és félrelépnek.
Elsétálok mellettük, miközben ők degradáló pillantással méregetnek engem.
Hallom, ahogy a kapu egy nagy csapódással becsukódik mögöttem.
Leveszem a táskámat a hátamról, kiveszem belőle a két szatyrot, s átadom neki.
-Köszönöm Dan! - veszi el tőlem.
Belenyúlok a zsebembe, és kiveszem a pénzt.
-Itt van a visszajáró. - nyújtom felé.
-Tedd csak el! - tolja el a kezem.
-Nem fogadhatom el.
Közelebb lép hozzám, megfogja a csuklómat, és gyengéden ökölbe zárja az ujjaimat. Lenézek a kezemre, aztán a hadnagyra.
-Neked nagyobb szükséged van rá. - mondja.
-Köszönöm. - ölelem meg.
-Ha bármire szükséged van, szólj nyugodtan.
Bólintok, s közben elengedem.
-Na menj! Jack már biztos vár.- borzolja össze a hajamat.
Elmosolyodok. Felkapom a deszkámat, és kisétálok a kapun.
-Vigyázz magadra! - kiáltja utánam.