👨‍👩‍👧‍👧Sobre mi família y mi casa👨‍👩‍👧‍👧

132 6 0
                                    

A nevem Luna. Luna Byrne. 17 éves vagyok és most kezdem el a gimnáziumi utolsó évemet. Kitünő tanuló vagyok, hiszen a jövőbeli terveim miatt nem engedhetek meg magamnak ötösnél rosszabb érdemjegyet. A szüleimmel és a kishúgommal élek az Arizona állam beli kis városban, Mesa-ban, ami igaz, hogy majdnem fél millió lakossal rendelkezik, és a nagyon kellemes éghajlat, valamint a modernizáció miatt egyre nagyobb népszerűségnek örvend a túristák körében, mégis nagyon nyugodt, békés terület. Ha valaki megkérdezné tőlem, hogy szeretek e itt élni, gondolkodás nélküli nagybetűs IGEN lenne a válaszom.

Az édesanyám Dr. Linda Byrne-Morton, egy köztisztességben álló mesai személy, ugyanis ügyvéd, nem mellesleg a szakmájában nagyon jó. Nagyon kevesen engedhetik meg maguknak, hogy az ügyüket képviselje, azonban a fiatalkori nehézségei miatt gyakran nemes összegért vállal el pereket.  Nagyon rossz gyermekkora volt. Az édesanyja kurva volt. Az életét eladta "élvezetekért", feltéve ha ez a "munka" nevezhető annak. Az akaratlanul besikeredett lányával is így tett, Őt is pénzért adta el, egy olyan házaspárnak, akiknek nem lehetett gyermeke. Tulajdonképpen, ha úgy vesszük, akkor segített egy házaspáron, de amikor az anyukám ezt megtudta, ott hagyta a szüleit és az anyjáról pedig mindig is gyűlölettel beszélt, persze nem nekünk, ugyanis ezt a történetet én is csak az apukámtól tudom. És most itt áll, 39 évesen 2 leány anyukája, és mindezek mellett gyönyörű és jószívű. Nagyon sokra vitte, mindazok ellenére, hogy borzalmas gyermekkora volt. Azt hiszem pontosan emiatt jutott el oda, ahova. A kapcsolatom igazán jó vele, mindig meghallgat, de nyilvánvalóan nem avatom be minden egyes titkomba. Azonban sokszor úgy érzem, hogy nagyon zárkózott és soha nem hallom panaszkodni. Vélhetően tőle örököltem az elszántságom és a kitartásom.

Az édesapám Christopher Byrne, egész Arizona leghíresebb építésze. A házunk az ő keze munkája, valamint az egész udvarunk is. Ami az elméjében megszületik, az mindig egy csodaként valósul meg. Az összes építkezésének végeredményét megmutatta nekem és pontosan ezért vagyok ennyire büszke rá. 42 éves és a karrierje csúcspontjàn áll. Nagyon szerettem az édesapám családját. Minden egyes Karácsonyt a nagyiéknál töltöttünk, San Diegoban, egészen tavalyig, ugyanis májusban,  hosszas betegeskedés után a nagyapám, Roger elhunyt tüdődaganatban. A nagymamám, Rosie  nem tudta feldolgozni-de ezt meg lehet érteni, hiszen hihetetlen nagy szeretet volt kettejük között és harmóniában éltek-, ezért a temetést követő egy hónappal agyvérzést kapott. Az édesapám nagyon szerette volna hozzánk költöztetni, és ennek természetesen semmi akadálya nem lett volna, azonban Rosie nagyi azt mondta, hogy nem hajlandó a mi kis családi mindennapjainkba belerondítani (ez nyilván nem lett volna így) és, hogy apámnak a lányairól valamint a feleségéről kell gondoskodnia, nem pedig róla, ezért nem került ide. Apa felfogadott egy 24 órás ápolónőt, Gigit, akivel nagyi nagyon békésen éldegélt, mígnem a nagyapával való 55. Házassági Évfordulójuk napján, július 24-én elhúnyt. Azt hiszem ez sem lehet véletlen, már csak azt is tudván, hogy a nap minden egyes percében szeretetteljesen fordultak egymás felé. Az apukám egyébként nagyon jó neveltetèst kapott és egy jólelkű emberré vállt. Egyszerre kemény és érző szívű ember, mindemellett még ennyi idősen is elég sármos. Nagyon szeretem. Én inkább apás vagyok, de mindent anyával beszélek meg.

A húgom Zorah. Ő egy 10 éves, hosszú, szőke hajú kislány. Biztos vagyok benne, hogy a szüleim génjei jól keveredtek, hiszen a húgom nagyon szép arccal, babakék szemekkel láthatta meg a Napvilágot. A családunknak Ő a csodagyermeke, hiszen zongorázik és hegedűl és a sportokban is jeleskedik. Minden iskolai foglalkozáson részt vesz, elég aktív gyerek. Rengeteg barátja van, de ez érthető, mert egyszerre ügyes és népszerű, így mindenki a baràtja akar lenni. Szeretem a húgomat, és ritka, hogy két azonos nemű testvér ilyen jól ki tudjon jönni egymással, pedig ha hiszitek, ha nem, mi mindenben kiegészítjük egymást és mindig számíthatunk a másikra.

Mielőtt elfelejteném-ami igen lehetetlen-, van egy szürke kiscicám, akinek a neve elég találó; Smokey. 1,5 éve került hozzám, és nagyon ragaszkodó, de persze csak velem. Együtt alszunk, amit a szüleim, nem annyira díjaznak, főleg anyukám, de egy idő után belátta, hogy úgyis én takarítom a szobám, ezért nyugodtan nyűglődhetek én a macskaszőr takarításával, mert ha csak egy darabot is talál Smo megy a háztól, azonban biztos vagyok benne, hogy ezt Ő is csak azért mondta, hogy rámriasszon, mert a szíve mélyén szereti azért...
Zorahnak egy fekete kan Labradorja van, Shadow, aki már 4 éve őrző-védő KFT a háznál. Eleinte nem díjaztam az ötletet, hogy legyen kutyánk, mert attól tartottam, hogy a gyönyörű udvarunk megsínyli majd, de kellemesen csalódtam. Az évek alatt megkedveltem Shad-et, nagyon aranyos kutya, de mivel vele tényleg nem lehet együtt aludnunk, ezért nem lett olyan szoros a kapcsolatunk, mint Smokey-val.

A házunk a Center Streeten áll és ahogy már említettem, az édesapám tervezte és építette. Egy 2 szintes kívül fehér borítású és téglával kirakott alapú ház, hatalmas ablakokkal. Nagyon szeretem, hogy az egész lakás ilyen világos es fényes. Odalent található a hatalmas konyhánk egy hatalmas spelyzzel és az extra nagy nappalink, egy vendégszoba, fürdőszoba és különálló mellékhelyiség. Van még egy bejárat a garázsba, illetve egy kintre a hátsó kertünkbe is, ahol a medencénk található és anya hűn szeretett és gondozott kiskertje. Az emeletre üveglépcső vezet fel. Itt található anyáék, Zorah és az én szobám, valamint egy fürdőszoba is, különálló mosdóval. Van egy dolgozószobája anyának és egy külön apának. Egy szóval, óriàsi a ház, el is lehet benne tévedni...Az egész lakásban nagyon kellemes színek harmonizálnak egymással a fehértől kezdve a bézsen àt a csokoládébarnáig. Az összes üres falat családi fotók díszítik, a lakás pedig telis-tele van növényekkel, amit én kifejezetten szeretek.

SZÍV-SZÁL(L)Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang