Óceánlélek

7. rész

Június 17., kedd

Emma

Csak állt ott, hátát a falnak döntve, zsebre dugott kezekkel, magabiztos mosollyal az arcán. Megint a fiatal alakját öltötte magára, azon kívül volt rajta egy kék, galléros ing és egy kopott farmer. Fürkésző tekintete az enyémet kereste, amit hamar meg is talált, bennük pedig értetlen kifejezés ülhetett az alapján ami a fejemben lezajlott. Azt hittem, hogy nem fog meglátogatni, erre itt van. Arra tudtam csak gondolni, hogy mindenki előtt leszedi a fejem, mert megint tiszteletlen voltam vele amikor áldoztam neki. Vagy talán tényleg érdeklődni fog a hogylétem felől? 

Egy pár másodperce már bámulhattam, mikor megszólalt. 

-Azzal a karddal még veszélyesebbnek nézel ki. - ezt bírja kinyögni? Komolyan? 

-Szerinted alapjáraton is veszélyes vagyok? - gúnyos mosolyra húzódott a szám miközben közelebb lépdeltem hozzá. Még mindig nem értettem a látogatása okát. Felteszem nem azért jött ide, hogy megnézze milyen a kardom.

Dres elrobogott mellettünk, be az arénába, észre sem véve, hogy ott vagyunk. Kérdőn néztem az előttem állóra. 

-Nem hiányzik most az, hogy levesse a lábam elé magát egy szatír.- továbbra is néztem rá. - Köd, amúgy. Tudod, ezt használjuk a... 

-Tudom, hallottam már róla. - vágtam a szavába. - És van neve is a barátomnak: Dresmyn. - a barátom szót hangsúlyozottan ejtettem ki. Azt hiszem feszegetem a határaimat. 

-Igen, határozottan az vagy. - először nem értettem mire céloz, de aztán beugrott, hogy a kérdésemre válaszolt. 

-Óh, akkor ezért úsztam meg szárazon tegnap a gorgó támadását. Biztosan megijedt tőlem. - elegem van, meg se kérdezi tahó módjára, hogy milyen utam volt idefele. - És te hogy vagy? - elővettem a legbájosabb hangszínemet. Remélem, hogy egy kicsit legalább sikerül felidegesítenem. Úgy döntöttem, hogy van útlevelem. 

A tekintete elsötétült, majd aggodalmat láttam a szemében, de ezt aztán tizedmásodpercek alatt felváltotta valami más. Valami egészen más. 

-Akkor jó munkát végeztem! Erős az áldás. - mosolyog. 

-Marha vicces! - megajándékoztam egy jól sikerült műnevetéssel is. - Elárulod hogy minek köszönhetem a látogatásodat? - már nagyon furdalt a kíváncsiság és meg kellett kérdeznem. 

-Érdekelt hogy vagy. És ahogy elnézem minden emberi tartozékod a helyén van, eszerint túlélted a támadást. - szavai közben végigmért, amitől furcsa érzés kerített hatalmába. - Beszélhetnénk valahol kellemesebb helyen esetleg? - meglepett, hiába benne volt a pakliban ez a válasz is. De valószínűleg csak udvarias akart lenni. Beszélni akar valamiről. 

Fejemmel a tó felé intettem, mert van ott egy pad, ami alkalmasnak tűnhet beszélgetéshez. El is indultunk arrafelé és 2 perc alatt ott is voltunk. Leültem a pad egyik végére, ő pedig majdnem a közepén foglalt helyet. Levettem a szandálom, majd belelógattam a lábam a hűsítő vízbe, miközben közelebb húzódott hozzánk a tó széle, így nagyobb bőrfelületen érintkezhettem a vízzel. 

Nem tudtam, hogy direkt csinálta, vagy mágnesként vonzza a vizet magához, de mindenesetre azért elhebegtem egy köszit. 

-Nincs mit. - érkezett a válasz. Ránéztem, de ő meg engem nézett, így elkaptam a tekintetem róla. Erre kaptam egy alig kivehető kuncogásfélét. 

-Csak egy szavadba kerül és játszok veled farkasszemeset. Én mondjuk utoljára az oviban csináltam ilyet. - majd mosolyogva ránéztem. 

-Sokat megéltem ezelőtt, de nem sok ilyen bátor halandóval találkoztam eddig, mint te. Az emberek nem így viselkednek általában az istenekkel, hanem felnéznek ránk, imádkoznak hozzánk és nincs egy rossz vagy egy nekünk ellentmondó szavuk se. Aztán persze ott a másik véglet is, ha nagyobbnak gondolják magukat. Na mindegy, a lényeg az hogy... - szünetet tartott, majd vett egy nagy levegőt. Mintha nem tudná hogyan fejezze ki magát. - Szóval nekem ezalatt a 3 évezred alatt nagyon kevés igaz barátom volt. A legtöbbjük csak a saját maga érdekének forrását látta bennem. Vagy csak szimplán féltek tőlem. És...khm...szóval te meg nem vagy olyan. És én ennek örülök. Vagyis néha felidegesítesz, de tudom, vagyis remélem hogy nem gyűlölsz. Ne haragudj, hogy kirántottalak a megszokott körforgásból, és veszélynek tettelek ki, de csak így tudtam megmenteni az életed. Eddig nem említettem, de mikor kimondtam az áldást már leállt a szíved. Nem tudtak volna megmenteni. És ráadásul Zeusz miatt is meg kellett tennem. Sajnálom.