Things i can't say out loud

5. A bátyám

A filmekben gyakran látjuk, hogy a báty vigyáz a hugára, mindentől megvédi. Nekem is van egy bátyám, de ahányszor csak meglátom, sosem jut a biztonság az eszembe. 11 évesen lopott először anyáéktól. Egy évvel azután, hogy megszülettem. Akkor költöztünk ide, mivel az előző házunk kicsi lett volna 4 gyereknek. Először csak kevesebbet vett el, arra költötte amire egy gyerek. Édességre. Aztán egyre többet és többször. Anya nagyon ritkán szólt csak apának, nem akarta, hogy rossz legyen a viszonyuk. Eladta anya jegygyűrűjét is. 16 évesen dohányozni kezdett, minden haverja hozzánk járt. Akkor még csak ritkán láttam részegen. Ő volt a bátyám, tehát úgy éreztem ő az aki vigyáz rám. Vigyáznia kellett volna rám..

Óvodás voltam mikor először veszekedtek miattam. A bátyám közölte, hogy dagadt vagyok és anyáék elrontották. Azt mondta, a többi gyerek csúfolni fog és nem fognak szeretni. Nem ettem semmit az oviban, azt mondtam mindenkinek, hogy csak nem szeretem. Anya ott dolgozott, így gyakran kaptam másféle ételt, hátha azt megeszem. Így is alig ettem, viszont ez sosem látszott rajtam. 5-re értünk haza, az óvoda egy másik városban volt. Enni akartam, de pont otthon volt a bátyám, így újra kezdődött. Egy idő után inkább nem ettem ha otthon volt, így nem kellett a veszekedést hallgatnom. Gyűlöltem. Iskolaotthonos általános iskolába jártam, ami azt jelentette hogy 8tól 4ig ott kellett lennünk. Fél 5 körül értem minden nap haza. Háromszori étkezést kaptunk, ebből setleg uzsonnakor ettem. Az ebédemet és a tízóraimat mindig a fiúknak adtam, így eléggé jóban lettem velük. Az evéssel azóta is gondjaim vannak, a családomtól gyakran kapok megjegyzéseket a kinézetemre, leginkább a súlyomra. Az ikertestvérem ma is malachangokat adott ki mellettem, ameddig a konyhában egy kicseszett kávét megcsináltam magamnak. Akármit teszek, megjegyzéseket kapok. A bátyám kezdte el az egészet. Még mindig félek a véleményétől, mai napig nem eszem leginkább, ha ő is ott van. Minden este együtt filmeztünk. Évekig. Én a haját simogattam, így ő általában elaludt, szóval azt nézhettem amit akartam. Megtanított görkorizni, néha még biciklizni is magával hívott. Csak esténként volt otthon, napközben a városban csinált valamit. Egy idő után még később járt haza, így már alig láttam. Mikor Noémivel összejött, talán akkor romlott el minden. Nagyon aranyos lány volt, tökéletes alakkal, szép arccal. Kedveltem. A bátyámnak valamiért nem volt elég, hogy ilyen barátnője volt, aki láthatóan nagyon szerette, és támogató családja. Ivott, cigizett és drogozott. Fogalmam sincs mit használt, néha láttam nála tablettákat, vagy hogy a cigijébe tett valamit. Először fogalmam sem volt róla, hogy mi történik. Hazajött, nevetgélt, aztán ideges lett és kiabálni kezdett, csapkodni. Egyszer Noémi is nálunk volt, mikor hasonló állapotban fel akarta vágni az eereit a nappali közepén. Szétrúgta a mosogépet, összetörte a járólapot. Betörte az egyik ablakot is. Meglökte a beteg anyánkat, mindenkivel kiabált. De nem ez volt a legdurvább eset.. Az unokatestvérem esküvőjén véresre verte a saját barátnőjét, fellökte az öccsét. Annyit ivott és szívott, hogy azt sem tudta valószínűleg, hogy hol van és mit tesz. De ez nem mentség. Noémivel szakítottak, az eset után nem is találkoztak többé. Nem engedtük a lány közelébe. Fél évvel később, továbbra is így járt haza. Mindennapossá váltak a veszekedések, az ütések, a félelem. Aztán egyik este apa éjszakai műszakos volt, így nem volt otthon. Viszont a bátyám hazajött, pénzt kért anyától. - 2 órája mentél el, akkor is adtam 2000 forintot. Azzal mi lett? - kérdezte anya halkan, hiszen már ő sem mert kiabálni vele. - E..e  elhagytam - dadogta a bátyám. Épp a szobámon keresztül ment át, mert ebből nyílt az övé. A szobabiciklin ültem, egy ideje esténként azzal foglalkoztam, hogy pár kilót leadjak. Elejtette az ezrest, amire azt mondta hogy elhagyta. Végignéztem, de nem szóltam egy szót sem amíg alig állva a lábán felvette. Mutatóujját a szája elé tette, mutatva hogy ne szóljak anyának. - Undorító amit csinálsz. - suttogtam. Rosszullét környékezett ahányszor csak a közelemben volt. -Nem beszélhetsz így velem, a bátyád vagyok. - mondta artikulálatlanul, egyre hangosabban. - Nem vagy. - ráztam meg a fejem. Lerángatott a bicikliről, lelökve a telefonomat. Ordítozni kezdett, alig értettem amit mond. A vállamnál fogva rázott, meghúzta a hajamat. Belemarkolt a hajamba. Mikor megpróbáltam ellökni magamtól, elengedett majd belémrúgott. Belerúgott a térdembe, majd a combomba így csak sántítani tudtam napokig. Anya jött be a hangzavarra, hiszen már én is kiabáltam, hogy engedjen el. Megpróbálta leszedni rólam, de ennek az lett a vége hogy vele kezdett ordítozni, egyre közelebbről. Anya a válláig érhet, sovány és beteg. A bátyám 188 centi körül van, izmos és ideges. Jobban féltettem anyát mint magamat, gondolkozás nélkül ellöktem tőle a bátyámat mikor felemelte a kezét. Sosem féltem még annyira, mint azon az estén. Nekilökött a szekrénynek, a nyakamat kezdte el szorítani, szinte megemelt a földről. A kezébe markoltam, de nem engedett el. Mikor végül megtette, mindhárman ziháltunk. Anya kivitte őt a konyhába, mikor úgy látta hogy már lenyugodott. Én az ágyamra másztam és könnyezni kezdtem. zsibbadt a lábam a rúgásoktól, a nyakamat dörzsöltem mert még mindig lüktetett. Gyűlöltem és azt akartam, hogy soha többé ne kelljen látnom. Aznap este óta nem számítom családtagnak. Heteken keresztül nem szóltam hozzá, kerültem a találkozásokat. Mára már hozzászólok, de csak ha muszáj. Nem akarok anyának fájdalmat okozni azzal, hogy a gyerekei utálják egymást. Szeretné ha adnék neki még egy esélyt. Szó nélkül távozom minden alkalommal, mikor róla van szó. És nem ez volt az egyetlen rossz amit ő okozott..