Things i can't say out loud

3. Elmúlt

Anyának mellrákja volt. Rettegett a műtéttől. Az egész család félt a következményektől, de ő azt tette amit mindig. Minket nyugtatott, erősnek mutatta magát és végigcsinálta. Vizsgálatok és előzetes intézkedések után február 12.-én megműtötték. Már 3 nappal előtte bent kellett maradnia a kórházban, aztán utána sem láthattuk napokig. Egy 10 éves gyerek rosszul éli meg ha nem láthatja az anyját. Napokig rosszat álmodtam és alig ettem. Az evéssel már előtte is előfordultak problémáim, de ez most anyáról szól. 3 nappal a műtét után bemehettünk a kórházba, mivel anya még nem jöhetett haza. Látni azt a sok beteg embert..ahogy csövek lógnak ki belőlük és alig bírnak menni..borzalmas érzés volt. Nem akartam hogy az én anyukám is olyan legyen, mint ők. Az én anyukám nem egy beteg nő, aki alig tud járni. Ő minden nap dolgozni jár, aztán hazajön és segít a házimban. Kiscicákat hoz haza és apa ölébe teszi őket, aki nem hajlandó hozzájuk nyúlni. Elvisz minket fagyizni, vásárolni. Énekel és táncol velem a konyhában. Megtanít varrni, kötni, horgolni, gyöngyöt vesz nekem, mikor azzal akarok foglalkozni. Ceruzákat és lapokat, hogy rajzolhassak. Festéket és rajztáblát. Kiskutyákat néz velem. Fotózkodik velem a kertben. Minden nap fodrászosat játszik a hajammal mielőtt elindulunk. Mindig mosolyog. Mindenki a mosolyunkról ismer fel minket. Két kisgyerekkel jár dolgozni, ahol még több gyerekre vigyáz. Énekel a gyerekeknek, jóban van a szülőkkel, mindenki szereti. Sportolni jár velem, diétázunk, vigyáz mindenkire a családban. Talán túlságosan is vigyázott, azért jutott ide. Túl sok dolgot hallgatott el, folytott magába. Csak azért, mert össze akarta tartani ezt a családot. Nem érdemeltük meg. Egyikünk sem. Sokkal többet érdemelt volna. Milyen érzés úgy felnőni, hogy magadat okolod azért amiért az anyád haldoklik? Hazajött a kórházból, az összes csővel és gyógyszerrel amit kapott. Alig volt magánál, leginkább nem is mehettünk oda hozzá. Fájdalmai voltak és nem ölelhettem meg, mert még jobban fájt volna neki. Nem sokkal később elkezdődött a kemoterápiás kezelése, majd kihullott az összes haja. Legyengült, lefogyott. Mindig rosszul volt, alig kelt már fel az ágyról. Alig mosolygott. Az árnyéka sem volt annak a nőnek aki palacsintákat dobált és esténként felolvasott nekünk. Altatót énekelt nekünk minden este. Bármit megadnék csakhogy újra ott lehessek vele. Mikor az ágyam szélén ülve simogatta a hajam és énekelt nekem. Sugárkezelést kapott, injekciókat. Nagyon sok gyógyszert. Nem találták a vénáját, annyiszor vettek tőle vért. Fel volt dagadva a karja, be volt lilulva és napokig fájt neki minden alkalommal. Aztán nagyon sok hónap után egyre jobban lett. Többször állt fel, jobban kezdett kinézni, nőni kezdett a haja. Úgy nézett  ki, hogy vége van. 3 évig tartott, de vége volt. Anya meggyógyult. Minden rendben lesz. Újra lufik vártak és nagy felirat az ajtón, az iskola utolsó napján. Talán 5 hónapig tartott. Anya meggyógyult, még nyaralni is elmentünk. Életem legszebb nyaralása volt. Aztán egy fizika óra előtt felhívott apa, aztán a telefont könnyes szemmel tettem le. A rémálmok újra visszatértek.