Árvából Herceg

1. rész

Felkapom a hátamra a táskámat, felállok a gördeszkámra és elindulok a város központjába.
-Jó reggelt! - köszönök oda a virágárusnak.
-Szervusz Dan! - köszön vissza mosolyogva.
Tovább suhanok, egészen az utca végéig, ahol egy csapat gyerek jön velem szembe.
-Szia Dan! - mondják egyszerre.
-Sziasztok! - integetek nekik, majd céltudatosan továbbgurulok.
Pár perc elteltével el is érek a célomhoz. Leszállok a deszkámról, és a hónom alá kapom. Felnézek az épületen látható nagy "PÉKSÉG" feliratra, majd az ajtóra, s elindulok befelé.
-Jó reggelt! - köszönök tisztelettudóan.
Mindenki felém néz, de köszönés helyett csak lenéző szempárokkal találom szembe magam. Nem szólok semmit, csendben figyelem, ahogy a sor szépen lassan csökken, én pedig egyre közelebb kerülök a pénztárhoz. Mikor már csak két ember vár arra, hogy az általa választott péksüteményt kézhez kapja, közelebb lépek a pulthoz, hogy szemügyre vegyem a kínálatot. Egy lépést sikerül tennem, mivel az előttem álló hölgy láthatóan elállja az utamat. Szó nélkül visszaállok a helyemre. Ránézek az eladóra, aki egy szemforgatással nyugtázza az imént történteket.
Nem kellett sokat várnom, hogy végre én is sorra kerüljek. Ahogy odalépek a pénztárgép mögött pakolászó eladóhoz, a hölgy arrébb lök a szatyraival, majd kisétál az ajtón bocsánatkérés nélkül.
-A szokásosat? - kérdezi az eladó.
-Igen. - bólintok.
Míg kikészíti, körülnézek a boltban. Összefut a nyál a számban, ahogy szemlélem a sok, finomabbnál finomabb nyalánkságot.
-Kérsz még valamit? - kérdezi.
Visszasétálok a pénztároshoz.
-Nem, köszönöm. - mondom, miközben kiveszem a zsebemből a pénzt, és lerakom a pultra.
Kinyitom a táskámat és belepakolom a két, zsemlékkel teli szatyrot. Becipzározom, majd elveszem a visszajárót, s elindulok kifelé.
-Viszlát! - köszönök el, mielőtt becsukom magam mögött az ajtót.
-Szia Dan!
Felpattanok a gördeszkámra, és elindulok.